Kiadó: Electronic Arts
Fejlesztő: Pandemic Studios
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Dual Core 2,4 GHz vagy ezzel egyenértékű AMD, 2 GB (Vista és Win7 esetében 3 GB ajánlott), Nvidia Geforce 7800 GTX 256MB VRAM vagy ATI Radeon HD 2600 Pro 256MB VRAM, legalább 7 GB szabad lemezterület.
Ajánlott: CPU: Quad Core 2,8 GHz vagy ezzel egyenértékű AMD, 2 GB (Vista és Win7 esetében 3 GB), legalább 7 GB szabad lemezterület
Hasonló játékok: Grand Theft Auto-sorozat
Kategória: külsőnézetes akció

A második világháborút már szinte minden oldaláról bemutatták a különböző videojátékok. Kémek bőrébe is bújhattunk már nem egyszer, és a falakon mászkálás, a lopakodás sem éppen új keletű dolog. Tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy a The Saboteur semmi újat nem tesz le az asztalra, ennek ellenére közel sem nevezhető rossz játéknak, sőt...


Az Electronic Arts megszüntette a Pandemic Studios-t. A hivatalos indoklásban pusztán gazdasági okokra hivatkoznak, s azt állítják, egyszerűen túl sokba kerül fenntartani a csapatot. Ugyanakkor az a szóbeszéd is terjed, hogy a csapatnak azért kell lehúznia a rolót, mert képtelenek voltak egy igazi AAA-kategóriás játékot letenni az asztalra. Tulajdonképpen mindegy, melyik verzió a helytálló, a lényeg, hogy a Pandemic a The Saboteurrel a búcsúmunkáját késztette el. Igaz, erről sem mondható el, hogy különösebb konkurenciát jelentene az igazi nagyágyúknak, viszont hibáival együtt is egy kifejezetten szórakoztató játékról van szó.

A történet középpontjában egy ír származású autószerelő, illetve versenypilóta áll, nevezetesen Sean Devlin, akinek esze ágában sem volt részt venni a háborúban, ám egy versenyen halálos ellenséget szerez magának, s a vele való rivalizálás legjobb barátjának életébe kerül. Innentől pedig a nácikkal szemben személyes bosszúvágya hajtja, s tulajdonképpen ezért csatlakozik Párizsban az ellenálláshoz. Maga a karakter egy két lábon járó kliséhalmaz, akibe belegyúrtak az írekkel kapcsolatos minden sztereotípiát. Rengeteget iszik és dohányzik, szoknyabolond, és e mellé folyton káromkodik, természetesen erős akcentussal. Talán elsőre ez nem hangzik mindenki számára túl szimpatikusnak, de valójában egy igen kedvelhető figurát alakíthatunk Sean személyében.


Jogosan merülhet fel az emberben az az aggály, miszerint rengeteg a nyílt világú akciójáték, a második világháborúsokról nem is beszélve, akkor mégis mi olyat nyújthat ez a játék, amiért érdemes lenne rá beruházni? Nos, igaz, hogy mindkét stílus képviselőivel akár Dunát is lehetne rekeszteni, s az is tény, hogy a The Saboteur szinte összes elemét láttuk már korábban valahol, picit más körítéssel, ugyanakkor ha belegondolunk, még nem sűrűn találkozhattunk második világháború idején játszódó nyílt világú akciójátékkal. És ez az, amiben a Pandemic utolsó alkotásának értéke rejlik: a hangulat, amit a náci megszállás alatt álló Párizs áraszt magából, miközben GTA-stílusban, korhű járművekkel furikázunk utcáin.

A játék túlnyomó része a francia fővárosban zajlik, de vidéken is kóborolhatunk majd, illetve Németországban is tiszteletünket tesszük a történet folyamán. Az összes helyszínen - de kiváltképp a fények városában - pezseg az élet, rengeteg a járókelő. A város összes nevezetességét megcsodálhatjuk, ugyanakkor egyértelmű, hogy a játék nem a történelmi, illetve földrajzi hűségre törekszik. Így a városban virágzanak a különböző fülledt szórakozóhelyek, az égen Zeppelinek siklanak, s nem mellesleg a játékbeli város mindössze pár percnyi autóútra fekszik a német határtól.


