MTI

Az IE 8-as változata a világ legnépszerűbb böngészője

Az Internet Explorer 8-as változata lett a világ legnépszerűbb böngészője, miután fény derült a korábbi piacvezető 6-os változat sebezhetőségére.

A Microsoft böngészőjének legutóbbi változata a januári adatok szerint 22,3 százalékos piaci részesedéssel került az első helyre - derül ki a NetApplications piackutató felméréséből. A sokáig első helyen szereplő IE6 a Google elleni támadás után vesztett népszerűségéből. A szoftverhez készült javítócsomag ellenére a Microsoft is a böngésző frissítésére ösztönözte a felhasználókat, miközben a német és a francia kormány az Internet Explorert helyettesítő más szoftvereket, mint például a Firefox vagy a Google Chrome böngészőt ajánlották.

A kampány eredményeként világviszonylatban az IE6 népszerűsége januárban 20,1 százalékra esett vissza. A közel kilenc évvel ezelőtt megjelent szoftvert március elsejétől a Google alkalmazásai sem támogatják, jóllehet Nagy-Britanniában még mindig közel 300 ezer egészségügyi dolgozó ezt a régi verziót használja. A brit egészségügyi minisztérium elsősorban az IE6 biztonsági hiányosságai miatt ösztönzi a kórházakat szoftver cseréjére.

A legfrissebb adatok szerint a Google Chrome 3,9 százalékos piaci részesedést tudhat magáénak, míg a Firefox 17,1 százalékkal részesedik a böngészők piacából.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nyuszimuszika #23
    Ez jó, bár érdekes annak tükrében, hogy sok helyütt azt hallani, hogy az IE6 milyen népszerű még mindig. Mindenesetre a 8-cal nincs baj szerintem, oprendszerhez adják, de a kezdő felhasználóknak jó, meg szerintem a gyakorlottak is megtalálhatják számításukat benne. Nekem bejött.
  • ribot #22
    Könnyen a legnépszerűbb, hiszen a legelterjedtebb oprendszer mellé adják és a legtöbb user azt sem tudja, hogy létezik Firefox, vagy Opera vagy bármi más...
  • valentine2 #20
    A Chrime a legjobb! Csak az IE6 tűnne már el...

    Szélessáv
  • hol9672 #19
    Egyébként a safari + hozzá telepített webkit nightly a leggyorsabb... de nem tud semmit, ezért használok firefoxot, meg egy ideje operát is.

  • cptkilljoy #18
    Nem vagyok sem reklámember, sem Microsoft bérenc. Egy egyszerű mezei felhasználó vagyok, és munkaidőben rendszergazdálkodom is, ha épp van hol. Semmi bajom a Firefox-szal, bár én kipróbáltam, és nem tetszett. Ugyanígy kipróbáltam az Operát, a Safarit és a Google Chrome-ot is. Végül ez utóbbinál maradtam, de csak mint másodlagos böngésző. Én nem ezredmásodpercekben számolom az életem, így nem esem hanyadt mindenféle méréstesztektől.

    Pontosan úgy vagyok az IE-vel, mint anno a Photoshop-Paint Shop Pro vitával. Hiába tudott bizonyos dolgokban többet a PSP, ha egyszer az ember a PS-t szokta meg, és a keze azokra a funkciókra, műveletekre és menükre állt rá. Másodlagos programnak meghagytam azt is, mert bizonyos feladatokat ezerszer könnyebben meg tudtam csinálni a PSP-ben, de a lényeget akkor is a PS-ben csináltam. Egyszerűen nem adta nekem azt a pluszt a PSP, ami miatt azt mondtam volna, hogy teljesen átálljak rá, és mondjak le sok, jól megszokott dologról, hogy a másik programban ugyanazt máshogy csináljam.

    De ugyanez igaz más területeken is. Egyik ismerősöm gépészettel foglalkozik, és a Solid Edge-et használja. Prüszköl és köpköd, amikor AutoCAD elé kerül, mert bár elboldogul vele, de sok minden máshogy van.

    És így működnek a böngészők is. Megszoktam az IE-t, ismerem a beállításait, a lehetőségeit és az esetek 95%-ban tökéletesen megfelel nekem az a sebesség is, amit az IE nyújt. Én nem vagyok ennyire rohanó ember, és lehet, hogy ez felróható hibámként, de én még abban nőttem fel, amikor egy játék elindulására a Commodore gépen perceket is vártunk.

