Szekeres Viktor

Nász-ajánlat - alaszkai kiruccanás

A bulvárra és hormonokra fogékonyakban az új Sandra Bullock-film úgy fog megmaradni, hogy abban vetkőzött ismét a színésznő, pedig ennél jóval több a Nász-ajánlat.

Első blikkre azt hihetnénk, hogy Sandra Bullock új romantikus komédiájában visszatért a megszokott szomszéd lány karakteréhez, pedig nem. Főleg, hogy a karakter már nem is annyira megszokott tőle, hiszen az elmúlt három évben mindössze egy mozifilmben láthattuk a színésznőt, de abban, a remek Megérzésben sem a tipikus figuráját hozta, s ezúttal sincs erről szó. Illetve úgy indul a film, hogy nincs arról szó.

Bár nézőpont kérdése, de legyen a Nász-ajánlat főhőse Andrew (Ryan Reynolds tágra nyílt szemekkel), akit kiállhatatlan, rabszolga-hajcsár főnöke arra kér - mit kér, utasít -, hogy vegye el őt, hogy ne utasítsák ki az országból, ugyanis kanadai lévén nem rendelkezik az amerikai élet s munka egyik legfőbb előfeltételével, a zöld kártyával.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Rém egyszerű az alapsztori. A két egymást nem feltétlenül szerető fél egymás mellé kényszerítése mindig hálás téma és kiapadhatatlan komikumforrás. A zöld kártyás történet is kellemes emlékeket ébreszt bennünk, hiszen annak idején többször is újranézhettük az Andie MacDowell és Gerard Depardieu főszereplésével készült romantikus komédiát. Ráadásul ha az alapfelállás mellé még hozzáveszünk egy beiktatott alaszkai kirándulást is, akkor bizony formálódik a kezünkben a mindent vivő színsor, hiszen, ha a humorforrást és a vizuális élvezeteket kipipálhatjuk, akkor bizony művészet elszúrni a végeredményt.

Szerencsére Anne Fletcher rendező nem is hibázza el a ziccert, megkapunk mindent, ami szükséges a romantikus komédia műfajához és két nem feltétlenül összeillő ember potenciális kapcsolatához. Mondjuk mindez inkább komikus téren merül ki, nem ritkán fizikai és kissé elszállt poénokban, mert a romantikus terepen, valljuk meg, olykor hiteltelennek hat a nagy (ál)lamúr a hősnő javára szóló 12 év korkülönbség fényében. Egyedüli panaszunk inkább csak az lehet, hogy nagyjából a szinopszisból kitalálható, hogy merre fog tartani a Nász-ajánlat, ami érthető módon teljesen mellőzi a meglepetés faktort. (Na jó, a korrekt nevekből álló mellékszereplő gárda tagjai sem túl emlékezetesek, az írók odafigyeltek, hogy a két főszereplő legyen mindvégig reflektorfényben.)

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Vajon hogy csinálja Bullock, hogy már majd 15 éve annak, hogy berobbant az A-listások közé, de szinte alig változott külsőleg? Meg belsőleg, hiszen filmes karakterileg is az, akinek annak idején megismertük. Természetes is, hogy a Nász-ajánlatban sem okoz nagy meglepetést az őt kedvelőknek, és ezért valahogy nehezen hisszük el neki, hogy kegyetlen vérszívó, törtető és lelketlen karrierista dög. (Ennek oka nem színészi képességeinek hiánya.)

Kellemes nyári mozi a Nász-ajánlat, mind a nézőnek, mind a gyártó stúdiónak, hiszen viszonylag alacsony költségvetésből legyártható volt, mi meg alig ezer forintért kapunk másfél óra kikapcsot, ami még akkor is inkább kellemes emlékeket hagy bennünk, ha a film első fele jóval erősebbre sikeredett, mint a második. Egy dologra kell csak vigyáznunk, hogy a moziból való távozás után a film emléke fel fog szívódni a friss levegőben, és ha ajánlani akarjuk másnak, akkor csak körvonalaiban fogunk emlékezni rá. (Még szerencse, hogy az emlékek felidézésére ott a partnerünk, hisz a heti premierek közül ez a csajozós/pasizós komédia, míg a Másnaposok a haverokkal megnézős.)

