SG.hu·

37 millió elektronikus küldeményt ellenőriztek a német titkosszolgálatok

Német lapértesülés alapján az ország titkosszolgálatai 2010 óta több mint 37 millió elektronikus levelet és faxot ellenőriztek, azonban ezek töredékében találtak csupán terroristákra és bűnözőkre utaló adatokat.

A 2009-ben átkutatott 6,8 millió e-mailhez és más üzenethez képest ötször több elektronikus küldeményt vizsgálták át egy különleges keresővel a német szervek, de csak 213 esetben jutottak értékelhető információkhoz. A Bild nevű újság a Bundestag bizottsági jelentésére hivatkozva arról számolt be, hogy a Bundesnachrichtendienst (BND) és más szervezetek a legnagyobb titokban ellenőriztek le 37 292 862 millió e-mailt és faxot. A BND munkatársai bizonyos címszavak (bomba stb.) alapján kutatták át az elektronikus küldeményeket. A Szövetségi Kancellári Hivatal szakértői azzal érveltek az intézkedés mellett, hogy így jobban megvédhetik a támadásoktól és a merényletektől a krízisrégiókban bevetett német egységeket.

Gisela Piltz, az FDP frakcióvezetője ugyanakkor nem fogadta el ezt az érvelést és vizsgálatot követelt. "Mindez nem csak jogállami szempontból lehetett kérdéses, de megkérdőjelezi a hírszerző szolgálatok munkájának hatékonyságát is. Az olyan szavak, mint a bomba utáni keresés, nem hatékony és ezáltal gyakorlatilag bárki megfigyelés alá vonható" - tette hozzá a politikus.

Renate Künast, a Zöldek frakciójának első embere is bírálta az átfogó ellenőrzést, mondván a biztonsági szerveknek az arányosság elvét kellene alkalmazniuk emellett pontosítani kellene a keresési címszavakat. Ugyanakkor sürgette, hogy módosítsák a titkosszolgálatok ellenőrzéséről szóló törvényt, hogy a német parlamentnek több joga és lehetősége legyen a BND működésének felülvizsgálatára.

A Szövetségi Kancellári Hivatal szerint a használt címszavakról az úgynevezett G-10 Bizottság dönt és szintén ez a testület határoz arról is, hogy egy adott esetben szükség van-e ellenőrzésekre vagy sem. Az online adatforgalom megfigyelésére a BND mellett a Katonai Kémelhárításnak (MAD) és a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatalnak van joga és lehetősége. A több mint 37 millió e-mail és fax közül csupán 213-ban volt érdekes információ, ezek közül 180 a fegyverkezéshez, 29 a terrorizmushoz és 4 a csempészethez kötődött. Az alkalmazott keresőben egyébként a terrorizmushoz 2000, a fegyverkereskedelemhez 13 000, míg a csempészethez 300 címszó kapcsolódik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© thrawnguru2012. 02. 29.. 10:00||#4
Na igen, szinte fölösleges az egész, aki emailre van szorulva, az úgyis virágnyelven fog fogalmazni. Csak egy példa:

Kilõttük a rakétát helyett mondjuk kifolyt a lekvár a fánkból, meg ehhez hasonlók.. 😄
© gforce92012. 02. 28.. 19:23||#3
Ha nagyon titkolózni akarnak, használnak kódolt üzenetet... aztán lehet keresgetni benne a címszavakat, sok szerencsét. Most komolyan ezek azt hiszik, hogy a 21. században, ha valaki tényleg titokban akar üzenni a másiknak, nem találrá jobb módszert mint az email? 😊 Ez egyértelmûen a tömegek megfigyelése csak, semmi gyakorlati haszna.
© Déta2012. 02. 28.. 19:08||#2
"...azonban ezek töredékében találtak csupán terroristákra és bûnözõkre utaló adatokat."

Még szerencse. <#wilting>
© finizlik2012. 02. 28.. 15:32||#1
Fail.. Mi ebbõl a tanúság? Ne használj német szolgáltatót.. Ha meg tenorista vagy használd a RIM hálózatot.. Ami olyan szinten biztonságosnak van ítélve, hogy Nagy Britanniában a titkos szolgálat is használhatja információk közlésére