Alex

Ellenfél helyett a fényképezőgép szövetségese lesz a telefon

A fotósok előszeretettel tekintenek lenézően az okostelefonjukkal fotózó hétköznapi emberekre, de ők is rengeteget köszönhetnek a mobilos technológiáknak.

Az átlagemberek számára valószínűleg a kamerás mobilok megjelenése volt az utóbbi idők legnagyobb jelentőségű változása a fotóiparban. Ugyan a korai készülékek még nagyon szenvedtek a gyenge képminőség átkától, de teljesítményük évről - évre nőtt, idővel már kevés fénynél is értékelhető felvételeket lehetett velük készíteni, javult a lencsék minősége, az optikák gyorsasága. Ahogy egyre nőtt piaci elterjedtségük úgy hozták el a lehetőséget minden ember számára, hogy rögzíthessék élményeiket. Mivel az emberek mindig kezük ügyében tartják telefonjukat így ezek életük történetének dokumentálóivá váltak. Manapság az okostelefonokban lévő nagytudású kamerákra tekintve kimondhatjuk, hogy a különleges alkalmakon kívül már csak a fotózással komolyabb szinten foglalkozók használnak rendszeresen fényképezőgépet.

Ez azonban csak az egyik ok, amiért aggódhatnak a fényképezőgép gyártók, a másik, hogy a fotók utóéletéből is teljesen kimaradnak. Az emberek megosztják azokat közösségi oldalakon, mindenféle effektet használva átszerkesztik azokat, dokumentumokhoz rendelik hozzá őket, vagy éppen a Google fordítóját bevetve olvassák el mi található egy lefotózott feliraton. Mindez az internetre kapcsolódó okostelefonok által vált lehetségessé, és fényképezőgéppel nem megvalósítható tevékenység.


Beépített Wi-Fi van a Canon PowerShot S110-ben

Mivel a profi fotósok mindezeket figyelembe véve is fenntartásokkal viseltetnek a mobilok kameráinak teljesítménye iránt, erre válaszul az okostelefon gyártók külön számukra kezdtek el termékeket fejleszteni. Ezek közül talán a legérdekesebb a februárban bejelentett 41 megapixeles Nokia 808 PureView, mely azonban haldokló operációs rendszere, a Symbian miatt sosem lesz sikertermék. Visszafelé is elindult egy folyamat a fényképezőgépek "felokosításával", erre jó példa az Androidos Samsung Galaxy Camera és a Nikon hasonló próbálkozása, a Coolpix S800c, mindkettőben van vezetéknélküli kapcsolódási lehetőség. Ez valószínűleg nem lesz elég, mert ez utóbbira, a drótnélküli átvitelre már évek óta sok termék képes, mégsem ezekkel osztják meg élményeiket az emberek.

Ezért most úgy néz ki egy másik irányba indulnak el a fényképezőgép gyártók, és ahelyett, hogy ellenfélként tekintenének a mobiliparra megpróbálják szövetségesükké fogadni azt. Azzal, hogy a fényképezőgépek közvetlenül hozzákapcsolhatók az okostelefonokhoz együttműködés jön létre versengés helyett. Ilyenre példa a mostani Photokinán bemutatott Wi-Fis Canon EOS 6D, mellyel egyidőben a japán gyártó egy hozzá tartozó mobilos applikációt is letölthetővé tett iOS és Android rendszerekhez. Ezt letöltve távolról vezérelhetjük a fényképezőgépet, megnézhetjük az általa készített felvételeket, és akár át is tölthetjük azokat magunkhoz az okostelefonunkra, és onnan egyből megoszthatjuk a világhálón. (Ez főként sajtófotósoknak jó, akik egy nagyobb esemény előtt bekészíthetik gépeiket, ám a végéig biztonsági okokból nem közelíthetik meg ismét azt.)


