Berta Sándor

Nem lesz központi internetes adatbázis Nagy-Britanniában

A brit kormány tavaly úgy döntött, hogy központi nyilvántartást hoz létre, amelyben megőrzik az összes telekommunikációs adatot. Most azonban a kabinet váratlanul visszakozott.

Az eredeti elképzelés szerint a központi adatbázisban tárolták volna a távközlési adattárolás miatt összegyűjtött összes információt. Eme kötelezettségnek a szolgáltatóknak továbbra is eleget kell tenniük, de Jacqui Smith brit belügyminiszter bejelentette, hogy mégsem fejlesztik ki a rendszert.


Jacqui Smith
Mivel a szigetországban a kormány nem igazán veszi figyelembe az adatvédelmi szakemberek és a civil szervezetek véleményét, ezért minden bizonnyal a költségszempontok döntöttek. A gazdasági válság és a rekordméreteket elérő államadósság miatt Nagy-Britannia nehezen engedheti meg magának, hogy minimum 2,2 milliárd eurót fordítson egy központi telekommunikációs adatnyilvántartó létrehozá­sá­ra.

Jelenleg a brit internetszolgáltatóknak és telefontársaságoknak egy évig kell megőrizniük a forgalmi adatokat és azokat a rendőrség kérésére ki kell adniuk. A jövőben viszont tárolnák azoknak a külföldi beszélgetéseknek és online kapcsolatoknak az információit is, amelyek érintenek legalább egy szigetországi hálózatot. Ezenkívül minden internetező egy személyes azonosítószámot kapna és ez alapján gyűjtenék össze a rá vonatkozó adatokat.

Smith közölte, hogy a döntés hátterében az áll, hogy meg kell találni az egyensúlyt az adatvédelem és a biztonság között. Ennek ellenére a rendőrségnek és a titkosszolgálatoknak az eddiginél több lehetőséget kell kapniuk a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni eredményes fellépésre, mivel az online világ is összetettebb lett és sok felhasználó szeret névtelenné válni. Smith hozzátette, hogy mivel a jövőben a kommunikáció nagy része IP alapú lesz, ezért a szakembereknek is lépést kell tartaniuk a fejlődéssel.

"Az elsődleges prioritásom az, hogy megvédjük a brit állampolgárokat. A távközlési adatok fontos eszközök lehetnek a gyilkosok és a pedofilok felderítésében, az emberi életek megmentésében és a bűnözők elleni harcban" - szögezte le a belügyminiszter. Smith szerint a hatóságok nem a tartalmakra kíváncsiak, hanem az e-mail, a chat- és az oldalakkal kapcsolatos forgalmi adatokat szeretné megismerni.

Jacqui Smith tavaly novemberben jelezte, hogy a brit kormány kiterjeszti az internet ellenőrzését és hozzá akar jutni a különböző nagy portálok regisztrált tagjainak személyes adataihoz.
Idén januárban pedig azzal az ötletek állt elő a brit belügyminisztérium, miszerint a helyi rendőrség akár Európában is végezhessen bírói engedély nélkül titkos online házkutatásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #8
    persze a szabadságjogok megsértésével, az alkotmány sárba tiprásával meg tudják fogni a warezolót, de amúgy nem. Mivel a torrent már annyira titkosított, hogy még a darabkák tartalmát se tudják megnézni belátható időn belül (gyanítom, hogy 1 db kliens adatforgalmát is évek alatt tudnák visszafejteni...), és maximum csak annyit láthatnak, hogy az illető torrentezik (a sok kapcsolat, sok le fel töltés egyidőben), csakhogy lehet hogy csak linux disztribeket tölt le, vagy user made modokat a kedvenc játékához.
    A pb-s srácokat is úgy próbálták elítélni, hogy nem volt bizonyíték ellenük(mert az hogy van egy fájl nekik ami segítségével el lehet érni warez cuccot, de a fálj csak értelmetlen betűk halmaza, és nincs benne semmi, az nem bizonyíték), hát alkottak törvényt, hogy ne is kelljen (de szerencsére még ígyse jött össze a zsarnokoknak :)).
  • bigjoe #7
    Milyen átlátszó.. Terrorizmusra fognak mindent...
    Eddig röhögtem az össze esküdés elmélet jellegű filmeken, illetve a hálózat csapdája klónokon, De már kezdek aggódni.....
  • B0nFire #6
    "..minden internetező egy személyes azonosítószámot kapna..." - Nem ezt hívják IP-címnek?

    Nem mintha most nem lehetne kideríteni, hogy ki ül a "drót" másik végén. Ha nagyon akarják, visszafelé lekövethetik. Az már más kérdés, hogy aki tiltott dolgot művel, az vagy TOR-t, vagy proxyt, vagy nyilvános internet-kávézót, könyvtárat, terminált használ, és onnan tölti fel a sületlenséget.

    Aki meg otthon ül és warezol, az tudja, hogy ha nagyon akarnák, meg tudnák fogni. De erre egy új nyilvántartást vezetni tiszta pénzkidobás.
  • butuska66 #5
    Te meg milyen visszafogott
  • tomcsa4 #4
    Te fura ember vagy. :)
  • Amergin #3
    A jövő a mátrix és a KÖZPONT által uralt virtuális valóság. Lesz egy élet amiben "csak vegetálunk" és lesz egy másik, amiben nem TV-t fogunk nézni, hanem becsatlakozunk a virtuális világba. Ehhez csak az elme működését kell picit jobban megismerni és megoldható lesz. Talán egy bionikus chip az agyba és az lesz az interfész.
    Rácuppansz a központi hálózatra és "teljes szabadságot" kapsz egy "szebb" virtuális világban. Azt ugyanis a valós világban a Föld nem bírja erőforrásokkal, hogy a fogyasztógéppé hülyített tömegek exponenciálisan növekvő igényeit korlátlanul kielégítse. A mátrixban megkaphatod mindazokat, amiket a valóság nem adhat meg...
    Az lesz majd az igazi rabság. Ott tényleg nem fogsz tudni még fingani se úgy hogy ne tudjon róla az, aki működteti az erőművet.
    Egy ÚJ VILÁG, amiben a rend, a béke és a harmónia uralkodik
  • Reb Tevye #2
    Ehhez képest a Nagy Testvér kistesó.
  • hottold #1
    Ezek a farkasTORvények : a gyenge megfigyelők elbuknak,
    az erős kalózok maradnak.