SG.hu·

Mégis bevezeti a HADOPI-törvényt a francia kormány

A francia kormány az alkotmánybíróság döntése ellenére kitart a HADOPI-hivatal létrehozása és az arról szóló törvény mellett.

Christine Albanel francia kulturális miniszter az Europe1 helyi rádióadónak adott interjúban kijelentette: "Tovább fogok harcolni. Az alkotmánybíróknak nem volt problémájuk azzal, hogy üldözzük a szerzői jogsértéseket és egyetértettek a törvény 90 százalékával. Így úgy gondolom, hogy ez az ítélet csak megerősítette az álláspontomat."

Azt egyelőre még csak sejteni lehet, hogy a francia kormány milyen módon próbálja meg életbe léptetni a Loi HADOPI-törvény rendelkezéseit. Az viszont már kiszivárgott, hogy az alkotmánybíróság által kifogásolt vagy alkotmányellenesnek nyilvánított pontokat módosítani fogják. "Az ugyanakkor kérdéses, hogy az egész törvény újra a Nemzetgyűlés és a szenátus elé kerül-e, vagy csak a jóváhagyott törvényszakaszokat valósítjuk meg. Az utóbbi esetében majd később teszünk kiegészítéseket. Előtte azonban mindenképpen egyeztetnem kell François Fillon miniszterelnökkel és Nicolas Sarkozy elnökkel" - tette hozzá Albanel.

Csütörtök este az Elysée-palotában az érintett minisztériumok kabinetfőnökei úgy döntöttek, hogy a következő néhány napban mindenképpen létrehozzák a Loi HADOPI hivatalt. A módosított törvényt pedig nagyon gyorsan, várhatóan a következő parlamenti ciklus elején benyújtják. Nicolas Sarkozy elnök álláspontja az, hogy :"A jogszabályt el kell fogadni, kerül, amibe kerül."

A francia alkotmánybíróság döntéshozatali folyamatát világszerte figyelemmel kísérték és az ítéletet üdvözölte többek között a Német Internetgazdasági Szövetség (eco) is. A szervezet óva intett mindenkit az alkotmányba ütköző hozzáférés-blokkolások, mint büntetések bevezetésétől. Az eco képviselői nyomatékosították: az internetszolgáltatók nem kívánnak segédrendőrök lenni. "Nagyon örülök a Conseil Constitionnel egyértelmű szavainak" - jegyezte meg Oliver Süme, az eco elnöke.

A Francia Nemzetgyűlés május közepén szenátusi szavazással fogadta el az illegális internetes letöltést tiltó kormánypárti törvényjavaslatot. A Loi HADOPI létrehozásának ötlete még 2007 novemberében merült fel, de az már biztosra vehető, hogy nem ez volt az utolsó csörte ebben az ügyben.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sanyix2009. 06. 15.. 09:38||#38
ja jön a zorbán a patásördög, és mindenki meghal. Bezzeg I. fletó király 2 udvaribolondjával, a jancsikával meg a gabikával mi mindent elért, és milyen demokratikus volt... hát igen az emberek nem tudják mi a jó XD
© MEdievil2009. 06. 15.. 02:44||#37
Naív vagy rég halott mint ahogy az összes <#szomoru1>

Jó vicc hogy a szerzõi jogok sokkal magasabb rendûek mint az alkotmányos jogok.
© Mike at home2009. 06. 14.. 15:45||#35
ugyanmár, bármikor meg lehet változtatni
mint ahogy az alkotmánybírák is lehetnek a saját embereink, akik aztán nem kötnek bele semmibe
© Mike at home2009. 06. 14.. 15:43||#34
ezért jó a prezidentiális rendszer a perlemnetáris helyett
lesznek még itt rendeletek Vikink országlása alatt
aztán ha nem tetszik, kussolhatsz
© Mike at home2009. 06. 14.. 15:40||#33
bevezetik
gyökérkedni fognak
te meg mész a sittre
gondoltam is arra, hogy építeni kellene az államnak ppp-ben egy börtönt, ilyen elítélteknek
lenne LAN, saját WOW szerver, micsoda partik lennének 😄
© Mike at home2009. 06. 14.. 15:38||#32
persze az új generációt dugjuk börtönbe, addig sem veszélyesek a hatalmunkra
mikor döglenek már végre ki ezek a politikusok?
pirateparty-t mindenhová!
új szerzõijog törvények kellenek, a mostaniak elavultak, hazsnálhatatlanok
sõt, ha anno lett volna ilyen törvény, a népdalok sem lennének sehol, Kodály Bartók pedig a legnagyobb tolvaj lett volna
kifordult világ, kifordult értékrend, csak a profit számít
© galocza2009. 06. 14.. 11:57||#31
nekem is fetûnt...
© KillerBee2009. 06. 14.. 11:40||#30
A fõoldalon a cikk címe mellett olyan édesdeden mosolyog ez a Christine Albanel, mint maga a megtestesült ártatlanság. Lehet, hogy csak én találom ezt olyan gyomorforgatónak?

Kb. a vasorrú bába mosolyoghatott így Jancsira és Juliskára.
© szlovákiai hun2009. 06. 14.. 10:35||#29
Na igy, az utóbbi link nem volt jó:piratskastrana.sk<#eplus2>
© szlovákiai hun2009. 06. 14.. 10:30||#28
Nálunk Szlovákiában is alakul kalózpárt <#eplus2><#eplus2><#eplus2>

kalozpart-alakul-szlovakiaban

Itt a honlapja, még alakulóban van:

piratskastrana.sk

És ez egyretöbb államban lesz.

<#eplus2><#eplus2><#eplus2>