SG.hu·

Uniós ütemterv az állampolgárok megfigyeléséről

Egy kiszivárgott ütemtervből kiderül, hogy az Európai Unió az ellenőrzési technológiák mely kombinációjával akarja megfigyelni az állampolgárait.

Az Intelligent Information System Supporting Observation, Searching and Detection for Security of Citizens in Urban Environment (INDECT) projektet eddig is számtalan esetben bírálták az adatvédelmi szakemberek. Az új dokumentum megjelenése csak olaj lesz a tűzre. "A használt, illetve kifejlesztett technikák között vannak ujjlenyomat-tesztek, arc-, fülkagyló-, tenyérterület-, írisz- és retinaelemző megoldások. Ezeket egészítik ki a nyelvhasználat-, a kézírás-, a mozgás- és a viselkedéselemző rendszerek. Ezekkel a technikákkal egy elég nagy pontosságú azonosítási arányt érhetünk el" - olvasható a nyilvánosságra hozott ütemtervben.

A projektet az Európai Unió összesen 11 millió euróval támogatja. A célja az, hogy a különböző biztonsági erők, illetve a rendőrségek számára új technológiákat fejlesszenek ki, valamint hogy segítse a veszélyhelyzetek felismerését és a gyanúsítottak, elkövetők felderítését. Azt a lengyel és az észak-írországi rendőrségi központok döntik el, hogy vajon a technikák összeegyeztethetők-e az európai uniós alapvető jogokkal.

Az INDECT gyakorlatilag az összes olyan városi környezetben alkalmazható ellenőrzési és megfigyelési technológiát ötvözi, amelyeket az elmúlt évtizedben a világ fegyveres erői számára kifejlesztettek. A hálózatközpontú hadviselés itt, mint az emberi tömegek ellenőrzési eszköze bukkan fel, amelyet a hálózatba kötött videokamerák, szenzorok, algoritmusok és biometrikus alkalmazások egészítenek ki. Fontos, hogy ezek a rendszerek robusztusak és a rugalmasak legyenek, mert csak így érhető el a megfelelő hatékonysági, eredményességi szint.


A különböző elemző rendszerek hatékonyan kiegészíthetik egymást, ezáltal csökkenthető a hibaarány is és előnyük, hogy a többségük a célszemély együttműködése nélkül is alkalmazható. Különösen nagy szerep juthat a beszédelemző megoldásoknak, mivel azok viszonylag kis hibaaránnyal dolgoznak, így a segítségükkel a fonetika-, valamint a szóhasználat, illetve a kiejtés, a hanghordozás és a beszédritmus alapján pontosan azonosítható egy személy. 15 éve ismert, hogy az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatala ilyen elemzőprogramoknak köszönhetően képes beszéd- és hangprofilok létrehozására. A másik fontos terület az úgynevezett Crowd Control, amelynek a segítségével ellenőrizhetők a nagyobb embertömegek, legyen szó demonstrációról, nagygyűlésről, egy rendezvény nézőiről vagy randalírozókról és huligánokról.

A jövőbeli ellenőrzőrendszerek automatikusan fognak működni, képesek lesznek kiértékelni egy helyzetet, nem riadóztatnak minden eseménynél, hanem csak bizonyos feltételek teljesülése esetén. Ezáltal hatékonyabbá válhat a rendőrök munkája, akik így valóban a legsúlyosabb szituációkra koncentrálhatnak és a figyelmüket nem vonják el a kevésbé fontos ügyek.


Ugyan létezik egy úgynevezett Etikai Tanács, amelynek feladata annak biztosítása, hogy az INDECT-projekten belül ne sértsék meg az Európai Emberi Jogi Konvenciót, de nem véletlen, hogy ez önmagában nem nyugtatta meg az adatvédelmi szakembereket. Peter Hustinx európai uniós adatvédelmi biztos kiemelt figyelmet fordít a programra és meg akarja akadályozni, hogy az INDECT keretében olyan ellenőrzési technológiákat fejlesszenek ki, amelyek háttérbe szoríthatják az alapvető emberi jogokat.