    De a lényeg: én nem azt mondom, hogy nem jó a Firefox, vagy bármelyik másik alternatíva, mert mindenkinek az a tökéletes, amit használ. Én csak azt nem értem, amikor felmerül pl. a biztonság kérdése, és jönnek a megmondó macskajancsik, akik csak annyit fröcsögnek, hogy "Csak gratulálni tudok annak, aki ezt használja, hogy ennyire láma!" Nem ír konkrétumot, valószínűleg nem is tudna mondani (érdekes módon egyik kezdeti megmondó embertől sem jött érdemi válasz a kérdésemre...), csak megvan a 15 perc hírneve azzal, hogy ő bizony megírta, hogy aki nem azt használja, amit ő, az hülye.

    A te válaszod már egy fokkal konkrétabb, legalább említettél vírusokat, amiket beszedtél, bár arról nem szóltál, hogy ugyanazon az oldalon, az éppen akkor aktuális Firefox/Opera/Safari/Chrome/stb. átengedte-e ugyanazt. Lehet, hogy nem, de ez csak akkor derülne ki, ha ugyanakkor tesztelted volna ezeket is, amikor a rendesen frissített IE elbukott. És számomra ugyanilyen ködös az az általánosított mondatod, hogy akármilyen hivatalos oldal is lehet vírusterjesztő. Megint csak a konkrét példa hiányzik, amikor pl. az Origo, az Index, az SG, vagy más ismert oldalon ez történt...

    Azt pedig csak azért erőltetem, hogy honnan lehet ilyeneket összeszedni normál internet használat mellett, mert nekem NÉGY ÉVE nem sikerült kárt okozó vírust és kémprogramot sem beszednem. Igaz, hogy nem csak a böngésző és az oprendszer védelmére támaszkodom, hanem mindig van napi rendszerességgel frissített vírusírtóm és kémprogram keresőm is, és lehet, hogy ezért sem érzem azt a brutális fenyegetettséget, amit az IE konkurencia annyira hangoztat. Meg az is benne lehet a dologban, hogy ha néha warezra képnyszerülök, akkor azt is ésszel csinálom, és nem berohanok az első orosz/kínai oldalra, és kezdem el ész nélkül keresni azt, amire éppen szükségem lenne.

    És ezzel azt is mondom, hogy a Windows Tűzfal + Defender + UAC triumvirátust tényleg nem tartom elegendőnek!!!
  • hol9672 #17
    Te nem valami reklámember vagy?

    Kapásból eszembe jut kettő : Vundo, Virut

    Meg lehet fertőzni oldalakat sql injectionnal, lehet az akármilyen hivatalos oldal. Máris vírusterjesztővé válik.

    A modern böngészők közül az IE8-é a létező leglassabb javascript motor.

    (ráadásul tavalyi teszt, azóta többször kijött új verziójú ffox, chrome, safari, opera...)

    Én megtiltanám, hogy ezt a vírusmágnest beletegyék a windowsba. ráadásul úgy, hogy teljesen egybeépül az os-sel. Komoly biztonsági kockázatot jelent, még akkor is, ha sose használja az user.

    Kis böngésző összehasonlítás..

    A mérés hitelességéről sem vagyok meggyőződve. "agymosás, pr"
  • cptkilljoy #16
    És mivel fertőződtél meg? Komolyan, gyerekek! Ti milyen oldalakon mászkáltok, ahol ennyi sz@rt össze lehet szedni???
  • hol9672 #15
    Amikor xp sp2-es, rendesen frissített ie6, azután pedig ie7 volt a gépemen, havonta megfertőződött, most nlite-al kezelt, ie-mentes, alapból minden activex-et tiltó, jól beállított xp-m van fennt, firefox/opera megy, és nincs ilyen gondom.

    Bár ehhez annyira nem értek, de gyanítom, hogy részben sikerült leirtanom az activex/vbscript vírusok futtatókörnyezetét...

