MTI

Videokonferencia-lehetőséggel bővül a Skype

Videokonferencia-lehetőséggel bővül a Skype internetes telefon. Az egyszerre legfeljebb öt résztvevő csoportos beszélgetését lehetővé tévő szoftver próbaverziója a jövő héttől lesz elérhető.

A bétaverzió egyelőre ingyen tölthető le, azonban három-négy hónap múlva a végleges változatot más újdonságokkal együtt csak előfizetéssel lehet majd használni - mondta Neil Stevens, a Skype üzleti megoldásokért felelős igazgatója. A videokonferencia-lehetőség egyelőre a Windows-alapú számítógépeken lesz elérhető, a Mac-es verzió várhatóan a nyár végén jelenik meg. A Skype 560 millió felhasználójának a világon bárhol az internetre kapcsolódó számítógépek között ingyenes beszélgetésre van lehetősége, beleértve a konferenciahívásokat és a kétrésztvevős videotelefonálást. A vezetékes telefonokra indított hívásokra pedig a hagyományos telefonálási költségek töredékéért van lehetőség.

Az eBay tavaly mintegy 2 milliárd dollárért, azaz csaknem 432 milliárd forintért adta el a Skype-ot egy befektetői csoportnak, amelynek tagjai között vannak a szoftver egykori létrehozói is. A Skype csütörtöktől az előfizetéses konstrukcióban elérhető kedvezményes hívási tarifákat az eddigi 40 országról több mint 170 országra terjeszti ki. Ennek alapján a felhasználók maguk dönthetik el, hogy melyik országban melyik szolgáltatót kívánják olcsóbban hívni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #1
    Meg csak most? :O

    Eddig mit fejlesztettek, ha arrol volt szo?? :)