SG.hu·

E 74-es kód: újabb súlyos Xbox 360-as hibajelenség

Újabb hardveres hiba ütötte fel az Xbox 360-os konzolgépek körében. A Microsoft által gyártott játékgépeknél ez már a harmadik súlyos szériahiba.

Korábban a RROD, azaz a Red Ring of Death tette tönkre a régebbi Xbox 360-ak igen nagy százalékát. Ez a "halálos kór" kicsit olyan volt, mint egy beépített "AIDS-vírus": sohasem tudhattuk, hogy mikor tör elő és teszi tönkre a gépet. Az újabb szériáknál azonban ez a probléma szép lassan megszűnt. Szintén rossz fényt vetett a Microsoftra, hogy bizonyos Xbox 360-ok régebben összekarcolták a játéklemezeket, azonban a későbbi gépek újabb meghajtóinál ezt is kiküszöbölte a cég - olvasható az Xbox Evolved híroldalán.

Az Xbox 360 tulajdonosoknak azonban nincs szerencséjük: most egy teljesen új hibajelenséggel találkozhatnak, amelyet E 74-nek hívnak, és ez ráadásul épp az új készülékeknél jelentkezik. Az hiba fellépésekor látható jelenség igencsak ijesztő: egyszer csak furcsa vonalak szállingóznak a képernyőn, így a felhasználó akár azt is hiheti elsőnek, hogy a méregdrága HDTV-je romlott el. A hiba azonban valójában nem a tévékészülékben, hanem az Xbox 360-on belül jelentkezik. Miután ugyanis a kép "szétcsúszik", egy hibaüzenetet lehet látni a képernyőn, amely figyelmezteti a felhasználót több nyelven is, hogy: "rendszerhiba merült fel: vegye fel a kapcsolatot a vevőszolgálattal." Az üzenet alatt az E 74-es kód található csupa nagybetűvel.

A jelenség olyan méreteket öltött, hogy több külföldi szakmai internetes magazin is írt a témáról. Sokan felkeresték közülük a Microsoft képviselőit, akik mindössze ennyit nyilatkoztak az ügyben: "a probléma akkor fordul elő, amikor hardverhiba merül fel a gépben." Mi is megkérdeztük a Microsoft magyar képviseletét, akik ezt válaszolták: "Erről mi még nem is hallottunk, de bármelyik magyar felhasználó nyugodtan beviheti a szervizbe a gépét, hiszen három évig tart a garancia."

Az ügyben Microsofton kívüli szakértők is nyilatkoztak. Szerintük két esetben találkozhat a felhasználó az E 74-el: vagy akkor, ha a gépet és a televíziót összekötő AV szabványú kábel rossz, vagy akkor (rosszabbik esetben) ha a gépen belüli "HANA" elnevezésű chip, amely közvetlenül a kábelhez csatlakozik, meghibásodott.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© DagadtNinja2009. 01. 26.. 14:42||#25
Úgylegyen!! De kérdem én, ha nem módosítod a gépedet, akkor ki a f***t érdekel, hogy elromlik, és két hetet nélkülözni kell?
© BuktaXbox3602009. 01. 26.. 00:42||#24
Ha máshogy nem lehet eladni a bebukott ps3at akkor tényleg csak az árcsökkentés marad végsõ próbálkozásnak...
© Alien!2009. 01. 25.. 17:13||#23
nembaj...tavasszal ha jön a ps3-as árcsökkentés,akkor a MS is leviszi az x360 árát 120 dollárra,és akkor végre a minõség egyensúlyban lesz az árral...
© chronos752009. 01. 25.. 14:17||#22
mi a francnak vennénk ps3-at? egy rakás game akadozik rajta, szegényes a választék, blu ray erõltetése.. wii: az exkluzív irányításon kívül mást nem tud felmuatatni, gyermeteg, lowpoly játékok..
szóval ezek után is csak a box marad annak összes szénné felnagyított hibájával. mellesleg nálam sem jött elõ eddig egyik sem, pedig baromi régen megvan..
© rudymester2009. 01. 25.. 10:50||#21
1 hónapja vettem 360-at és eddig nem volt vele semmi probléma, pedig nem egyzer volt napi 7-8 órás online játék. Ráadásul vinyó nélküli, tehát a dvd meghajtó is fût. Ez az E74 kód már nem egy friss dolog, kellett megint valami vita indító téma.
Mielõtt nekem esnének a wii és ps3 rajongók: Nem, nem szeretnék hadonászni. Wiire is kiváló játékok vannak, de annyira nem hoznak lázba. PS3 kicsit drága, majd ha fele ennyi lesz, talán veszek. Az X360 és a LIVE kombináció nagyon jó.
A szoftver a lényeg, nem a konzol.
© xridergabo2009. 01. 25.. 10:47||#20
Semmi köze hozzá hogy flashelt vagy nem.
© skodatuning2009. 01. 25.. 10:45||#19
Ez a 3 ledes hibajelenség legtöbbször nem flash-elt gépeknél jelentkezett?
© xridergabo2009. 01. 25.. 10:34||#18
Az enyém is pont így ment tönkre. Játék közben bekockásodott a kép, miután kikapcsoltam és vissza már nem jött be semmi csak a hibaüzenet és a jobb alsó led pirosan világított. Szerencsére visszaküldtem és cserélték benne az alaplapot és a dvd meghajtót de elég kellemetlenen élmény volt fõleg karácsony másnapján, ráadásul mire visszakaptam az is több mint 2 hét volt!
© AnarchoiD2009. 01. 25.. 09:59||#17
A hir nagyon jo pelda :

egy csokanak kiir valamit a gepe , beirja forumra hogy neki (es meg masoknak(kamu)) ilyet ir , aztan cikket irnak belole, aztan atveszik mindenhova, es mar magyarul is olvashatjuk .. nagyszeru....
© IMYke2.0.0.02009. 01. 25.. 09:31||#16
Öröm olvasni, amikor konzol tulajdonos PC-sek osztják egymást... csak íyg tovább srácok, megédesítitek a hétköznapi, konzolmentes PC-sek napjait 😊))))