SG.hu·

Az RTL Klub változtatna a Médiatörvényen

Az RTL Klub úgy érzi, hogy a Médiatörvény módosító javaslata korlátozza a sajtószabadságot, hiszen lefektették azt, hogy a nagy kereskedelmi tévék hírei csak 20%-ban szólhatnak bűnügyekről.

Az RTL Klub közleménye szerint a nagy többséggel elfogadott, Jobbikos kezdeményezésű módosító javaslat arról, hogy a nagy kereskedelmi televíziókban a bűnügyi hírek aránya nem haladhatja meg a 20%-ot alapvetően szűkíti a nyilvánosságot, korlátozza a sajtószabadságot. Mindez a csatorna szerint ellentétes az alkotmánnyal, és ellentétes a média-alkotmánnyal is, amely a sajtó kötelezettségévé teszi, hogy a vitatott kérdésekről, és eseményekről beszámoljanak a médiumok. Emellett adminisztratív módon rontja a kereskedelmi televíziók információs-versenyhelyzetét azzal, hogy ilyen fajta korlátozást csak a kereskedelmi televíziókban ír elő, miközben a közszolgálatban a hírek akár 100%-a is szólhat "bűnesetekről". A bűnügyi hír definiálatlan fogalmával a törvény ráadásul egy gumi-paragrafust hoz létre, amely értelmezhetetlenségével, betarthatatlanságával ugyanakkor "büntethetőségével" gúzsba köti a szerkesztők kezét. A módosító mostani formájában beláthatatlan következményekkel jár.

Az RTL Klub szerint kérdéses lenne például, hogy egy 20 perces hírműsorban 4 percnél tovább lehet-e beszélni egyebek között politikai korrupcióról? Mi történik, ha egy napon tárgyalnak több nagy horderejű bűnügyet? El kell hallgatni témákat, amelyek foglalkoztatják a közönséget? Mindezek mellett például bizonytalanná vált, hogy lehet-e ezentúl terrortámadásokról beszélni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© WoodrowWilson2010. 12. 16.. 20:08||#26
Mért, az nem a sajtószabadság része, hogy valamirõl nem tudósítok, ha nem akarok?
© EXPENDABLE2010. 12. 16.. 15:18||#25
Még van pofája az RTL-nek ilyeneket benyögni,hogy "korlátozza a sajtószabadságot".
Mert eddig õk mit csináltak? Amikor voltak azok a k.rva nagy árvízek és a gárdisták éjjel nappal kint voltak a gátakon. Ezt érdekes mód nem hallottam a híradóban.


Brad Pitt mondta jól: A híradó elején "Jó estét!"-el köszön a mûsorvezetõ, majd elmondja,hogy miért is nem jó ez az este.
© Zoliz2010. 12. 16.. 14:59||#24
Szegények kapálóznak mert a mûsoraik 80+%-a az erõszakról szól..
RTL Klub a gyermekek megrontója <#pardon1>
© Zoli0072010. 12. 16.. 12:59||#23
nem nézek híradót, mert nem vagyok kíváncsi a bûnügyekre, nem tartoznak rám

OMG. Jó, majd ha kirabolnak, megölnek, akkor az se tartozzon rád. Akkor ne nézd, b***od!
© immovable2010. 12. 16.. 11:52||#22
Mert ezeknek a dolgoknak van hírértéke. Nem csak itthon, mindenhol. Senki nem fogja nézni a híradót ha csak pipacsokról lesz benne szó, mert az nem érdekel senkit. Így értelme sem lenne a híradót csinálni. A másik pedig bármi nemû központi meghatározás arról, hogy a hírek mirõl, milyen százalékban szóljanak, egyenes út a cenzúrához.
Am szerintem eddig sem volt túl nagy aránya az erõszaknak a híradókban, csak ez marad meg leginkább az emberben, mert ez a leginkább eltérõ a 7köznapoktól, szerencsére. Sokkal több a politikai hír. Hja hogy ott nincs más csak acsarkodás, meg korrupció, arról nem a híradó tehet.
© koschwarz2010. 12. 16.. 11:32||#21
ezt tudom, de ha már kell nekik vetíteniük, akkor így hozzák ki belõle a legtöbbet.
© DrTre2010. 12. 16.. 11:18||#20
A híradónak az adott ország politikai, társadalmi helyzetérõl, ezeket befolyásoló és/vagy érintõ eseményekrõl, az adott napon történt jelentõs eseményekrõl kell beszámolnia. Ehhez még jön a világon történt jelentõsebb dolgok és amit a szerkesztõk olyan dolognak tekintenek, ami érdekli az embereket. Ez utóbbi sajnos elhatalmasodott mind az rtl-nél, mind a tv2-nél. Viszont ezekbe a kategóriákba beletartoznak a bûnügyi események is. Így megpróbálni korlátozni kerTV-ket elég nagy hülyeség, mivel ez nem megoldás, soha nem volt az. Mellesleg elég sok csatornánk van és bár a kerTV-k feladata lenne értelmes dolgokról tájékoztatni az embereket, azért nem mondhatjuk így mindjárt 2011-ben, hogy nem tudunk honnan tájékozódni, mert itt van az internet. A híradó nem arra van, hogy elmondjuk benne, mi lesz a ValóVilág villában aznap este, és nem is azért, hogy egy macska egy égõ fán pottyantott ki 83 kiscicát, bár ez utóbbi elég érdekes lenne, de mivel ugyanazok a hülyék szerkesztik a híradót, akik a ValóVilágot, ne várjunk mást.
© Kindred Blades2010. 12. 16.. 10:39||#19
De. Azért vannak szankciók kilátásba helyezve, mert nincs joguk nem betartani. De azért jól hangzott... 😊

@NEXUS6
Sajnos bizony azt adják, amit az emberek szeretnek. Illetve az emberek szeretik, amit adnak. Ez egy igen szar helyzet a társadalomra nézve, de sajnos ez van. Az, hogy a Híradónak több köze van a Való Világ címû mûsorhoz, mint a való világ nevû jelenséghez, azért lehetséges, mert Bözse néni meg a 16 éves Józsika (a világért be nem vallaná, de ) ezt szereti.
© hPi2010. 12. 16.. 09:37||#18
"honnan tudják, hogy mit szeretnének az emberek?"
Egyszerû. A kerTv-k úgy mûködnek, hogy minél többen nézik, annál több a hirdetõ, annál több a pénz. Mivel egyik kerTV sem áll a csõd szélén, feltételezhetõ, hogy az emberek vidáman nézik.
Mellesleg aki nem akarja nézni, van egy megoldás - távirányító. Lehet közTV híradót nézni, lehet neten híreket olvasni/nézni, lehet újságot olvasni.
Amit nem lenne szabad - tiltással "megoldani" bármit is. A tiltás nem mûködik... lásd alkoholtilalom, net tiltás Kínában, ...
Ha a fidesz ennyire változtatni akar, akkor elõször cserélje a saját normái szerint a saját csatornáján a mûsorokat, majd inkább tanítsa az embereket, mutassa be az igényességet. Nehéz, de még mindig jobb, mint büntetni, korlátozni, tiltani.
© hPi2010. 12. 16.. 09:33||#17
"nem nézek híradót"
Ha neked ennyire mindegy, hogy mi megy a híradóban, akkor miért akarod mások életét korlátozni? Tipikus "nekem mindegy, de dögöljön meg más".