Szekeres Viktor

Hullanak a tévésorozatok jobbra-balra

Elég nagy vérengzés zajlott Amerikában az elmúlt napokban, hiszen több mint egy tucat sorozatot szüntettek meg. Cserébe vagy két tucatot folytatnak.

Nézel tévésorozatokat?
  • Nem.
  • Egy-kettőt.
  • Legalább 10-et.
  • Lehet, hogy 20-30-at is.
Amerikában szeptembertől májusig tart egy tévés idény az országos csatornák életében, ami azt jelenti, hogy az ősszel indult sorozatok zöme tavasz végén fejeződik be, hogy május közepén eldőlhessen, hogy mely szériák folytatódhatnak, melyek fejeződnek be, s helyükre milyen újoncok kerülnek ősszel. Az újoncnak számító, idén ősszel, illetve 2013. elején induló sorozatokat az elkövetkező napokban fogják bejelenteni, de már e bejelentéseket megelőzően is kiderült a legtöbb produkcióról, hogy folytatódik-e, vagy sem.


A legtöbb meglepetést döntéseivel az NBC csatorna okozta, ugyanis csak a botrányos nézettségű sorozataitól vált meg, a második éves Harry's Law-től, az Awake című újonc drámától, valamint három, évad közben indított komédiájától, a Benttől, a Best Friends Forevertől és az Are You There, Chelsea?-től. Ellenben olyan gyenge, de nem botrányos nézettségű szitkomok folytatódhatnak, mint A stúdió (30 Rock), az Up All Night, a Városfejlesztési osztály (Parks and Recreation), a Whitney és a Balfékek (Community). S valószínűleg ez a sors vár a The Office-re is, melynek a 9. szezonja érkezhet, azonban ennek hivatalos bejelentése még várat magára a színészekkel folyó bértárgyalások miatt.


Döntött az ABC csatorna is az eddig függőben lévő sorozatai sorsáról, s 4 újonc drámától szabadult meg, ezek a GCB, a Pan Am, a Missing - Elrabolva (Missing) és a A folyó (The River). Hat másik újonc sorozat, a Once Upon A Time, a Revenge, a Botrány (Scandal), a Kondom el van vetve (Suburgatory), a Last Man Standing és a Don't Trust The Bitch in Apartment 23 folytatódik. Mint ahogy lesz folytatása a Hidegsebésznek (Body of Proof), a Dr. Addisonnak (Private Practice), A Grace klinikának (Grey's Anatomy), a Castle-nek és pár sikeres komédiának, a Happy Endingsnek, a Modern családnak (Modern Family), valamint A semmi közepénnek (The Middle). A Született szinglik (Cougar Town) egyetlen kakukktojásként ugyan nem folytatódik az ABC-n, de a TBS elnevezésű csatorna átvette és elkészíti a negyedik szezonját.


A Fox nem tudhat túl sikeres évadot maga mögött, ugyanis már korábban megszüntette a Terra Novát, valamint a Doktor House-t, s a sort most két komédiával (Breaking In, I Hate My Teenage Daughter) folytatta, valamint drámáinak egy részére is az elmúlás vár (The Finder, Alcatraz). Az idényt az újoncok közül mindössze a New Girl című komédia, valamint Kiefer Sutherland drámája, a Hősök készítője által jegyzett Touch élte túl. Az pár hete már kiderült, hogy a csatorna korábbi sorozatai közül a Nevelésből elégséges (Raising Hope), valamint a Dr. Csont (Bones), a Rejtély (Fringe) és a Glee - Sztárok leszünk! (Glee) folytatódhat.


A 18-34 éves lányokat célba vevő CW csatorna már korábban bejelentette, hogy folytatja A vámpírnaplókat (The Vampire Diaries), a 90210-et és az Odaátot (Supernatural). Most pedig az derült ki, hogy a The Secret Circle és a Ringer kivételével minden szériája visszatér ősztől, azaz lesz Hart of Dixie, Nikita és egy utolsó évadot még a Pletykafészek (Gossip Girl) is kapott.


Magyar nyelven vagy eredetiben sorozatozol?
  • Általában magyarul.
  • Általában eredeti nyelven.
Ez tehát jelenleg a helyzet, cikkünk írása pillanatában csak a CBS csatorna pár sorozatának a sorsa a kérdéses, még nem tudni, hogy lesz-e ősztől is New York-i helyszínelők, Miami helyszínelők, illetve Felejthetetlen, A Gifted Man és NYC-22, s azt sem, hogy folytatódik-e Az egy kapcsolat szabályai, valamint a Rob című komédia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tower Guard #30
    Kicsit ideges lettem, hogy megláttam a cikknél a Once Upon a Time képet, de rögtön megnyugodtam mikor a folytatódik szóval találkoztam!
  • winnie #29
    persze. de azt már korábban berendelték.
  • Mrsmith0321 #28
    Többnyire nem szoktam olyan sorozatot nézni melyről még nincs + vissza jelzésem. Azonban idén elkezdtem nézni a Célszemély, melyről a cikkben egy szó sem esik. Mi a helyzet vele, lesz folytatás?
  • winnie #27
    aki néz valamit, az elvileg imádja. ez minden elkaszált sorozatra igaz. a gond az, hogy eleve "senki" sem nézte. itthon is alig töltötték. most volt a magyar premier és a kutya nem beszél róla. pedig jobb sorsra érdemes.
  • winnie #26
    uhh, azért ez elég durva lenne. akkor mikor lennének az új sorozatok, ha mindent le kéne zárni? akkor a bukott sorozatok írói nem mehetnének új sorozatba. és a színészeknek is végig kéne szenvednie az utolsó részeket, addig nem dolgozhatnának máshol.

    a fox sem szívjóságból teszi ezt, hanem, hogy meglegyen a 100 rész és el tudják adni szindikátusi sugárzásba.
  • DeviloftheHell #25
    alcatraz meg a terra nováért kár, a többi nem izgat. a sci-fi is bejelenthetné hogy folytatja a stargate universe-t befejezi a maradék 3 évadját csakhogy tudja a nép a történetet
  • BrockSamson #24
    Ha mar le kell valamit loni, legalabb csinalnak ugy, mint Fox a Fringe-dzsel: roviditett uccso evad, de legalabb megadjak a lehetoseget a kerek lezarasra.
  • G_ArchAngel #23
    En a 'Terriers'-t nem ertem a mai napig, aki nezte az imadta es megis elkaszaltak...:/
  • G_ArchAngel #22
    Van egy nonemu leny a kozvetlen kornyezetemben, aki palacsinta megvonassal fenyeget, ha nem toltom le. Es nem az anyam:)
  • galocza #21
    a the findert én is sajnálom.
    ezer sebből vérzett, de az érdekes és mulattató karaktereknek hála idén tán ebből vártam legjobban az új epizódokat.