SG.hu·

Hollywood vesztett egy internetszolgáltatóval szemben

A hollywoodi filmstúdiók vesztettek az ausztrál iiNet internetszolgáltató ellen indított precedensértékűnek szánt perben, amelyet szerzői jogok megsértése címén indítottak Ausztrália harmadik legnagyobb szolgáltatója ellen.

A 34 filmstúdió, köztük a Universal Pictures, a Warner Bros., valamint a 20th Century Fox ausztrál részlege azzal vádolta az iiNet szolgáltatót, hogy nem állította meg előfizetőit az illegális fájlcserélésben. Dennis Cowdroy szövetségi bíró ítélete szerint az a tény, hogy az iiNet tisztában volt felhasználói szerzői jogokat sértő illegális tevékenységével, és az, hogy nem tett semmit a jogsértők szolgáltatásból való kizárására még nem jelenti azt, hogy a szolgáltató feljogosította volna előfizetőit a jogsértésre, éppen ezért felelősségre sem vonható ez ügyben.

Neil Gane, a filmstúdiókat tömörítő szervezet vezetője kiábrándítónak nevezte az ítéletet, és gondolkodnak a fellebbezésen. A bíró szerint világszerte számtalan példát lehet látni a filmstúdiók szerzői jogainak megsértésére, de pusztán azért, hogy tegyünk valamit nem az internetszolgáltatókat kellene célba venni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© hiftu2010. 02. 09.. 11:34||#2
Birom ezeket a jogvédõket. Két mércével mérnek.

Ha nyernek a perben, akkor gyõzött az igazság és mutogatnak magukra, hogy lássátok emberek igazunk van és mi vagyunk az igazság hírnökei.

Ha veszitenek: szomorúak vagyunk, hogy nem nyert az igazság. És különben is hülye a bíró és egy szemét a szolgáltató.

© bakagaijin2010. 02. 08.. 10:32||#1
Ehheh, ez egy nagyon durva hazugság Mr Gane részérõl. Az iiNet valóban tisztában volt azzal, hogy valamiféle tevékenység zajlik, ugyanis Mr Gane és társai errõl leveleket küldtek nekik. Azonban az, hogy ez illegális volt-e vagy sem, azt nem a szolgáltatónak tiszte eldönteni, erre nem is lett volna képes, hiszen az egyetlen ami rendelkezésére állt az a Gane-tõl kapott levelek. Hazugság, hogy nem tettek semmit: minden beérkezõ levelet továbbítottak a rendõrségnek. Idézet az iiNet igazgatójától: "AFACT is arguing that they don't want to talk to the police, and we should just cut the customers off".

Magyarul: Gane azt várta el a szolgáltatótól, hogy legyen egyben a rendõrség (állapítsa meg, hogy jogsértõ-e), bíróság (ítélje el) és a végrehajtó (és kapcsojjaki) egyben.