Ha a játékmenetet nézzük, akkor gyakorlatilag különböző bevált stílusok elemeinek tárházát láthatjuk. Így adott a GTA-sorozatból ismert szabad autókázás, ehhez járul egy, az Assassin's Creedre emlékeztető falmászás, csak egy kicsit lassabb és kevésbé látványos megvalósításban. Ezek mellett megtaláljuk a mászkálós-verekedős játékok alapvető közelharci stílusát (ami a gyors és erős ütések, illetve a rúgás elemeiből áll), a tipikus TPS-akciót a korabeli lőfegyverekkel és a Splinter Cell-féle lopakodós, feltűnés nélkül gyilkolós részeket is. Örök igazság, hogy jótól lopni nem szégyen, de emellett azért azt is le kell szögezni, hogy a játék azért több mint a felsorolt elemek elegye. Az egyedi hangulatot nagyban erősíti a képi megvalósítás. A náci fennhatóság alatt álló területeken ugyanis a világot egyfajta noir stílusban látjuk, ahol a fekete-fehér környezetből pusztán az ablakokból kiszűrődő aranyló fények és a nácik jelképeiben használt vörös szín tűnnek ki, illetve néha egy-két szereplő kék szeme, esetleg pár ékszer. Ez a megoldás a hangulati faktor mellett fontos információval szolgál az adott területeken uralkodó állapotokról, ugyanis van a játékban egy úgynevezett "Will to Fight" rendszer, ami annyit takar, hogy ha a helyiek látják hősiességünket, akkor az felébreszti bennük az ellenállási vágyat.

Azokon a helyeken, ahol a járókelőkben felébredt ez a harci kedv, a noir világot ragyogó színek töltik fel, s azon túl, hogy a világ megtelik élettel, ennek jelentős játékmenetbeli hatásai is vannak. Ilyen területeken ugyanis kevesebb náci katonával találkozunk, itt az esetleges üldözésekből is könnyebben szabadulhatunk, ráadásul előfordul, hogy pár járókelő a segítségünkre siet, ha nézeteltérésünk támad a németekkel.


Harcolnunk nem mindig kötelező, sokszor az egyszerű (máskor kevésbé egyszerű) lopakodás is tökéletesen elegendő. Ezen ténykedésünket segítendő, a térkép körül látunk egy úgynevezett "gyanakvásmérőt", ami a németek hozzánk való viszonyát jelzi. Értelemszerűen, ha sokat szaladgálunk, fegyver van nálunk, vagy éppenséggel rajtakapnak, amint bombát telepítünk valahova, az nincs jó hatással az őrök kedélyállapotára, a rossz hangulat pedig legtöbbször erősítés kéréséhez vezet. Ezt kivédhetjük azzal, hogy kiiktatjuk az aktuális őrt, mielőtt megfújhatná a sípját (bár erre a legtöbbször szemernyi esélyünk sincs), vagy eltűnünk az ellenséges katonák látóteréből, mielőtt ez a gyanakvásmérő teljesen kiakadna. Ez esetben várunk pár másodpercet, míg megnyugszanak az őrök, majd folytathatjuk a dolgunkat onnan, ahol félbehagytuk.


Ha nem fegyverrel végzünk egy árjával, akkor kölcsönvehetjük az egyenruháját, s használhatjuk álcaként, ami nagyban könnyíti ténykedésünket a németek területein, s nem mellékesen csak ilyen álruhában juthatunk be bizonyos tiltott területekre. Ilyenkor módunk van igazi Wermacht katona módjára sétálni, s hacsak nem engedjük túl közel ellenfeleinket, akkor senki nem veszi észre, hogy miben is sántikálunk.

Tehát hősünk egy tökéletes akcióhős, aki magát Rambót is megszégyenítve verekszik, lő, mászik, ugrik, szalad vagy lopakodik, ha kell. Viszont ezeket a nem hétköznapi képességeket még megfejeli a játék egy bizonyos Perk-rendszerrel, melyben meghatározott követelmények teljesítésével fejlődnek az adott képességeink. Példának okáért kellő számú fejlövés után tehetségesebb mesterlövészek leszünk, de ha sűrűn nyitunk magunknak utat gránátokkal, akkor egy idő után többet vehetünk magunkhoz belőlük. Ezek teljesítése eleinte senkinek sem okoz majd gondot, a későbbiekben viszont egyes szintekért komolyan meg kell majd izzadni.


Az ilyen extrák gyűjtögetése mellett külön élvezeti forrásnak számít, hogy amerre járunk, a világ telis-tele van különböző náci tulajdonban lévő objektumokkal - mint pl. propaganda- és őrtornyok, üzemanyagtartályok, reflektorok stb. -, és ezek mindegyike a levegőbe repíthető egy köteg jól elhelyezett dinamittal. A robbantások örömén túl, hogy ne csak a piromán hajlamokkal rendelkezők élvezzék a dolgot, az ilyen megmozdulásainkat pénzjutalommal honorálja a játék, amit különböző fegyverfejlesztésekre költhetünk el.

