HENT Hírlevél

Zenementes nap a kalózkodás ellen

Zenementes nap megtartására igyekeztek rávenni a helyi rádiókat a nigériai zenészek és jogvédők a napokban. Az akcióval a kalózkodás és a jogdíjfizetés kikerülése ellen kívántak tiltakozni - olvasható a BBC honlapján.

A zenészek és jogvédők elsősorban a Nigéria legnagyobb városában, Lagosban üzemelő rádióadókat vették célba üzenetükkel. Arra kívánták rávenni a csatornák üzemeltetőit, hogy egy napig ne játszanak zenét a rádióadókon, és ezzel tiltakozzanak az országban rendkívül elterjedt kalózkodás és a jogdíjfizetés általános megkerülése ellen.

A jogvédők szerint az üzenet egyaránt szól a hallgatóknak és a maguknak a rádióadóknak is. Ez utóbbiak, valamint a helyi szórakozóhelyek jelentős része ugyanis módszeresen nem fizeti ki a zenék használatáért járó jogdíjakat a művészeknek és képviselőiknek.

A Nigériai Zeneipari Koalíció (Nigerian Music Industry Coalition) szóvivője, Efe Omorogbe szerint azok a csatornák, amelyek nem fizetnek jogdíjakat, hiába rendelkeznek hivatalos működési engedéllyel, semmivel sem különbek, mint a kalózok és hamisítók. Efe Omorogbe hangsúlyozta, hogy csak Lagosban több rádióadó üzemel, mint bármely két afrikai országban összesen, de ezek közül gyakorlatilag egyik sem fizeti ki a szerzőket megillető jogdíjakat.

A lagosi művészek az utóbbi időben rendkívül aktívan és drasztikus módszerekkel küzdenek, hogy felhívják a figyelmet a megélhetésüket veszélyeztető kalózkodásra. A múlt héten számos művész a kalózkodás elleni tiltakozás jegyében éhségsztrájkba kezdett. A jövő hétre pedig tüntetést szerveznek a nigériai nemzetgyűlés épülete elé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kaadi #5
    Európában is kellene zenementes napot tartani: egy olyan napot, amikor senki nem vesz vagy fogyaszt zenét, és ezzel a zeneipar erőszakos lobbijára és személyes adatgyűjtésére hívja fel a figyelmet.
    Jelenleg a mozi/zeneipar érdekei fontosabbak a politikusoknak, mint több millió választó állampolgáré.
  • bakagaijin #4
    Kíváncsi lennék Steve Ballmer éhségsztrájkjára, amit a Windows7 legalizásáért folytat :).
  • Tetsuo #3
    LOL
  • FoodLFG #2
    Ez a hír már megérdemel egy LOÁL-t
  • KillerBee #1
    Ez aztán a vicces hír. Azokat a rádióadókat akarják rávenni a zenementes napra, amelyek nagy része eleve szarik a jogdíjak megfizetésére, vagyis tesznek minden együttműködésre. Az a rádió, amely úgysem fizet jogdíjat, ugyan miért is szüntetné be a zenéket akár egy napra is? Hogy legalább azon a napon jogkövető magatartást tanúsítson? Ettől jobb lesz a zenészeknek?

    (Értem a szándékot, de a megvalósítás szánalmas.)

    "A múlt héten számos művész a kalózkodás elleni tiltakozás jegyében éhségsztrájkba kezdett."

    Remélem, legalább két hónapig éhségsztrájkolnak, addigra úgyis éhenhalnak és ezzel mindenki jobban jár. Posztumusz aztán megkaphatják a Darwin-díjat.

    "Arra kívánták rávenni a csatornák üzemeltetőit, hogy egy napig ne játszanak zenét a rádióadókon"

    OK, hogy átvett hír, de a szarvashibákat nem kellene átvenni.