Berta Sándor

A cégek rivalizálásán bukhatnak el az intelligens otthonok

Már a jelenleg is megvalósíthatók az intelligens otthonok, hiszen az ehhez szükséges megoldások évek óta rendelkezésre állnak. A probléma csak az, hogy a különböző termékekkel és szolgáltatásokkal jelentkező vállalatok képtelenek az együttműködésre.

A ház központi rendszere megbízza a kávéfőzőt a reggeli kávé elkészítésével, majd tájékozódik a családtagok napi programjáról és az aktuális közlekedési helyzetről, ezután pedig tájékoztatja az érintetteket. Mindez utópisztikusnak tűnik, azonban már jelenleg is megvalósítható lenne. Számos cég foglalkozik világszerte ilyen rendszerek tervezésével és fejlesztésével, de sajnos a kutatók és a vállalatok többsége nem törekedik a másokkal való együttműködésre. Mindez azt eredményezi, hogy az egész piac egy helyben topog.

Minden piaci szereplő azt akarja bizonyítani, hogy csakis az ő megoldása életképes, holott a cél az lenne, hogy a különböző gyártók termékei zökkenőmentesen együttműködjenek egymással. Az EEBus és további számos kezdeményezés indult e probléma megoldására, azonban ezek egyike sem nevezhető sikeresnek. A helyzetet súlyosbítja, hogy az építőipari cégeket eddig kihagyták az egyeztetésekből, pedig az új típusú otthonokhoz ők nélkülözhetetlenek, s akkor a biztosítókat még nem is említettük.


Egy mai átlagos lakásban is rengeteg érzékelő és műszaki eszköz van, de a különböző gyártók termékei képtelenek kommunikálni egymással

A szakemberek évek óta várnak az áttörésre, de gyakorlatilag minden esztendő csalódással zárul, s félő, hogy ez így is marad, egészen addig, amíg az óriáscégek rájönnek, hogy egyedül bizony nem megy. Pedig a piac hatalmas, több milliárd eurós, ahhoz azonban, hogy kiaknázhassák a benne rejlő lehetőségeket, egyaránt szükség van az internetszolgáltatókra, a felhasználókra, az építőipari cégekre, a különböző gyártókra, szakmai szervezetekre, és nem utolsósorban az államra. Különben mindez valóban utópia marad és nem valósulnak meg azok a prognózisok, hogy intelligens épületek fémjelezhetik a jövő városait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • glomgold #3
    Magyarországon talán elég lenne, ha ezen tényezők egyelőre differenciáltan jelennének meg: tehát kellene kicsit több INTELLIGENS, valamint szükség volna egy picivel több OTTHONra, és amikor ez már mind rendelkezésünkre áll, na akkor lehet őket integrálni...
  • kvp #2
    A KNX helyett pedig ott van az ugyancsak szabvanyos UPnP szabvany (ip alapu), amit az azsiai gyartok is tamogatnak. Egyszerubb, nyiltabb, jobb es a bonyolultabb hardver ellenere sokkal olcsobb ra fejleszteni, mivel szabvany hardvert es halozatot hasznal. (tehat sima utp, wifi, stb. is jo neki) Gyakorlatilag csak be kell dugni az upnp-s eszkozoket a haz utp-s halozataba es kesz. A kisfeszes taprol a legtobb gyarto eseten a power over ethernet szabvany gondoskodik. Tehat az intelligens haz fejlesztese annyibol all, hogy utp kabelt mindenhova, ahol a kabelek osszernek oda egy switch es be kell allitani a keszulekeket. Hatalmas elonye, hogy joreszt utolag is telepitheto, mar meglevo epuletekbe, a haz teljes szetverese nelkul.

    Pelda: A villanykapcsolokbol ket fajta is van, direkt es tavoli. A direkt egy olyan tavvezerelheto kapcsolo, amin tobbnyire fizikai gomb is van tehat hagyomanyos modon is fel lehet kapcsolni vele a lampat. Ilyenkor a lampa nem igenyel kulon hardvert, modositast es kabelezest. A tavoli pedig a direktet vezerli. Ez utobbi lehet akar egy bongeszo a vilag masik felen, egy fizikai kapcsolo egy masik szobaban vagy egy okostelefon is. A megoldas elonye, hogy amennyiben a halozat nem mukodik, a fizikai vezerlok meg mindig elerhetoek, tehat nem maradunk sotetben.

    Egyebkent mindket megoldasra van jopar telepitett pelda es meg az elte lagymanyosi epulete is kapott belole, szoval nem olyan ritka csak az emberek joreszt nem igenylik. Magyarorszagon midegyik megoldas kaphato, bar sokkal olcsobb kulfoldrol rendelni az alkatreszeket es hazilag osszerakni.
  • Petko #1
    Ezt én nem teljesen így látom, ugyanis évek óta foglalkozok intelligens házakkal tervezőként. A KNX rendszer teljesen szabványos az egész világon, és számos cég gyárt termékeket hozzá. Egyetlen bökkenő, hogy a cégek annyira jól együttműködnek, hogy kartellben tartják az árakat az egekben és ezek a műszakilag ma már igencsak primitív kütyük eszméletlen drágák, csak luxos-villákban parasztvakításként lehet eladni. Pedig lenne neki értelme nagy középületek sokkal energia-hatékonyabb kialakításához, de ugye megint a csodapiac és a vadkaptialista kisiklott világban ez nem lehetséges. Majd a kínaiak fogják ez egészet és 50-ed árért előállítani és szépen beelőzik a lúzer nyugati civilizációt ebben is. Majd ott fognak minden iskolát, kórházat, irodaépületet energiahatékonyan automatizálni néhány éven belül.