Ötvös Tibor

Eddig tartott az Age of Conan sikere

Tiszavirág életűnek bizonyul a Funcom gondozásában rendkívül sikeresen startoló Age of Conan MMO élete is.

A sokak által kezdetben World of WarCraft-utódnak kikiáltott rivális közel millió regisztrált taggal bírt, ám a játékban haladva végül igen komoly problémák ütötték fel a fejüket. Először is a húszas szintet elérve nem volt több küldetés, az NPC-k nem tudtak mit mondani számunkra. Ennek oka mindössze annyi, hogy a fejlesztők idő hiányában nem tudtak a fejlettebb karaktereknek feladatokat kreálni, de állítólag gőzerővel dolgoznak eme hiányosságon.



Sajnos ez nem igazán érdekli a játékosokat és január 7-én a Funcom kénytelen volt lépni az ügyben. Miután a játékosok elpártoltak Conantól, szerverösszevonásokra került sor. Amerikában mindössze hat darab, Európában pedig összesen 12 szerver maradt. És sajnos még így is üresek a pályák, alig-alig akad valaki, aki még játszik a játékkal.

Nem elképzelhetetlen, hogy egy-két hónap múlva a maradék szerverek is leállnak és véget ér Conan kalandja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Me0w #25
    Mindenkinek lehet velemenye, akkor is, ha 1 percet nem jatszott vele. Az, hogy ilyen majom modon kirohanasokat intezel, mar magmutatja, hogy milyen remek agybajnokok jatszanak ezzel is szereny ksi hazankbol. ;)
  • Tababo #24
    Én nemtudom te mivel játszol vagy játszottál de az nem Aoc.

    "L2vel legalább annyian tolják mint wowal"-nos ebben igazad van.

    "mai napig egyetlen game sem tudta grafikailag sem tulszárnyalni"-Micsoda?Ez vicc amit írtál.Annyit mondok...Aoc dx10...És nézz körbe.Gyönyörű.Hihetetlen hogy mmo tud ennyire szép lenni.Jelenleg az Aion Beta közelében sem jár grafikailag az l2-t meg inkább hagyjuk.

    "Kicsit jobban kellene a pvp részre figyelni"-Jelenleg majdnem a legfejlettebb pvp rendszere van és a legélvezhetőbb...puszi!

    "Mi az h lvl 60-70ig vagy a pöcsöm tudja meddig senki nemtudja megfingatni az ijászokat"-Ezt nem hiszem el amit írtál.Te játszottál vele?Vagy valami vérpistike haverod mesélte?Ha téged így szivattak vagy haverodat a Rangerek akkor ti baszott bénák lehettek.Barbi Online...Szerintem azzal játszatok.

    "OP idegesítő a legjobban,az egész pvpt alapjaiban teszi élvezhetetlenné!"-Na nézzük.A játékot folyamatosan Ballance-olják.Jelenleg a különbségek minimálisak.Ezt a minimalitást a nagyon ügyes hard pvp játékosok olyan szinten kihasználják hogy levernek másokat.Pl:A Tos jelenleg a legerősebb de ez nem azt jelenti hogy nem verik le mások.Egy ügyes Demo egy szarabb Tos-t szanaszét szed.Még sorolhatnám.Ezek a minimális különbségek minden játékban megvannak.1 évig L2-t toltam.Ott is megvan a legtápabb.

    "A pve....hmm,inkább hagyjuk"-Tény hogy van mit csiszolni.Wowhoz vagy l2-höz képest bisztos de az aoc nem pve játék.Nekem személy szerint nem volt kivetni valóm.Nem hiányoltam belőle semmit.Nem vagyok Pve fan.A pvp-t imádom és azt itt kapom meg a "legtökéletesebben".

    "gyenge közepes"-Imádom mikor olyanok írnak itt véleményt akiknek nincs közük hozzá max trial.kaki neked semmi közöd nem volt ehez a játékhoz.Össze-vissza írkáltál mindenféle szart.Jobb lett volna csendben maradnod...Ökör.