Az már korábban ismertté vált, hogy az INDECT keretében a szakemberek többek között internetellenőrzési technológiákat és a jelenlegieknél hatékonyabb térfigyelő rendszereket fejlesztenek ki. Emellett szóba került, hogy robotrepülőgépek járőröznének a városok felett. A projektben magyar részről az APERTUS Távoktatás-fejlesztési Módszertani Központ Tanácsadó és Szolgáltató Közhasznú Társaság vesz részt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kvp2010. 05. 31.. 15:41||#17
Par megjegyzes:
-a rendszer ilyen formaban nem megvalosithato, mert igaz, hogy a technika elviekben megvan hozza, de ennyi adatot nem kepes senki feldolgozni a mai eroforrasokkal, tovabba a logika kepessege hianyzik a rendszerbol, tehat hamarabb itel gyanusnak egy rohangalo kisgyereket, mint egy termeszetesen viselkedo ongyilkos merenylot
-amig valamennyire megvan europaban a demokracia, addig az emberek barmikor megdonthetik az aktualis rendszert egy tisztessegesebbre cserelve azt, de akar valszthatnak helyette egy sokkal durvabbat is, mondjuk fasiszta vagy muzulman alapon (mindkettore ugyanakkora lehetoseg van, csak az embereken mulik)
-harmadjara: manapsag mar egy ember is eleg tudassal rendelkezhet ahhoz, hogy akar egy egesz allamot is megbenitson, tehat ha egy ilyen rendszert bevezetnenek, akkor az egesz az elso duhosebb mernokig vagy unatkozo fiatalig mukodne stabilan, utanna meg valoszinuleg mar aram es ivoviz sem lenne
-a fenti rendszer semmire sem hasznalhato, mert a legtobb allampolgar nem veszelyes meg az allamra sem, es a veszelyes emberek jo resze intelligensebb annal, hogy elore ki lehessen oket szurni valamilyen modon, a gond egyszeruen az, hogy a valodi terroristak jo resze pont ugy viselkedik mint minden atlagos es sima polgar (lasd izraeli ugynokok a legutobbi merenyletnel) ezert se nem gyanusak, se nem feltunoek (utanna meg mar suthetik a videofelveteleket)

Egyebkent a fenti megigyelorendszerek magyarorszagon mar telepitve vannak, bar nem nemzetkozi, hanem hazai fejlesztesben. Viszont se osszekotve, se igazan betanitva nincsennek, tehat az adatokat gyujtik, majd ezeket nem dolgozza fel senki es semmi. Az egesz igazabol penzkidobas, mert ahogy a londoni gyerekek megtanultak, hogy a kamerak ellen kapucnis felsot, a femdetektorok ellen kemenymuanyag keseket es a golyoallo mellenyes rendorok ellen hazi robbanoanyagokat (ied-ket) es csoportos (hatba) tamadast kell hasznalni, ugy a legtobb allamban a legtobb az allam ellen tevekenykedo ember azonnal rajonne hogyan lehet kijatszani ezeket a rendszereket. Viszont az osszes tisztesseges embert jol felhuznak az egesszel, ami miatt a szelsoseges (akar globalizacio, stb. ellenes) erok kerulnenek hatalomra. Ez pedig az eu veget jelentene, amit elkerulni valoszinuleg fontosabb cel meg a nagytokeseknek is, mint teljes ellenorzes ala vonni mindent.

