Berta Sándor

Windows 8 - megváltozhat a Start menü

A Microsoft új operációs rendszerének fejlesztői annyi visszajelzést kaptak a felhasználóktól, hogy úgy döntöttek, változtatnak a Windows 8 Start menüjén.

Steven Sinofsky, a Microsoft Windows-fejlesztésért felelős vezetője és az egyik szakember, Chaitanya Sareen közös blogbejegyzésükben jelezték, hogy számos olyan visszajelzést kaptak, amelyekben az emberek azt kérték, hogy javítsanak a Windows 8 Start menüjén. Azt, hogy mindez miként történik majd, a következő hetekben fogják elárulni.

A Windows Start menüje kétségtelenül komoly változásokon ment át az elmúlt években és a Windows 8 Start menüje nagyon különbözik a Windows 7-nél alkalmazott megoldástól. Ennek oka, hogy az új operációs rendszert elsősorban a tábla PC-ken való használatra optimalizálták, így a fejlesztők mindent ennek rendeltek alá. Ez azonban közel sem aratott osztatlan sikert, a társaságot sok bírálat érte amiatt, hogy túlzottan a táblagépekre összpontosított és emiatt az operációs rendszer PC-ken való használata a háttérbe szorulhat.

Sinofsky korábban közölte, hogy a Metro UI lesz a Windows 8 első számú kezelőfelülete, a klasszikus Windows Asztal csak alárendelt szerepet fog játszani. A Windows 8 még utóbbi algoritmusait sem fogja betölteni, hogy így spóroljon az erőforrásokkal. Az operációs rendszer a szükséges kódot csak akkor fogja futtatni, ha a felhasználó kifejezetten egy olyan alkalmazást indít el, amelynek futtatásához szükség van a régi kezelőfelületre.

A felhasználói reakciók miatt azonban könnyen előfordulhat, hogy a Microsoft fejlesztői kénytelenek lesznek módosítani az álláspontjukon, Sinofsky ugyanis most kijelentette: "Nagyon pontosan figyelemmel követtük a bejegyzéseket. Olyan sok visszajelzés érkezett, amennyire a kezelőfelület ilyen komoly mértékű változásnál számítani lehetett. A beérkezett reakciókat nagyon alaposan meg fogjuk vizsgálni és figyelembe fogjuk venni. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy a most elérhető verzió egy alkalmazásfejlesztőknek szánt előzetes kiadás."


Chaitanya Sareen elmondta: a leggyakrabban azt a kérdést tették fel a felhasználók, hogy vajon a taszkmenedzser használata nélkül is be lehet-e majd zárni a Metro-alkalmazásokat. A kérdésre a válasz igen, de az a meggyőződésük, hogy egy ilyen lépésre mégsem lesz szükség. Egy másik felvetés pedig arra vonatkozott, hogy tegyék hatékonyabbá az egér használatát a Start menüben a Metro UI használatakor. Ez a módosítás elvileg már a Windows 8 első bétaverziójában elérhető lesz.

Az egész vita hátterében egyébként az áll, hogy az érintőképernyős technológia a PC-k esetében még egyáltalán nem terjedt el. A cél azonban az, hogy ez bekövetkezzen, igaz, itt az érintőképernyők nem az egerek felváltására kellenek, hanem azok kiegészítésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • formatuq #43
    gondolom senkit se erdekel, de ezert nincs winfos 7-m es 8-se lesz. regimodi vagyok, szarok a tabla pc-re. csinaljak egy "klasszik" opciot.
  • kvp #42
    "hát az egy nulla. Szép hogy külön folyamat, de ha behal képtelenség újraindítani, mert mindent csak guiról lehet (ugyanis nincs is a winben igazi paranncsor), de még egy retek billentyűkombinációt is képtelenek erre csinálni. Tehát pont semmi értelme :)"

    Van, ugyanazt kell csinalni mint az init.d eseten. Ha kihal, akkor vagy reboot vagy restart. Ezt a vizsgalatot a kernel tudja elvegezni. Egyebkent android-on most is ugy van, hogy ha meghal egy service (vagy kezzel kilovi a felhasznalo), akkor 5 masodperc mulva ujrainditja az os, egeszen addig amig kezzel meg nem adjuk neki, hogy ne tegye. Egyebkent monolitikus megoldas eseten egy gui library halal kek kepernyot ad es ez az oka amiert a regebbi os-ek alatt (pl. winxp) egy jatek vagy akar egy szovegszerkeszto is kepes volt lerantani a gepet a grafikus library-n keresztul.
  • kvp #41
    Szerintem hasznalj android-ot, mivel:
    -programok: apps gomb
    -desktop: home gomb roviden
    -ablakvaltas: home gomb hosszan
    -context menu: context menu gomb
    -ertesitesi terulet: attetszo beuszo toast-ok vagy ikon es szoveg fent a status bar-on
    -futo programok listaja, ertesitesek es egyeb infok: status bar lehuzasakor listaban

    Ikon kategorizalas: Nemelyik android alatt (pl. sony ericsson) ez is meg van oldva. (mind a desktop-on, mind a app menuben)

    Android desktop-on:
    -home gomb: billentyuzet home gomb
    -back gomb: esc gomb
    -menu gomb: page down
    -masik menu gomb: page up

    Minden gomb ramappelheto egy programozhato egerre is.

