Gyurkity Péter

Az üzemidő a legfontosabb a mobiloknál

A Nokia felmérése szerint a mobiltelefonok iránt érdeklődő vásárlók (akik lassan a bolygó teljes lakosságát teszik ki) az akkumulátort tartják a készülékek legfontosabb komponensének.

A Nokia saját oldalán végezte el online felmérését, amely kissé célzatos volt, hiszen arra a kérdésre kereste a választ, hogy vajon mi lehet fontosabb a telefonok üzemidejénél. A szavazók - ahogy az várható volt - meggyőző fölénnyel végül arra voksoltak, hogy tulajdonképpen semmi, vagyis az akkumulátor minden más egységnél nagyobb jelentőséggel bír.

Egészen pontosan a válaszadók 38 százaléka szavazott arra, hogy ennél fontosabb tulajdonsága nem lehet egy mobiltelefonnak, míg a második helyen az adatkapcsolat folyamatossága, annak megszakadásának mellőzése szerepel. Ez utóbbival kapcsolatban meg is jegyezték, hogy hamarosan értelmét veszti az online szó, illetve a felkapcsolódás a világhálóra kifejezés, hiszen állandóan, mindig és mindenhol elérhetők leszünk akár az interneten keresztül is. Itt azonban még nem tartunk, így a 3G és WiFi kapcsolat folyamatossága kiemelt jelentőséggel bír a vásárlók számára.

A harmadik helyen a multimédiás funkciók szerepelnek, a szavazók 17 százaléka ugyanis úgy vélekedett, hogy hajlandó lenne beáldozni az üzemidő egy részét, amennyiben ez még több és menőbb hangi és képi funkciót eredményezne saját készülékén. Itt persze a képek és kisfilmek készítése szerepel első helyen a kívánságok között, de egyre többen néznek rövidebb felvételeket, miközben úton vannak. Nem véletlen, hogy további 13 százalék a nagyobb kijelzőt tartotta a legfontosabbnak, akár az akkumulátor kapacitásának rovására - ez már az internet, a levelezés, valamint a játékok fontos szerepét jelzi számunkra.

Érdekes, hogy nagyon kevesen tartották aggodalmasnak a nagyobb készülékek cipelését, már csak azért is, mert nem is olyan rég még a legkisebb készülékek számítottak a legnépszerűbbnek. A jelek szerint ez már nincs igazán így.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rolesz #8
    Nokia felmérése... (Na,csak sikerült találni valamit amiben még tudják tartani a versenyt a többiekkel...10 éves akkumulátor technológiákat sikerült a nokiának is beletennie a készülékeibe
  • dchard #7
    Az igények bizony változnak, nem véletlen, hogy egy használható és versenyképes árú nokia termék helyett ilyen kontextusban látjuk viszont a márkalogót. Az igazság az, hogy a többi gyártó folyamatosan húz el a Nokia mellett egyre használhatóbb és egyre jobb árú (elsősorban adnroidos) megoldásával, és mivel erre nincs válasz lépése a nokiának, hát csinál egy nem reprezentatív közvéleménykutatást valamiről, amire semmi szükség nem volt, hisz az eredményt sejteni lehetett.

    A nokia ne közvélemény-kutasson, hanem csináljon inkább gyorsan egy vékony, jó ár-értékű androidos telót, aminek még az aksija is sokáig bírja. Ha nem változtatnak a mostani stratégiájukon, a régi termékeikre alapozott jó hírnevük nem sokáig lesz elég ahhoz, hogy elkerüljék a tömeges piacvesztést, és ami ezzel jár...

    Dchard
  • 7evenb #6
    Amikor a mostani telefonom vettem a qwerty billentyűzet volt a legfontosabb a választásnál. Ezt követte a méret, majd mp3 és az aksit szerintem nem is néztem (korábbiak mindig jól teljesítettek, így fel sem merült hogy lehet rosszabb).

    Mióta megvan a fontossági sorrend: aksi, qwerty, mp3, böngésző+multitouch+kijelző méret.

