Berta Sándor

3 TB-os merevlemezekkel rukkol ki az idén a Seagate

A merevlemezgyártó egy brit hírportálnak megerősítette, hogy még az idén piacra dobja 3 TB-os termékeit. Kérdéses azonban, hogy mely alaplapok támogatják majd az új adattárolókat.

Barbara Craig, a Seagate termékmenedzsere a Thinq brit online lapnak úgy nyilatkozott, hogy a cég már gőzerővel dolgozik a 3 TB-os merevlemezein. Az új modellek várhatóan az idei esztendő végén megjelenhetnek a piacon. A bejelentéssel kapcsolatban vannak ugyanakkor komoly aggályok. A jelenlegi winchesterek maximális tárolókapacitása legfeljebb 2 TB lehet. Ennek oka, hogy a jelenlegi kialakítás miatt (512 byte-os szektorméret) a 32 bites operációs rendszerek legfeljebb ekkora méretű winchestereket tudnak kezelni.

A most kapható 2 TB-os HDD-knél ugyanakkor ez a korlátozás még nem okoz problémát, mivel a gyártók számítása alapján a kapacitásuk kétmilliárd byte vagyis 1863 gigabájt. A Seagate számára emellett komoly problémát jelenthet a PC-k BIOS-ában alkalmazott Logical Block Adressing (LBA), amely csak 32 bites. Ugyan az elméleti határ elérhetné a 48 bitet és ezáltal a maximálisan támogatott adattároló kapacitás 128 Petabyte lehetne, de ez még sem terjedt el a gyakorlatban. Jó példa erre, hogy a Windows XP az SP2 szervizcsomag megjelenéséig nem támogatta a 48 bites LBA használatát.

A Seagate közölte, hogy a cég teljes mértékben "a nagy LBA-címek és a BIOS utódjának számító UEFI alkalmazására koncentrál. A DOS korszakából származó Master Boot Records helyett az UEFI esetében egy GUID partition table-t (GPT) alkalmaznak, amely a rendszer többi részét a jelenleginél jóval több információval képes ellátni az egyes meghajtókkal kapcsolatban." Az UEFI hátránya, hogy nem kiforrott és hogy Steve Jobs cégén kívül hivatalosan csak néhány alaplapgyártó, köztük az Intel, az Asus és az MSI támogatja.

Barbara Craig elmondta: annak kiderítésére, hogy vajon az UEFI mennyire támogatja a 3TB-os merevlemezeket egy úgynevezett plugfestet rendeznek júniusban. Ezeken a konferenciákon a gyártók bemutatják a különböző termékeiket, majd csatlakoztatják őket egymáshoz és megnézik, hogy mi történik. Ez az eljárás különösen a prototípusok esetében hasznos, hiszen így még a sorozatgyártás előtt kiderülhetnek a gyermekbetegségek, ráadásul ezek a rendezvények hasznosak a fejlesztők számára is.

A szakember hozzátette, hogy 1980-ban a szabvány elfogadásakor még senki sem gondolhatta, hogy a 2,1 TB-os határérték elavulttá válik. Az új háttértárolókat elvileg gond nélkül támogatnák a Windows Vista és Windows 7 64 bites verziói, de a Windows XP csak 2,1 TB-ot lát majd a 3 TB-ból.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Molnibalage #47
    Akkor csak neked megnézem az meglevő 3 BR filmem bitrátáját. A Becsetelen B. is kb. 8-9GB pedig több, mint 2,5 óra. Tehát a siam 3 órás Gyűrűk ura is penge 1280x960-ban kb. 11-12GB. Sehol nem látok 50GB-os filmet...
  • BlackRose #46
    Steve Jobs most nagyon haragszik rád. :)
  • djw #45
    és akkor most mindneki cserélje le az alaplapját egy újabbra, vagy várja meg amíg tönkremegy. Amúgy is ideje mindenkinek váltani windows7re, vagy linuxra :)
  • amitriptilin #44
    én egy kicsit visszafogodtabb vagyok:
    a munkámra (teljesen átlagos felhasználás)egy ibm lenovot használok egy db 30 gigás vinyóval ez a következő módon van megosztva: 14,6 G az oprendszerre meg a szutykokra, amit pár évente újra kell rakni, 18,3 G zene, film és egyéb szutykok, amik bármikor törölhetők, a munkára, tehát a fontos adatokra használok 4,2 G amiből kb 2 G az ami jelenleg felhasznált, ezt egy pendriveon és egy másik gép vinyóján rendszeresen szinkronizálom, ha egy projekt lezárul, akkor 2 cdre kiírom, vagy betömörítem aztán ennyi... persze biztos vannak speciális felhasználók, akiknek nagy tárhely kell, de az átlagnak szerintem a pár giga is elegendő lenne.
    főleg, hogy az ember sokszor már nem is tudja, hogy milye van a gépén vagy a polcon (élő pl bátyám: letöltött egy filmet, vagy zenét aztán kiderült, hogy megvan eredetiben is :) egyszerűen gyorsabb letölteni, mint megkeresni...
  • BlackRose #43
    Mint ahogy mondtam: "Azért a 3TB lemezek megjelenését üdvözlöm és várom a 4...5...10... TB-os lemezeket is mert egy valami biztos, tárhelyből soha sincs elég és ez a jövőben csak fokozódni fog."