Az automatizalt katonai rendszerektol pedig meg a vezetok is felnek. Mi van ha valaki vagy valami ellenuk forditja? Ez altalaban egy bitnyi kulonbseget jelent az adott programban, ami eloallhat szandekos modositas vagy veletlen hiba folytan is. Egyebkent jelenleg ott tartunk, hogy a teljes nyugati vilag, az osszes modern fegyverevel, embereivel es technikajaval nem bir par 14. szazadi szinten elo es harcolo torzsi harcossal. Ezek utan mennyi eselyuk lenne eletben mardni egy automtizalt rendszerrel a hatuk mogott nehany hacker-rel szemben?
© Amergin2010. 05. 31.. 00:48||#16
Javaslom megtekinteni:
Ezt
meg ezt is.
© Amergin2010. 05. 31.. 00:32||#15
Csak az "embereket" látod a hatalom csúcsain, pedig többrõl van szó... Az illuminátus bandának mindegy, hogy a vezetõk halandók a TERV zakatol tovább a megvalósulás vasútján. A terv pedig globális és abszolút hatalmat létrehozni, amit a Sátán irányít. Mindenféle vallásosság nélkül mondom ezt pusztán a közérthetõség miatt. Aki akar az behelyettesíthet más, a világnézetéhez jobban illõ fogalmat is.
Bár minden emberi hatalom emberek sokaságán alapul, mégis elmondható, hogy nem kell szó szerint mindenütt ott legyenek, hogy az irányvonaluk érvényesüljön, lásd Builderberg-csoport. Az, hogy "hozzáférhetetlen" az elméd, az nem mindíg lesz szükségszerúen így. Ahogy írod is: lehet hogy megismerkedünk a "gondolati terrorizmus" meg a "szándékbûnözés" fogalmaival.
A Földön kívüli kolóniák... valamilyen bolygó nélül szerintem esélytelen az ember túlélése. Ha viszont ez nem a Föld, akkor mi lehet? Jelenleg nem látható értelmes alternatívája.<#szomoru2>
© halgatyó2010. 05. 30.. 22:27||#14
Az eddigi történelemben hatalomhoz jutott emberek hatalma soha sem volt korlátlan, szerencsére. Néhány fontosabb szempont, amely a hatalmukat korlátozta:

-- Minden emberi hatalom emberek sokaságán alapul (piramisszerûen felépítve). Egyetlen fõhatalmas sem képes segítõk, beosztottak nélkül irányítani és erõszakot alkalmazni (kellenek tábornokok, katonák, fegyvergyártók és fejlesztõk, stb...stb...)

-- Minden eddigi, a hatalmat a kezébe kaparintott ember bizony ember maradt. max. 60-70 év életkorral, ami hatalmát -- és gyakran a mindenki által gyûlölt csapatának a hatalmát is -- az idõben bekorlátozta.

-- Az emberi agy, az emberi gondolatok hozzáférhetetlensége a hatalom számára.
Ez persze kétélû dolog, mert a hatalom ellen küzdõk közé is be lehetett építeni spicliket.

Hogy nézhetnek ki ezek a jövõben?

-- Az életkor meg fog hosszabbodni. No nem a Kovács 855 Péter villamosmérnöké, ó nem, õt hagyják majd megöregedni, és évekig tartó reuma után csendben megdögleni egy aggokházában
A hatalom birtokosai viszont valószínûleg be fogják vetni az orvostudomány valamennyi vívmányát az életkoruk meghosszabbítására. Ez nekünk nem jó.

-- Az emberi agy és gondolatok sajnos óriási ostrom alatt áll. Hazugságvizsgáló gépek, NMR és hasonló agyvizsgálatok, a mimika vizsgálata mikroszkópikus felbontásban, számítógéppel...
Sajnos, várhatóan elõbb-utóbb nehéz lesz a gondolatainkat magunkban tartanunk.

-- Az az egyetlen tényezõ fog a legnehezebben változni, hogy a hatalomnak továbbra is emberekre lesz szüksége. Például kutató orvosokra, akik az életkorhosszabbításban közremûködnek, de nagy létszámú egészségügyileg tanult személyzetre is, meg gyógyszergyárakra, vagy az agykontrollt ismerõ és alkalmazni tudó szakértõkre, és azok mûszereinek legyártóira, nomeg az erõszakszervezetekhez is sok ember kell, nem a bõrkabátos fogdmegekre gondolok, hanem a magasabb beosztású tisztekre.

