SG.hu·

A Skype vezet a nemzetközi telekommunikációban

A távközlési cégek nem kis bánatára egyre inkább a Skype-hoz fordulnak a külföldről hazatelefonálók - derül ki egy felmérésből.

"A Skype a legnagyobb nemzetközi szolgáltatóvá nőtte ki magát" - mondta Stephan Beckert, a TeleGeography piackutató elemzője. A Skype a világon bárhol az internetre kapcsolódó számítógépek között ingyenes beszélgetést tesz lehetővé, a vezetékes telefonokra indított hívásokra pedig a hagyományos telefonálási költségek töredékéért van lehetőség. A piackutató adatai szerint az utóbbi 25 évben a hagyományos telefonokon keresztül bonyolított nemzetközi hívások összességében évi 15 százalékos növekedést mutattak, az utóbbi két évben azonban a növekedés 8 százalékra lassult. Beszélgetési időben ez azt jelenti, hogy 2007-ben 376 milliárd percet telefonáltak a világon, 2008-ban pedig 406 milliárd percet.

Összehasonlításként a Skype felhasználók egymás közötti hívásai 2008-ban 51 százalékkal növekedtek, 2009-ben az előzetes számítások szerint 63 százalékos növekedés mellett 54 milliárd percet beszélgettek. A Skype jelenleg 520 millió regisztrált felhasználóval rendelkezik. A fizetős szolgáltatást azonban csak kevesen használják közülük, ezért a cég 2008-as 551 millió dolláros bevétele még mindig csak szerénynek mondható. A vállalat reményei szerint éves bevétele két esztendőn belül érheti el az egymilliárd dollárt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© sesquatch2010. 01. 22.. 18:27||#2
pont tegnap kezdtem el használni a nokia telefonon is. Mármint nem a skype-ot, hanem a Nimbuzz!-t, ami tud skype hívást fogadni és indítani 3g és EDGE-n is.

a hangminõség kicsit szarabb, mint a gsm-en, de cserében ingyen van :-), külföldön élek, így sokat jelent, hogy mobilról egyszerûen hívhatom az otthoniakat.

30 óra kb 5 MB, van egy 200 MB-es csomagom 10 EUR-ért, lehet számolni :-)

© BCS pixel2010. 01. 21.. 10:44||#1
😊