    Nekem jelenleg 6TB+ van (három fizikai gépre) és ebből kb. 2TB szabad... tehát nemsokára nem lesz elég. A következő hardvervásárlásnál a gépekbe megy SSD (RAID0-ba) a többi pedig egy SAN lesz gondolom 8 darab 2TB lemezzel :) ...

    ...persze ez kb. 1 év múlva mikör jön a Sandy Bridge. Tehát mégegyszer üdvözlöm a 3TB lemezeket és remélem néhány év múlva legalább 30TB-os lemezek lesznek :)
  • Oláh Herkules #42
    ugyan ugyan, voltak mér képes tesztek, ahol összehasonlították a 2-ből kimentett png-ket. (rossz szem nem játszik meg pixelenként nagyíthatod) Az a hatalmas különbség meg az volt, hogy a kis szemcsék máshol voltak :D

    A bluray-es kódolás tehát egyszerű pazarlás. Persze van aki azt hiszi lát valamit, de az kb olyan mint amikor valaki azt hiszi hogy a wav jobb hangminőséget ad mint a flac :)
  • Sheltem #41
    Az attól függ milyen filmet nézel. Rambo4 nél tökmindegy de ha mondjuk Planet Earthet nézed, tehát valami igényes természetfilmet annál nem mindegy a minőség szerintem.
    Ha már ilyen tvje van az embernek mint neked igényesnek kell lenni.
    Máskülönben minek a LEDtv..
    Nagyon elkanyarodtunk az eredeti témától, lényeg, hogy van igény a nagyobb vinyókra is az tuti. 1-2 TB t is meg lehet viszonylag gyorsan tölteni, nem beszélve ha az ember livestreamet ment le, vagy mondjuk játékból 1-2 órányit frapssal le akar menteni(mondjuk egy versenyen ahol nem árt fpvodból leszedni, hogy elrakhasd emlékbe)...az tömörítés előtt csúnya méretű tud lenni az 50gb alsóhang ott...
    Lehetne még példát sorolni szerintem, a lényeg, hogy hízzanak csak azok a vinyók mert van igény rá.
  • BlackRose #40
    Én látok, de ez a különbség nem játszik szerepet egy film élvezeténél. Egyébként 25 éve viszek szemüveget :)
  • Sheltem #39
    "szemmel nem igen látható"
    Ha egy 6-8mbites x264 film és egy 20mbites bluray film között nem látsz különbséget a Samsung LED tvden javaslom, hogy mielőbb menj szemészetre és csináltass szemüveget.
    Ezt mindenféle rosszindulat nélkül mondom. Jobb előbb mint később.
  • BlackRose #38
    Végtelen hülyeség egy Blu-ray disket 1:1 a lemezen tárolni először is drága (3+ EUR tárterület filmenként), másodszor viszont ha már rendelkezel a Blu-ray lemezzel akkor felesleges. Egyébként egyetértek, hogy a 40GB és a 8GB film között van némi különbség, viszont szemmel nem igen látható (főleg nem az emberek 70%-ának akik szeme képtelen érzékelni még sokkal nagyobb különbségeket is, mert ha hiszed ha nem ez is különbözik és gyakorolni kell, az átlagember nem lát majdnem semmi különbséget 720p és 1080p között (normál méretű kijelzőn), és még kevésbé tudja megkülönböztetni a magasabb vagy alacsonyabb bitrate-t, az után, hogy megvan az elfogadható bitrate. Most itt nem profi alkalmazásra gondolok mert ott nagyon fontos, nem lehet videó kompoziciót csinálni jó minőségben ha nincs meg a megfelelő profi minőségű anyag, de itt most nem profi alkalmazás volt a téma hanem filmet nézünk szórakozásként. És ilyen dolgokra a 4-8GB filemnként sokkal több mint amire szükség van (mondom ezt úgy mint aki EIZO monitorokat néz és nagyon jó minőségű Samsung LED TV-t).