Az emberi funkciók robotizálása azért áll komoly kutatás alatt, hogy a hatalom ezt a gyenge pontját megpróbálja felszámolni.
Egyetlen reményünk lehet: hogy mire ezek a fejlesztések megvalósulnak, addigra talán a Földön kívül is lesznek kolóniák, ahová nem ér el a földi hatalom keze.
© halgatyó2010. 05. 30.. 22:08||#13
Az egészben az hibádzik a legjobban, hogy a hatalomra mindig a saját bennfentes emberei voltak a veszélyesek, sohasem az eltiport tisztességes kisemberek.
A "nagy" Francia forradalomtól a Sztálin-csapaton keresztül a Rákosi-Roth-Rosenfeld féle bandáig egymást irtották ki. Szerintem nagyon-nagyon jól tették!!!
Sajnos, mi leginkább csak reménykedhetünk.
Ha minden kisember megtenné ami rá ezügyben hárul, akkor talán elérhetnénk valamit. De sajnos a média által elhülyített tömegek lehúzzák az emberiséget a pokolba.
És egyre könnyebb lesz, mert az emberiség átlag intelligenciája csökkenõben van. A fél-elmebeteg és szociálisan is retardált söpredék 10+ utódot hoz világra, az értelmes, szorgalmas emberek pedig max. 2-õt.
Mi lehet a megoldás...nem tudom.
© Narxis2010. 05. 29.. 15:29||#11
Meg leszel törve, ne aggódj.
© FoodLFG2010. 05. 29.. 12:34||#10
Mirror's Edge hangulatos intrója jutott eszembe:
http://www.youtube.com/watch?v=_Gsv_x7voj0
© Fbn Lx2010. 05. 29.. 12:18||#9
Teljesen korrekt hozzáállás 😊
Sokszor úgy tûnt már, hogy elértük azt a szabadságot, amiért az õsök évszázadokon-évezredeken keresztül harcoltak. Aztán kiderült, hogy közel sem. Sõt - egyre rosszabb. Ez a szabadsággal milyen szinten egyeztethetõ össze?
Az biztos, hogy azok közé tartozom, akik utolsó vérükig harcolni fognak azért, hogy a teljes ellenõrzés ne valósulhasson meg. És igencsak be fogják szopni.
Amit megpróbálnak szétzilálni, az mindig összetart. Amit egységesíteni próbálnak, az hullik elõbb-utóbb a legtöbb darabra. A világ rendjen majd szépen kiegyenesíti ezt a csorbát. Inkább vagyok a természet eszköze, mint bárkinek a világrendjéé.
© Piel2010. 05. 29.. 09:53||#8
Nem kell filmet néznem, hogy rájöjjek: a mai demokráciának mondott társadalmi berendezkedés már rabszolgaságnak mondható! A bank, a média, irányítja életünk! Honatyáink döntenek felettünk! Élnek mint Marci Hevesen, és nem a nép érdekeit szolgálják, hanem a magukét. Lásd elõzõ kormány mûvei! Nem mintha az új jobb lenne.
© zord012010. 05. 28.. 23:37||#7
Bele bele néztem a filmbe, és elég sokkoló. Hiszem, hogy vannak akik törekszenek arra, hogy megvalósítsák a világuralmat, hogy rabszolga sorba taszítsák az embereket. Persze a rabszolgaság egy modernebb formájában, ahol az ember vagy nem tud róla hogy rabszolga, vagy nem érdekli, mert elfogadja. De ideje feltenni a kérdéset. Érdemel-e az ember jobbat?
Ha ugyanis a technikai fejlõdés elér egy bizonyos szintet, már akár egyetlen ember is képes lehet milliókat, milliárdokat megölni. Ma ehhez elég csak egy atombomba. És akkor bele gondolni is rossz, mire lesz képes adott esetben egy nanovírus, vagy valami neurális implantátumokat megtámadó számítógépes vírus.
Nem csoda hát, hogy egyesek a tökéletes kontrollt akarják elérni.
A mi érdekünkben, és természetesen a sajátjukban.
Tehát véleményem szerint az emberiség vagy visszatér a technológia mentes világhoz (és ez esetben hosszú távon halálra ítéli magát, hisz a távoli jövõben, a naprendszerünk elpusztul), vagy valóban leigázott rabszolga lesz (adott esetben akár kasztosodott társadalomban, amolyan rovarszerûen), vagy megpróbál felnõni a feladathoz, felelõsséget vállalni, és megtanul együtt élni, együttmûködni más emberekkel. Élni és élni hagyni.
Mindenki tegye fel a kérdést, tapasztalata szerint, melyik forgatókönyv fog megvalósulni. Nekem megvan a saját tippem...