    Szóval változnak az igények ahogy változnak a termékek.
  • hdo #5
    Ó nyugi, van rengeteg olyan szempont amit meg én nem tartok fontosnak, más meg direkt ahhoz mérten vesz készüléket! :D Kinek mi. :)
  • narumon #4
    Oké, agreed, de azért az emberek nagy részénel ez nem hiszem, hogy szempont. Vagy még az is lehet, hogy de, csak nálam nem :)
  • hdo #3
    Azért nem mindenki. Van hogy napokig nem látok konnektort, és ráadásul nem is olyan ritkán. 8-10 órát bírja a laptop akksim, de abból mindig van nálam egy pót.

    Ha erre azt mondanád, hogy akkor hordjak magammal teló akksikat is, az jogos lenne, de más eszköz kárára menne, 9 kilónál több "hasznos" tehert azért meg nem akarok magammal cipelni.

    De ha mondjuk elmész bárhova sátrazni, oda se árt egy olyan mobil, amit ha sűrűn nem használsz, azért jó ha kitart 3-4 napig. Én telóm akksija egy töltéssel 4-5 napot bír sms hadjárat + 20-30 perc beszélgetéssel, ráadásul úgy, hogy vészesen közeledik az állítólagos élettartama végéhez, 5 éves. Kurblis töltő meg nem minden telefonhoz van, jellemzően az újabbakhoz nem kapni már.
  • narumon #2
    Szerintem az akkumulátor üzemideje a legfontosabb, addig a pillanatig amíg nem éri el az egy napot, ha ez megvan akkor onanntól már mások sokkal fontosabbak, legkésőbb esténként úgyis mindenki fel tudja dugni tölteni.
  • halgatyó #1
    Ez a felmérés így csalóka. Bár azt elismerem, hogy az akku üzemideje tényleg a legfontosabb jellemzők egyike, nálam is ez a legfontosabb.
    DE:
    Amikor az akku üzemidejét helyezem első helyre, akkor feltételezem, hogy a telefon összes többi jellemzője hibátlanul teljesül. Tehát: lehet vele telefonálni, meg tudom rajta nézni az üzeneteimet, tudok KÖNNYEN üzenetet írni (hát ezzel vannak gondok) meg tudom nézni az időt (nem hordok karórát), stb.

    Abban a pillanatban, amikor valaki beleütközik valami dühítő korlátba, és emiatt eléggé gyakran felforr az agyvize, nos, rögtön az adott tulajdonság válik legfontosabbá.
    (A JÓL működő mobiltelefon esetében a leggyakoribb probléma, amibe BELEÜTKÖZÜNK, hogy lemerül az aksi)

    Van még egy fontos jellemzője az ilyen felméréseknek: csak a sok embertől kapott visszajelzésekkel foglalkozik!
    Ahhoz, hogy sok ember foglalkozzon egy jelenséggel, nos, ahhoz a szmeélyes tapasztlalt nem elegendő. Ehhez az is kell, hogy a tömeges kommunikáció révén felerősödjön az adott információ, és a KÖZTUDATBA bekerüljön, és az ilyen kérdőíveknél (amit többnyire fél- vagy épp negyed-aggyal töltünk ki) sok embernek az eszébe is jusson.

    Az utóbbi időben azonban a nagynevű NOKIA -- sajnos -- korábbi hírét meghazudtolva, rettenetesen dühítő "apróságokat" kezdett beleépíteni a telefonjába, amik -- beszélgetések alapján tudom -- sok embert bosszantanak, de nem kerültek egy KOHERENS TÖMEGVÉLEMÉNY formába, ezért az összes ilyen felmérésekben elsikkadnak.
    Ilyen "apróságok" pl.: a normál vastagságú ujjal szinte kezelhetetlen gombok, valamint a kijelzőn olvashatatlan számok, főleg az időpontkijelzésnél, és ez MEGVÁLTOZTATHATATLANUL ilyen, kitöltetlen, csak kontúrvonalakkal mutatott számokkal megy.
    A kamera minősége meg ... pfuuu