Berta Sándor

A szükségesnél több távközlési adatot tárolnak

Az európai uniós tagállamok adatvédelmi hivatalainak képviselőit tömörítő Art. 29 csoport megállapította, hogy a telekommunikációs adattárolás gyakorlatilag megbukott.

A szervezet jelentéséből egyértelműen kiderült, hogy a távközlési adattárolás kapcsán az Európai Unió tagországai a szükségesnél és az engedélyezettnél jóval több kommunikációs információt gyűjtenek össze. Éppen emiatt az irányelv, amelyet korábban az EU belső piacainak harmonizálására szánt eszköznek neveztek, nem érte el a célját.

Az Európai Unió tagállamaiban 2006 óta köteleznek minden telefontársaságot és internetszolgáltatót arra, hogy legalább 6 hónapig tárolják az ügyfeleik távközlési adatait és ezeket - külön kérés esetén - adják át a nyomozóhatóságoknak. A kontinens adatvédelmi szakemberei azonban úgy vélték, hogy az irányelvet annyira eltérő módon vezették be az egyes tagországokban, hogy ez önmagában kizárta a siker lehetőségét. Vannak olyan államok, ahol a tárolás időtartama 6 hónap, míg máshol 10 esztendő! Nem véletlen, hogy a jelentés szerint a távközlési adattárolási irányelv jelenlegi megvalósítása nem felel meg a törvényeknek.

Szintén komoly problémát jelent, hogy sok tagország az engedélyezettnél és szükségesnél jóval több telekommunikációs információt tárol el. Kiderült továbbá az is, hogy egyes esetekben nem csak a forgalmi adatokat (e-mail feladójának címe, levél küldési ideje, címzett neve stb.) jegyezték fel, hanem az üzenetek tartalmát is. Van, hogy a hatóságok nem csak azt állapítják meg, hogy a hívó fél a beszélgetés kezdetén éppen hol tartózkodik, hanem folyamatosan követik az illető mozgását.

Az adatvédők végül leszögezték, hogy teljesen megkérdőjelezhető az irányelv létezése és célja, s nem tudták kideríteni annak hasznát sem. A jelentés részét képezi annak a vizsgálatnak, amelyet Cecelia Malmström, az Európai Unió belügyi biztosa rendelt el a megválasztása után. Az eljárás során azt akarják megállapítani, hogy a távközlési adattárolási irányelv használható volt-e a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni harcban. Az ügyben készülő összefoglaló jelentés várhatóan szeptemberben kerül az Európai Bizottság elé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FoodLFG #4
    Ez a hangulatos kis Mirror's Edge intro pont idevág...
    http://www.youtube.com/watch?v=RxwvWDz9bcc&hd=1
  • Amergin #3
    Mindenki alapból terrorista, vagy bűnöző és ezért indokolt, hogy az igazságos, jóságos, pártatlan, feddhetetlen, stb.. hatóságok a körmére nézzenek!
    Köszönhetően a 911-es önmerényletnek, immár EZ az alap, amit mindenki másol a világban.
    Cél: kontroll, belső elnyomás és a (világ)birodalmi elit érdekei.
    Ennek elérésében az a párezer civil akit feláldoztak igazán nem nagy veszteség -gondolták a "héják".
  • WhiteNemain #2
    De szinte mindenhol ez megy. Kamerák az utcán a munkahelyen az áruházakban a strandon, figyelik és rögzítik a telefon az internet kommunikációt és szerintem még a postai leveleket is áttúrják. Lassan a wc tartalmát is ellenőrizni fogják mikor lehúzom... De valahogy nekem ebből kicsit kezd elegem lenni. Van ennek a résznek értelmes pontjai is de az hogy mindig és mindenhol csak néznek a kamerák kezd nagyon de nagyon elegem lenni belőlük. Ki tudja ki mikor mire használja föl ezeket a felvételeket. Ja és az hogy ezek a rendszerek biztonságosak persze csak mindig jöhet 1 kis gáz és LOL már nem is azok. Elnézést kérek mindenkitől ha egy kicsit ingerültebb lettem biztos a hőség teszi.
  • AgentKis #1
    Nem az a baj, hogy tárolja hanem, hogy a szerződésben nincs benne, tehát megtéveszti félrevezeti a szerződőt. A tárolt adatok ugyanis az ügyfél tulajdonát is kellene, hogy képezzék. De nem képezik. Próbálja valaki kikérni a 6 hónappal régebbi hívásainak rögzített pozícióját! Nem adják ki. Miért nem?