A kezelhetőség terén sem teljesít rosszul a program. A billentyűzet és egér kombináció tökéletesen működik mind az autós, mind a gyalogos részeknél, a tűzharcok pedig úgy néznek ki, mint egy átlagos TPS-ben, abban a műfajban pedig a Pandemic-nek van tapasztalata. Egyedül talán az ökölharcok esetében voltak nehézségeim azzal, hogy a megfelelő embert támadjam meg, de ez sem volt különösebb hatással a játékmenetre.


Összefoglalva elmondhatjuk, hogy bár forradalminak nevezhető újítással ismét nem szolgáltak a stúdió emberei, ugyanakkor minőségi alapanyagokból dolgoztak. A különböző játékok legjobb elemeit szedték össze, és ezekből megalkottak egy kiegyensúlyozott keveréket, amit tökéletesen eltalált hangulattal öntöttek nyakon. Az egész tálalása sem sok kifogásolni valót hagy maga után, bár az optimalizáltság szempontjából nem ez a legsikerültebb program. És ugye vannak azok a bizonyos hibák is az egyes ATI gyártmányú videokártyákkal, de ezt remélhetőleg a közeljövőben egy patch orvosolja majd.

Grafika: A megvalósítás közel sem korszakalkotó, a karakterek mimikája néha igencsak megbicsaklik. A textúrák lehetnének jóval kidolgozottabbak, élesebbek. Párszor komolyabb hibák is előfordulnak, mint a falon vagy egymáson átzuhanó holttestek, illetve a lehetetlen testhelyzetek. Összességében a grafika szintjéhez képest nagyon magasnak érzem a gépigényt. Védelmére szóljon, hogy a fizika modellezése kifejezetten dicséretes, és a fények, illetve színek megválasztásával kivételesen erős atmoszférát teremtettek a készítők.

Kezelőfelület, irányítás: A HUD tökéletesen áttekinthető, minden szükséges információt azonnal láthatunk, erre panasz nem lehet. A billentyűzet-egér kombináció kifejezetten jól működik, az irányíthatósággal kapcsolatban elvétve találkoztam pár elhanyagolható hibával. Kontrolleres irányításra is van lehetőség, arról viszont sajnos nem tudok nyilatkozni.

Játszhatóság: A szükséges technikákat gyorsan és könnyen érthető formában magyarázza el a játék oktató szekciója, ezekkel valószínűleg senkinek nem lesz problémája. A fő történetszál mellett rengeteg mellékküldetés áll a rendelkezésünkre, illetve barangolhatunk a helyszíneken és vadászhatunk a rejtett extrákra. A hangulat és a rengeteg tennivaló miatt az újrajátszási tényező sem elhanyagolható.

Intelligencia, nehézség: A mesterséges intelligencia a náci katonák esetében egészen jól teljesít. Bár ők sem tekinthetők zseninek, de azért a fedezékeket használják, és néha még együtt is működnek. Ugyanakkor az utcákon mászkáló gyalogosok rosszabbak a birkáknál - legalábbis azokban az esetekben, mikor autóval vagyunk. Mindent összevetve nehézséget csak a túlerő fog okozni, nem az, hogy túl taktikusak lennének a német katonák.

Hangok, zene: A környezet hangjai kellően biztosítják az élő légkört, az autók és fegyverek hangja szintén megfelelő. Ugyan némi eltérés van a történet szerinti idő és a játékban hallható zenék létrejötte közt, de a felcsendülő dallamok tökéletesen passzolnak a játék világához, hangulatához. A szinkron esetében egyes helyeken néhol hiányzik az élet a dialógusokból, illetve a francia szereplők akcentusa valami borzalmas. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem anyanyelvi franciák adták hozzá a hangjukat.

Összefoglalás: Ha összességében nézzük, akkor a The Saboteur bár minden bizonnyal esélytelen az év legszebb játéka címre, ugyanakkor színkezelésével nagyon egyedi és erős hangulatot teremt. Ugyan semmi korszakalkotót, kiemelkedőt nem nyújt, de amit kapunk az jól bevált elemek kellemes, jól működő keveréke egy erős atmoszférával bíró világba helyezve. Sajnos a Pandemic nincs többé, de legalább elmondhatják, hogy minőségi darabbal fejezték be munkájukat.

A játékot bemutató videó