SG.hu·

Nem készült fel ekkora Nexus 7 rohamra a Google

A keresőcég aligha számított arra, hogy új táblagépét pillanatok alatt elkapkodhatják, pedig ez történt. A 16 gigabájtos változat gyakorlatilag hiánycikké vált.

A társaság június végén mutatta be saját tábla PC-jét. Az Asus által gyártott Nexus 7 nevének megfelelően 7 hüvelykes kijelzővel érkezett, 1280 x 800 pixel felbontás támogatásával, négymagos, 1,3 GHz-en futó Tegra 3 processzorral, 1 Gigabájt RAM, 12 magos GeForce grafikus vezérlő, WiFi, 1,3 megapixeles elülső kamera, gyorsulásmérő, NFC, valamint az új Android 4.1 kíséretében. A tábla pontos súlya 340 gramm, ára pedig 199 dollár.

A The Guardian arról számolt be, hogy azoknak, akik a 16 gigabájtos változatot akarták megvásárolni, csalódniuk kellett, a Google Play nevű online bolt kínálatában ugyanis már csak a 8 gigabájtos modell érhető el. A brit lap szerint mindez arra vezethető vissza, hogy a vállalat rosszul becsülte meg a várható keresletet és rosszul ítélte meg a felhasználókat. Abból indult ugyanis ki, hogy az emberek több okból is a 8 gigabájtos készüléket választják majd. Egyrészt olcsóbb a 16 gigabájtos eszköznél, másrészt arra számítottak, hogy sokan a számítási felhőben fogják tárolni az adataikat. Nos, ez nem így történt.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a Nexus 7-ből hány darabot sikerült értékesíteni, mivel a Google nem hozta nyilvánosságra az eladási adatokat. A Dixons Retail brit áruházlánc egyik szóvivője ugyanakkor megerősítette, hogy az eladás "extrém módon élénk" volt. A Nexus 7 16 gigabájtos változata az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában jelenleg hiánycikk és nem lehet tudni, hogy ez meddig marad így. A múlt hét végéig beérkező megrendeléseket a cég még igyekszik teljesíteni. Azokat a felhasználókat, akiknek már nem jutott 16 gigabájtos modell, e-mailben értesítik majd.

A The Guardian mellett a PC World is arról írt, hogy a Staples és a GameStop kínálatában már nem található meg a 16 gigabájtos Nexus 7.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© setuh2012. 08. 06.. 15:08||#21
Mondja az elejen,hogy nincs nala semmi mas,csak az mert utazgat epp...
© zola20002012. 07. 28.. 10:10||#20
© who am I 72012. 07. 27.. 23:12||#19
ja, jó béna 😄

Na de egyébként akkor kéremszépen a 200 dodó nettó árra vonatkozott vajon, anno a nagy beharangozásnál?Egyébként az asus trafó jobban tetszik..de ez persze jobb, és jobb áron lesz, pedig lehetne több is...viszont, ha itthon 100 fölött lesz, tuti kintrõl rendelik..
-1
© csimmasz2012. 07. 26.. 18:06||#18
Ez nekem sem világos.
Én lehet suttyó vagyok az ilyesmihez de valszeg egy késsel estem volna neki a ragasztó szalagnak, és talán még arra is figyeltem volna hogy éle is legyen ne egy darab bothoz hasonlítson a vágóképessége! <#fejvakaras>
© cateran2012. 07. 26.. 14:45||#17
Hat...arra gondoltak mar, hogy nem 1 muanyag evopalcikaval kellene megprobalni atvagni a ragasztoszalagot? Legalabbis kezdetnek nem lenne rossz. Utana lehet javitani az ujjak koordinaciojan.
© wintercounter2012. 07. 26.. 14:02||#16
Sajnos a dobozok ilyenek 😄 Több videó is felkerült, hogy mennyire nehézkes a nyitása, vannak már mixek ahogy többen is szerencsétlenkednek vele.
© cateran2012. 07. 26.. 13:35||#15
Egesz kivancsi lettem, hogy hol lehet ilyen szerencsetlen balfaszokat talalni😄 Elete nagy kuzdelme lehetett ez a doboznyitas...
© sanyicks2012. 07. 26.. 13:30||#14
itthon 120-ért adják... a 90-k nagyon óvatos volt...
© rajdi2012. 07. 26.. 11:13||#13
ügyes a srác, tuti hogy szívsebész :o)
© ProgServ2012. 07. 26.. 11:08||#12
Ó b+ miez? Miért nincs törlés? Áááááá!



Szóval a videó.