    Mivel ráadásul sokkal lassabb is, és kevesebbet is tud az ie8, mint az opera/ffox, tényleg nem a statisztika alapján döntöm el, hogy nekem nem kell.
  • cptkilljoy #14
    Csak egy kis adalék ezekhez a statisztikákhoz:

    W3Counter statisztikája szerint ez a sorrend:
    1 Internet Explorer 8 23.69%
    2 Firefox 3.5 23.30%
    3 Internet Explorer 7 15.59%
    4 Internet Explorer 6 10.41%
    5 Firefox 3 6.29%
    6 Safari 4 4.98%
    7 Chrome 3 4.62%
    8 Firefox 3.6 1.83%
    9 Chrome 4 1.56%
    10 Opera 10 1.36%

    A Google Analytics 2009. januári adatai még durvábbak:
    1. Internet Explorer (összes változat) 79,48%
    2. Firefox (összes változat) 13,6%
    3. Safari (összes változat) 4,71%

    A StatCounter szerint pedig (itt csak diagramm van, így a pontos számokat nem tudom)
    1. Internet Explorer kb. 54%
    2. Firefox kb. 30%
    3. Chrome kb. 6%

    Szóval mindenki eldöntheti, hogy hajlandó-e a statisztikáknak hinni, és ha a válasz igen, akkor biztosan fog találni olyat, amit fel tud mutatni, ha a kedvence védelmére kelne. Ha jó Firefox vagy Chrome eredmény kell, akkor irány a W3C, ha jó Explorer vagy Safari, akkor meg mondjuk a Google Analytics vagy a cikkben emlegetett NetApplications. Sajnos az egyetlen, ami sehol nem mutat kimagaslót, az az Opera. Pedig annak is vannak előnyei!
  • cptkilljoy #13
    Na most ezekkel a statisztikákkal nekem mindig csak egy bajom van. Az amit a statisztika tanárom mondott a fősulin az első előadás elején. Soha ne felejtsük el, hogy a statisztika csak egy játék a számokkal. Pontosan arra jó, hogy ha két hétig szorulásunk van, két hétig meg folyamatosan fosunk, akkor a statisztika ki fogja mutatni, hogy négy hétig tökéletes volt az emésztésünk.

    A W3C browser statisztikája is, mint megannyi másik statisztika nem csinál mást, mint valamilyen szempontok alapján készít egy mintavételezést x számú weboldal látogatottsági adatai alapján. Namost ha ezek közt az oldalak közt van linuxos, akkor ott egy hatalmas Firefox előny fog mutatkozni, míg ha benne lenne a Microsoft vagy ahhoz közeli oldalak statisztikái is, akkor ott meg aránytalanul magas lenne az IE aránya. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az egész statisztikának semmi értelme, csak azt, hogy jól megválasztott célterülettel BÁRMI kimutatható statisztikai eszközökkel.

    És még egy. Csak annyit akarok kérdezni minden statisztikabúvártól: váltottatok már valaha bármiben is csak azért, mert a statisztika azt mondta, hogy azt, amit használtok kevesebben használják, mint egy másik dolgot? Vagy azért váltottatok, ha tettetek ilyet, mert kipróbálva az új lehetőséget rájöttetek, hogy az NEKTEK (és nem a statisztikában szereplő sok más embernek!) többet, jobbat vagy szebbet ad, mint az eddig megszokott, és ezért NEKTEK (és nem a statisztikában szereplő sok más embernek!) érdemes az új alternatíva mellett döntenetek? Aki pl. Linuxra tér át Windowsról, az a néhány százalékos statisztikai részesedés alapján dönt, vagy az alapján, hogy az adott disztroban adottak-e azok a funkciók és lehetőségek, amikre neki szüksége volt a Windows alatt is és tud kompromisszumot kötni pl. játékok vagy speciális szoftverek (mondjuk tervezőprogramok) terén azért cserébe, hogy megkapjon néhány olyan extra dolgot, amit a Windows esetleg nem adott meg neki?

    És hogy elvonatkoztassunk a böngészőktől, legyen a példa mondjuk a normál fehér kenyér és a graham lisztből készült kenyér. És tételezzük fel (ami ugye nem így van), hogy a két kenyér ára megegyezik. Azt a kenyeret fogjátok venni, amelyik nektek jobban ízlik, vagy azt, amiről a boltos azt mondja, hogy többet visznek belőle? Mert lehet, hogy én vagyok a hülye, de hiába mondaná nekem mindenki, hogy az egyiket vagy a másikat jobban szeretik az emberek, ha kipróbálva nekem nem jönne be az íze.