A cég CameraWindow programjában geotaggelés is van, amire mondhatjuk hogy nem nagy szám, hiszen a felvételek helyének rögzítését számos fényképezőgép is tudja alapból (pl. Panasonic Lumix ZS20 vagy a Sony Cyber-shot HX30V). Azonban az okostelefonokban lévő GPS a közelben lévő Wi-Fi hálózatokat és a mobiltelefon tornyok pozicíóját is felhasználja, így a "csupasz" GPS-nél gyorsabb, és zárt terekben jobban használható. A szoftverrel naplózni is lehet tevékenységünket, és könnyebben tudunk rákeresni az adott helyszínen készített felvételekre.

A fényképezőgépek az okostelefonoknak köszönhetik érintőképernyőiket is, hiszen a technológia utóbbiaknál hajtotta végre nagy áttörését, arról nem is beszélve, hogy miattuk jelent meg a mindenféle utólagos effekt hozzáadásának lehetősége.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #4
    Én lelkes amatőrként két eltérő esetben használok fényképezőt.
    -Fényképezni megyek és viszem a DSLR-t, hogy jó kép legyen.
    -Ad-hoc meglátok valamit amit fényképeznem kell. Ekkor általában nincs nálam a DSLR, de ha nem terveztem, akkor valószínűleg a kompakt sincs nálam, csak a mobil.

    Viszont valami alapvető minőséget minden eszköztől elvárok, és ezt a szintet még csak most kezdik el karcolgatni a csúcstelefonok (Lumia 920, iPhone5, Nokia808 nem számít, mert az egy prototípus, nem rendes termék)
  • MANOWAR #3
    Hat en nem vagyok egy velemenyen az elottem szolokkal. Legyen az buli, kirandulas, vidampark vagy eppen a mindennapok nekem nem kell 5 MPx-nel (Iphone5 8Mpx) tobb a sajat kis vakujaval (ha kell). Persze hogy jobb egy profi gep, de csak akkor ha igenyem van ra... ami rohadt ritkan fordul elo. Esetleg ha eskuvore vagy nagyobb esemenyre kell egy ilyen gep vagy kamera inkabb... felkeresek egy fotost. Meg igy is toredekebol megvagyok. A masik fele akit profi szinten erdekel a dolog es ki is tanulja a csinjat-binjat annak eszebe sem fog jutni a telefonokhoz nyulni. Sanda gyanum azert van arrol hogy max par ev es amit most hude profi gepnek nevezunk az alap lesz egy teloban - bar itt is megkerdojelezem az ertelmet mert mi a bubanatot fogok csinalni 100 db 150MB profi keppel mert tuti nem alok neki utomunkakat csinalni rajta vagy, hogy osztom meg egy tavoli rokonnal, barattal (internet, pendrive, DVD,... nem jok erre) Szvsz a mobil/kompakt es a profi gepeket felesleges szembe allitani egymassal.
  • sanyicks #2
    hát aki igénytelen annak elég. Én az ócsó telefonomtól nem is vártam minőséget, de a sokszor annyiba kerülőek közöttük olyanokon is amin egy harapott almácska van, olyan ocsmány zajos képeket csinálnak, hogy fúj. A 6 éves kompakt dzsunka gép 1000x tisztább képet csinál.
  • torreadorz #1
    "Manapság az okostelefonokban lévő nagytudású kamerákra tekintve kimondhatjuk, hogy a különleges alkalmakon kívül már csak a fotózással komolyabb szinten foglalkozók használnak rendszeresen fényképezőgépet. "

    Én ezt nem igy látom, sokat kirándulok és tapasztalatom alapján egyszerüen csak a kompakt kategória kezd kihalni mert átveszik a mobilok a helyüket, viszont a profi gépek meg jönnek fel mint a talajviz.

    Mig régebben 10 fényképező emberből 6-nál kompakt volt 3-nál mobil és 1 dslr (vagy hasonló komolyabb gép), addig ma 10-ből 5-nél mobil van 5-nél meg dslr