Berta Sándor

Németország - tiltólistán az iPhone és a Blackberry

A német kormány azt kérte a minisztériumok dolgozóitól, hogy biztonsági okokból sem az Apple, sem a Research in Motion (RIM) termékeit ne használják. A vizsgálatok szerint kevés a biztonságos okostelefon.

A Reuters birtokába került dokumentumban a szaktárca azt kérte a minisztériumok alkalmazottaitól, hogy a Blackberry készülékek mellett ne használják az iPhonejaikat sem. Az ok: egyre több támadás éri az ország elektronikus információs és kommunikációs hálózatait, s a mobil eszközök különösen komoly biztonsági kockázatot jelentenek az IT-infrastruktúrákra, illetve a kormányzati hálózatokra nézve.

Bár a német kormányzati rendszer a világ egyik legbiztonságosabb IT-infrastruktúrája, azonban ahhoz, hogy ez a jövőben is így maradjon, fokozott elővigyázatosságra van szükség. A minisztériumoknak ebben a kérdésben a Szövetségi Információstechnikai Biztonsági Hivatal (BSI) ajánlásait kell követniük. A BSI jelenleg egyetlen eszközt tart elfogadhatónak, ez pedig a T-Systems által kínált Simko2. A dokumentum rámutat, hogy más PDA-k, például a Blackberry és az iPhone jelenleg nem felelnek meg a biztonsági követelményeknek, így nem alkalmazhatók.

Ugyan a belügyminisztérium és a BSI csak ajánlásokat fogalmazhat meg, de a mostani kérés azt jelenti, hogy a Simko2 kivételével a Blackberry, az iPhone és minden más okostelefon, illetve PDA gyakorlatilag tiltólistára került. Ezt támasztja alá az is, hogy a kancellári hivatal, valamint a külügyminisztérium már jelezte, hogy megtiltották munkatársaiknak a Blackberry készülékek használatát. A belügyi szaktárca egyúttal közölte, hogy kész 4000 Simko2 típusú eszközt átadni a többi hivatalnak.

A Research in Motiont az elmúlt hónapokban több alkalommal is bírálták amiatt, mert minden adatot a kanadai, valamint a nagy-britanniai számítógép-központjain keresztül továbbít, s így az információkhoz a brit és az amerikai kormány is bármikor hozzáférhet. Mivel Németországban egyre több dokumentumot dolgoznak fel elektronikusan és akár titkos anyagokat is elküldhetnek e-mailben, így joggal tartanak attól, hogy ezek illetéktelen kezekbe kerülhetnek.

A BSI egyébként a napokban adta ki a legújabb ajánlását, amelyben az iPhone, az iPad és az iPod Touch használatának mellőzésére kérte a minisztériumi dolgozókat. A hivatal szerint az Apple iOS operációs rendszerében jelenleg két kritikus besorolású biztonsági rés található és így az említett készülékek - egy fertőzött oldal vagy PDF-fájl megnyitása során - könnyen megfertőzhetők egy kémprogrammal vagy más kártevővel. Ezáltal a bűnözők fontos adatokat (jelszavakat, hozzáférési kódokat, e-mail tartalmakat, telefonszámokat és SMS-ket) szerezhetnek meg. A BSI korábban csupán két mobiltelefont talált elég biztonságosnak, a Secusmart cég Secuvoice és a Rhode & Schwarz SIT TopSec Mobile készülékét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ulkesh #72
    Valójában a HTC WinMo-s készülékei mentek át a rostán a T-System saját TPM kártyájával.

    "A BSI jelenleg egyetlen okostelefont tart elfogadhatónak, ez pedig a T-Systems által kínált Simko2."

    A Simko 2 nem mobiltelefon, hibás a cikk, vagy a fordítás.
  • narumon #71
    "mert látom még nálam is kezdőbb vagy, hogy nem csak az Appstore-ról lehet letölteni dolgokat. (kb. 20 oldalt mutathatok kapásból ahol tört alkalmazások vannak fent) Ennyit a fenenagy ellenőrzött alkalmazásokról"

    NYilván az ellenőrzött csak addig igaz amig nem jailbreakelted a telefont és nem a jóska szerveréről szeded az appot. Ez kb olyan mint ha azt mondanád, hogy vettél egy kocsit amire azt mondták hogy nehéz feltörni, pedig tőled 5 mp alatt ellopták pedig csak az ajtót hagytad nyitva és a slusszkulcsot felejtetted benne. Vagy mérges lennél mert azt mondják a kocsira hogy megbizható neked meg felrobbant a motor, miután otthon átszerelted a szomszéd alkatrészeivel.
  • narumon #70
    Csak nekem tűnt fel, hogy csak két német telefon ment át a rostán? Szerintem ez egy egyszerű telefonbeszerzési projekt ahol kikerülik az EU-t és más beleszólókat. Szerintem borzasztóan átlátszó...
  • Ulkesh #69
    Sikerült, rajtad kívül nem sokan tudják, hogy mi a frászt akartál írni :D

    Nem tudom mit szívsz, de jó anyag lehet ;)
  • MsUser #68
    Véleményem a iPhone-ról, Hi-Hi! Pogyog a könnyam a sok iFan, és az előttem felvetett témához annyit hogy tegnap láttam egy hardver egységet ami kábelszettekkel és állandóan frissülő szoftverezettségel hivatott minden telefon megcsinálására! Próbáltam finoman írni, hogy ne használjak feltünő felismerhető kifejezéseket.
  • speed2006 #67
    Elnézést. rosszúl fogalmaztam. Egy olyan merevlemezről nekik sem sikerűl visszanyerni semmit amelyik egy TPM-es alaplapban volt.
  • willcox #66
    "Azonkívűl mutass egy olyan embert, aki nem laboratóriumi körűlmények közt, de akár ott is, feltört egy TPM modult. Ez még a KÜRT kft-nek sem ment." - MEGALOL!
    A Kürt mióta tör programokat? Mondjál csak egyet is, amit ők törtek fel. Ha meg nem tudsz, akkor a mondandódban a Kürt kft akár Mari nénire vagy vérpistire is kicserélhető.
  • speed2006 #65
    Úgy értem, hogy miután elindúl ha fizetsz kapsz hozzá egy kódot. Aztán leht hogy ezt is feltörték?
    Sajnos nem csak a Google ilyen. Pedig jó az ötlet. Nekünk.
  • Ulkesh #64
    Az Easy Root működik és nem csak megállapít, hanem rootol.
    http://www.androidcentral.com/google-pulls-easy-root-market

    Igen a legújabb 2.2-es rendszert töri fel.

    Már mint melyik cég? A Google? Na ne nevettess, azért dolgozik, hogy ne tudd feltörni, még a fejlesztőknek kiadott Nexus is védett volt ebből a szempontból.
  • speed2006 #63
    Azért ezeket a %-at te sem veszed komolyan.
    Az EasyRoot letölthető, de az még nem működik. Csak megállapítja hogy rootolható-e a telefon, aztán átirányit oda ahol fizetni kell érte. Ja és csak 2.2 alatt megy, ha megy. Bár nem sok értelét látom. Nagyobb ötletnek tartanám, ha a cég maga tenné ezt mondjuk ennyi pénzért. Biztonságosabb, és valsz jobb is lenne.