Berta Sándor

Megtagadták az Orosz Kalózpárt bejegyzését

Egyelőre nem lesz Oroszországban kalózpárt. A helyi igazságügyi minisztérium nem volt hajlandó bejegyezni a pártot, mivel a kalóz fogalom büntetőjogi kategóriába eső személyt jelöl.

A különböző pártok előszeretettel választanak hangzatos neveket, azonban nagyon ritka, hogy egy pártnak már a neve jelöli egyben szinte a teljes programját is. A kalózpártok ebbe a kategóriába sorolhatók és úgy tűnik, Oroszországban nem örülnek túlzottan a helyi hatóságok annak, hogy a helyi felhasználók szeretnének ilyen néven pártot alapítani. A Moscow Times nevű napilap tudósítása szerint a párt bejegyzését az igazságügyi minisztérium tagadta meg, az indoklás pedig az volt, hogy egy szerveződés nem nevezheti magát kalózpártnak.

"A kalózkodás a tengereken és a folyókon végrehajtott olyan támadásokra utal, amelyek egyértelműen bűncselekmények" - közölte a szaktárca. Éppen ezért a kalózpárt neve azt sugallná, hogy a párt mindegyik tagja olyan bűnöző, akit valamilyen bűncselekmény elkövetése miatt legalább egy alkalommal már elítéltek az orosz hatóságok. Az Orosz Kalózpárt azonnal tiltakozott a döntés ellen. "Az igazságügyi minisztérium logikáját követve az európai jogászok bűnözők. Jelenleg 41 kalózpárt működik világszerte. A bejegyzés elutasításával a minisztérium 15 000 tagunkat sértette meg, hiszen őket bűnözőknek nevezte. A határozat miatt a bírósághoz fordulunk" - nyilatkozta Paul Rassudov, az Orosz Kalózpárt elnöke.

Lola Voronyina, az Orosz Kalózpárt tagja elképzelhetőnek tartja, hogy a döntés hátterében a közelgő parlamenti választások állnak, mivel az orosz vezetők nem szeretnék, ha a kalózpárt és más új szerveződések komoly politikai tényezővé válnának és így akarják elérni, hogy a párt ne indulhasson a választásokon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Penge4 #3
    De akkor is vicces, mert állítólag az oroszoknál valami 66% fölött van a warez, a Svédek meg azért mégiscsak fejlett nyugati ország, ahol a legalacsonyabb a warez aránya. Legalábbis a jogvédők statisztikái szerint.
  • chuky123 #2
    Svédeknél tudtommal már van a parlamentjükbe. Ott nem büntették öket.
  • Penge4 #1
    "A kalózkodás a tengereken és a folyókon végrehajtott olyan támadásokra utal, amelyek egyértelműen bűncselekmények" - közölte a szaktárca.

    Akkor oda minek kalózpárt? Ha ez ugrik be nekik először a szó hallatán, akkor még nem rontotta meg az értelmét a jogvédő oligarchia.

    Hasonló történt például a "köcsög" szóval. Régen a népművészeti vázákra használták, ma már sokkal inkább például a jogvédőkre.