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Épp ezért, valamint a cseppet sem eredeti felütés miatt kifejezetten meglepetés a Nász-ajánlat frenetikus amerikai sikere. Sandra Bullock megbízható név Hollywoodban, szinte futószalagon szállította eddig is a 13-14 millió dolláros nyitó hétvégéket, s legjobban kezdő filmje, a már említett Megérzés volt a 17 milliós első három nappal. Mindezekkel szemben a Nász-ajánlat több mint 33 millió dollárt termelt csak a startnál, pedig korábban Bullock Ryan Reynolds-nál jóval nevesebb partnereket is kapott maga mellé Hugh Grant, Keanu Reeves vagy Ben Affleck személyében.

De a bevételek már csak ilyenek, hiába próbálkoznak sokan a jóslással, sosem lehet biztosra menni. A Nász-ajánlatról (hülye a magyar cím vagy hülye?) a fentiek alapján elmondható, hogy jókor volt jó helyen. És ezt mi nem bántuk meg.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Nász-ajánlat (The Proposal)


Rendező: Anne Fletcher
Forgatókönyvíró: Pete Chiarelli
Zeneszerző: Aaron Zigman
Operatőr: Oliver Stapleton
Producer: David Hoberman, Todd Lieberman

Szereplők:
Sandra Bullock (Margaret Tate)
Ryan Reynolds (Andrew Paxton)
Mary Steenburgen (Grace Paxton)
Craig T. Nelson (Joe Paxton)
Betty White (Annie)
Denis O'Hare (Mr. Gilbertson)
Malin Akerman (Gertrude)
Aasif Mandvi (Bob Thurber)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #25
    nem sok hasonlóság van benne, teljesen más a stílus, a történet is.
  • Atkamon #24
    Nem haosnlít ez a film kísértetiesen a What happens in Vegas-ra? Elég hasonló a szitu...
  • Dynamic #23
    Ez tipikusan az a film(és jellemzően SB romantikus filmjei) aminél ha választanom kéne, inkább a fogorvosra szavaznék. Alapvetően semmi bajom SB-kal, tök jó nő, de ezek a filmek... És ha már SB, akkor Für Anikó a kegyelemdöfés.
  • Ferrer #22
    És most téged mit zavar, hogy nem ismertem? A nevét hallottam már párszor előtte, de nem tudtam mihez kapcsolni. Különben is, törődj már a saját dolgoddal.
  • valamit #21
    A pusztító, Féktelenül, A hálózat csapdájában, Aludj csak, én álmodom, Féktelenül 2 - Teljes gőzzel, Majd elválik, Mint a hurrikán, Beépített szépség, 28 nap, Két hét múlva örökké, Ütközések, Beépített szépség 2. - Csábítunk és védünk... ezek közül a többség jópárat láthatott, még a kereskedelmi tévék is kedvelik sokukat.
  • cateran #20
    Bocs,nem cikizésképpen,de nem erről van szó:) Nem tudnám max 2-3 filmjét felsorolni és megdöbbentett, hogy 45 éves...de azért nem mondhatnám hogy nem hallottam már róla...
  • winnie #19
    "Szerintem gyenge mint színésznő és nem is értem miért foglalkoztatják ennyit, vagyis értem"

    mit nem értesz? kijött egy filmje és 35M-t hozott 3 nap alatt. szerinetm érthető.

    amúgy 3 év alatt 2 filmje volt. kegyetlenül foglalkoztatták.
  • bakvarnyu #18
    Igaz na de hogy ő megnevettetni? előbb nevetek a sasjózsi poénjain b+
    De azért persze szívesen megismerkednék vele.
  • FefeeX #17
    Én sem mondhattam volna szebben... És milyen igaz :)
  • Sir Quno Jedi #16
    Azért mert van egy szerethető karektere. Pl. a beépített szépségben amit hoz, az még ennyi év után is megnevettet. Ő az az 1xi, nem túl szép, nem túl magas, nem túl szőke lány, aki bár kicsit tahó, de azért szeretjük. Igazi, valódi, élő , mondhatni háromdimenziós nő. Semmi különleges, de szívesen megismerkednénk vele, vagy elvennénk feleségül, mert vannak belső értékei. :D