HENT hírlevél

Szerzői jogaik erősítését várják az európai művészek

A szerzői jogok érvényesítésének erősítését várják az Európai Uniótól az európai kreatív alkotókat képviselő érdekvédelmi szövetségek. Az érdekvédők nagyobb szerepet szánnának az internetszolgáltatóknak a kalózkodás elleni küzdelemben.

2011 májusában hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság a szellemitulajdon-jogok működési keretének átszabására irányuló átfogó stratégiáját. A stratégiáról folytatott diskurzusban természetesen az érintett kreatív alkotók is hallatják a hangukat, és a szerzői jogvédelem erősítése mellett foglalnak állást. Robin Gibb, az International Confederation of Societies of Authors and Composers elnöke szerint az alkotóknak meg kell kapniuk megfelelő részesedésüket munkájuk hasznából, ezért elengedhetetlen a hatékony jogérvényesítés hatékony, miközben biztosítva van, hogy. A korábbi Bee Gees énekes szerint az illegális letöltők súlyos pénzbüntetést, adott esetben börtönbüntetést érdemelnének.

A belga érdekvédő szervezet, a Sabam szerint az internetszolgáltatók jelentős haszonra tesznek szert az online adatforgalomban cirkuláló, jogvédett tartalmak illegális terjesztéséből. A jogvédők szerint ugyanakkor az alkotók ebből a jövedelemből nem látnak hasznot. A Sabam állásfoglalásával ért egyet a Gesac elnevezésű páneurópai közös jogkezelő szervezet is. Véleményük szerint az internetszolgáltatók jelentős szerepet játszhatnak a jogsértések megakadályozásában és a felhasználók illegális tevékenységtől való eltérítésében.

A Sabam szerint az elmúlt tíz évben felére esett vissza az európai zenekiadók forgalma. A CD eladások 2002 és 2009 között 60 százalékkal csökkentek, de ezt a visszaesést nem egyenlítik ki az online eladások. Az Európai Bizottság által közölt adatok szerint a kalózkodás csak 2008-ban 10 milliárd eurós kárt okozott az európai zene-, film- és televízió-iparnak.

A napokban megrendezett World Copyright Summit 2011-es rendezvényén felszólaló Maria Martin-Prat, az Európai Bizottság belső piacért felelős igazgatóságának szerzői jogi felelőse szerint az EU szerzői jogi szabályozását a megváltozott piaci körülményekhez kell igazítani. A rendezvényen szintén résztvevő Marielle Gallo, EP-képviselő azt mondta, szerinte ma "egy európai tehén sokkal több támogatást kap, mint egy európai kreatív alkotó". Neelie Kroes, a digitális politikáért felelős EU-biztos bejelentése szerint hamarosan egy, az audiovizuális piacot érintő javaslatot tesznek közzé, amelynek célja, hogy a szektorban is megteremtse az egységes belső piacot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AbyssLord #3
    Én ezt nem nagyon értem. Ezek miért küzdeni akarnak állandóan a potenciális vásárlókkal? Túlságosan elusásodtak ezek a multik, ahol nem az eladó szolgálja ki a vásárlót, hanem a vásárló szolgálja ki az eladót. Pedig ennek pont fordítva kéne lennie...
  • Dluinet #2
    A mosónők pedig a mosógépek miatt vannak felháborodva, szerintük aki mosógépet használ az börtönt érdemel.
    A csíkos legények pedig az autók terjedése miatt lesznek munkanélküliek, mert drasztikusan lecsökkent a lovak iránti kereslet.
  • FoodLFG #1
    A korábbi Bee Gees énekes szerint az illegális letöltők súlyos pénzbüntetést, adott esetben börtönbüntetést érdemelnének.
    Ez azt hiszi, hogy az ő cuccait warezolom, vagy mi ? Illetve: csak utánad.

    A CD eladások 2002 és 2009 között 60 százalékkal csökkentek
    És ez kit érdekel ? És az ki érdekel, hogy nem fedezi az online ezt a kiesést ?
    Sok nyomoronc faszkodik itt jobbra-balra állandóan csak azért, mert megváltozott körülöttük a piac, amire a megoldást abban látják, hogy hozzunk ilyen-olyan törvényeket, hogy minden legyen úgy, mint régen.
    Én a megoldást abban látom, hogy akinek ez nem tetszik, az eltakarodik a színről.

    Lesz még itt átalánydíj, meglátjátok! Kilobbizzák a tetvek. :D