    Es meg egy otlet, amit egyelore csak az apple egerevel lehet megcsinalni: Multitouch egerrel: az eger teteje egy touchscreen, es ezen lehet 2-3 ujjal buveszkedni. A tenyleges kattintas helye tobb ujjas hasznalhatnal az eger koordinataja +/- az ujjak relativ helye a szenzoron. Igy kepes egy eger akar 3 kis mertekben eltero koordinatat is kiadni. Ez a legtobb multitouch-os feladathoz eleg, mivel ilyenkor a programok tobbnyire csak az ujjak relativ poziciojat nezik az elsodleges koordinatahoz kepest.
  • sanyicks #40
    hát az egy nulla. Szép hogy külön folyamat, de ha behal képtelenség újraindítani, mert mindent csak guiról lehet (ugyanis nincs is a winben igazi paranncsor), de még egy retek billentyűkombinációt is képtelenek erre csinálni. Tehát pont semmi értelme :)
  • coolpet #39
    En elmondom hogy kepzelem el a startmenut: sehogy.
    Minden billentyuzeten van zaszlo gomb, vagy super vagy hogy hivjak.
    annak lenyomasara elojonne az eger poziciojaban egy kocka vagy tarcsa, es ott fel lennelek sorolva a kategoriak ikonokkal, pl rendszereszkozok, grafika, jatekok, multimedia, etc etc, es sajat kategoriat is lehetne letrehozni.
    Ha rakattintasz egy ikonra elohozna az alatta levo programok ikonjait. Ha csak raklikkelsz, akkor elinditod, ha hosszan nyomod, akkor a programhoz egy alternativ menu(open folder, uninstall, stb stb).

    Igy frankon kategorizalva lenne minden es mint a villam ugy lehetne navigalni.
    Mivel nem lenne a klasszikus talca, ezert lenne egy billkombi (pl alt+tab mint most) az ablakvaltashoz. Programozhato egereknel egyik sem lenne problema.
    Meg lenne egy floating ertesitesi terulet, ha valaki ir, vagy rendseruzenet van vagy akarmi. Maximalizalni kellene a munkateruletet, es minimalizalni az user interfeszt. Semmi szuksegem a kepernyore teleaggatott dolgokkal, csak elveszik kozte az ember. En most pc-rol beszeltem, nem tabletrol, de arra meg feleslegesebbek az ikonok es egyeb ui.
  • Jackal #38
    Ha te mondod, hogy az látszik belőle... :)
  • kvp #37
    "tehát megoldható hogy a képernyőn egyszerre két program is megjelenjen, csak fél képernyőt foglaljanak el? Erről írhatnál pár szót, hogy is kell :)"

    Ablakozas android 2.2-on, tobb eloterben futo programmal:
    http://hothardware.com/News/Ixonos-Creates-MultiWindow-Solution-For-Android/
  • wraithLord #36
    Egyébként nekem aztán tökmindegy, hogy milyen lesz a start menü, mert csak addig használom, amíg a program shortcutját ki nem küldöm az asztalra. :) Nem szeretem az ilyen kiúszó-beúszó-legörgethető-felgörgethető-kinyitható-becsukható-előjövő-eltűnő-rejtett-stb. vackokat.
    Szépen az asztalra pakolom minden program parancsikonját, és kategóriánként egymás alá rendezem őket. Nem rakom őket mappákba, meg semmi ilyesmi...
  • A1274815 #35
    "Ha az ablakkezelő szeparálódik a keretrendszertől, és külön futtatható program lesz, ..."

    Igazából erőforrás pazarlás, mert context-switch overhead, de azért ez már Vistától van: dwm.exe.
  • Wearwolfff #34
    Korábban én is elleneztem ezt az egész táblára váltási őrületet. De, hé. Nézzétek a kicsivel jobb oldalát. Ha az ablakkezelő szeparálódik a keretrendszertől, és külön futtatható program lesz, akkor elképzelhető, hogy majd profibb emberkék képesek lesznek saját ablak kezelők megalkotására. Mint például linux esetében is van egy rakás ablakkezelő, jobbak-rosszabbak, összetettek-szimplák. Fejből talán nyolcat fel tudnék sorolni.

    Részemről is fel lehetne tuningolni a start menüt. Jobban örülnék, ha alul csak tálca lenne, felül meg egy menücsíkként a start menü. Valahogy így, ahogy most nekem van. Bár ez nem start menü, csak egy saját gyártású, kezdetleges hiánypótló programindító alkalmazás. :)