SG.hu·

Biztosnak tűnik a PC-s Fable III

A Fable sorozat kapcsán folyamatosan röppennek fel a pletykák, melyek eddig fele-fele arányban váltak valóra.

Klikk ide!
Az első rész ugyanis Xbox mellett végül PC-re is megjelent, a remek Fable II azonban a mai napig nem kapta meg a számítógépes változatát. És talán nem tévedünk nagyot, ha kijelentjük, hogy nem is fogja megkapni. Mindenesetre a harmadik rész fejlesztése szépen halad, használja majd a Natalt és elméletileg év végén meg is érkezik - a jelek szerint X360 mellett PC-re is.

Ezt már márciusban is lehetett sejteni, hiszen maga Peter Molyneux árulta el a GDC-n, hogy egy olyan rendszert dolgoztak ki, melyben a PC-s és a konzolos játékosok is játszhatnak egymással. Ma viszont végleg lehullott a lepel, a hivatalos Fable III dobozképen ugyanis egyértelműen rajta van a Windows felirat.

A Microsoft hivatalos közleményben mindössze annyit közölt, hogy "Nem jelenthetünk be hivatalosan semmit, de mindenki készüljön." Elemzők szerint az E3-on rántják le hivatalosan is a leplet a Fable III PC-s verziójáról.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© grebber2010. 05. 16.. 23:53||#9
Lassan akkor télleg el kéne kezdeni játszani az elsõ résszel!
© Kandurex2010. 05. 16.. 11:07||#8
Lesz*rom, elõször a kettõt kellett volna, ezért a hozzáállásért vesztettek egy vásárlót!
© richard452010. 05. 15.. 23:23||#7
Ahoz képest hogy a májkelszoft benne van abba a faszom pc-s játékok szövetségbe nagyon mellõzik kiadni rá a játékokat.
© JaSoN HuNTeR2010. 05. 15.. 13:55||#6
nem fogják szerintem ezt se kiadni. 😄
© Risu Führer2010. 05. 15.. 11:05||#5
inkább a kettõt adnák ki pcre
© kissssss2010. 05. 15.. 09:29||#4
akkor mindkettõ ha így jobban esik neked.
májkrémszaftnak nem áll érdekébe pc-re bármilyen játékot is kiadnia erre a legjobb bizonyíték az ensemble-nél dolgozók szélnek eresztése.
most még a boxban van pénz arra hajt rá.
© zola20002010. 05. 15.. 09:20||#3
Nem kamu, hanem Photoshop.
© kissssss2010. 05. 15.. 07:54||#2
kamu az egész
© zola20002010. 05. 15.. 05:56||#1
Hurá 😊