  • kakimakika #23
    Ezt nemértem,minek hasonlít mindenki mindent ahoz a kibaszott wowhoz????Szó se rolla jó kis game,csak hát a grfikája elviselhetetlen,habár AoCnak is,manapság ez kevés.Arról nem is beszélve hogy L2vel legalább annyian tolják mint wowal,de ahoz kevesebben hasonlítanak,tudnám miért,pedig ahoz lehetne,mai napig egyetlen game sem tudta grafikailag sem tulszárnyalni,jó az Aion,de az még euban nincsen.Alapból AoC arra a tipikus példa,hogy egy jó ötletet hogyan lehet elkurni.Kicsit jobban kellene a pvp részre figyelni,arra koncentrálni,és már is mindenki boldog lenne.Mi az h lvl 60-70ig vagy a pöcsöm tudja meddig senki nemtudja megfingatni az ijászokat,van OP meg hasonlóak??!!OP idegesítő a legjobban,az egész pvpt alapjaiban teszi élvezhetetlenné!A combó rendszer nem rossz ötlet,bár hasonlóakat(vagy teljesen ilyet!!) már láthattunk korábban,csak itt mivel nincsen minden kasztnak,ezért értelmét veszti.A pve....hmm,inkább hagyjuk..:DD a questek,azok tényleg jók,bár én nemszeressem a questeléseket de azért vannak tényleg tuti questek,az pirospont!!Összeségében egy gyenge közepes,mert pont a lényeg, a pvp élvezhetetlen!
  • Alblink #22
    Hello,en egy honapja kezdtem el a gamet,most vagyok 50es,es kiprobaltam egy ket mmo-t par honapig,de annyira nem fogtak meg,ellenben ezzel.Hihetetlenul jo game,soha nem is gondoltam volna hogy lesz ennyire jo jatek,mint ez.Remelem majd kieget is keszitenek hozza,regebben voltak rola hirek...
    Kevesbe hemzseg a playerektol mint a wow,de ez nem baj,nekem igy jobban is tetcik.
  • Tababo #21
    Egy pár emberhez szeretnék szólni:

    Jubei:A játék sem az elején sem most nem bukott meg bukás akkor lenne ha az összes szerver leállna.(Hellgate London)

    tomcsa4:Ne írkálj te inkább semmit mert szart sem tudsz a játékról mint ahogy a cikk írója sem.

    AnarchoiD:Köszönjük szépen hogy gyarapítottad elmés beírásodat e nemes fórumon.
    Nem csodálkozok rajta hogy wowos vagy...maradj is ott.

    bitbandita:Amikor kijött a wowszar az is egy félkész befejezetlen bugos hányinger grafikájú mocsok volt.Most már csak egy hányinger grafikájú mocsok.

    Komolytalan:a Blizzard-nál szerinted ki az akinek még nincsen luxus autója?
    Rakás mocskot adnak el és kaszálják be a nagy pénzt.Én is lennék ott programozó sokat nem kéne csinálnom.

    minden mást mephisto11 leírt.
  • mephisto11 #20
    Az a lényeg hogy ez a kis tábor jól érzi magát hyborian földjén és csak mi tudjuk a valóságot!mert mi játszunk vele nem csak irunk róla....
  • mephisto11 #19
    Na áljon meg a menet!Olyanok osztanak itt akiknek többsége nem is játszott a conannal!A szardobálás mehet a végtelenségig hogy conan vs wow...de semmi értelme!Nagyon sok hozzászólással nem értek egyet a cikkel pedig végképp nem!!!Aki hitelesen tud nyilatkozni ebben a témában az pl.én vagyok mivel 2008 május ota (kiadás) játszom folyamatosan vele!napi szinten!!!A játékban Bulywif néven futok!Ami itt folyik az valótlan lehuzás!!!Egyáltalán ki találta ki hogy bezárják a szervereket?Akkorákat röhögtem a leirt dolgokon hogy megfájdult a hasam!annak idején sokan a gemnerf miatt mentek el pl. ez egy hüjeség!nem ez a fő irányvonal a játékban!Azon meg egyenesen padlót fogtam hogy nincsen insta IvI 20 fölött...Végülis mi csak fél éve rohangálunk céltalanul 80as szinten...ez vicc!Csak kiröhögtetitek magatok azok elött akik játszanak mai napig!De félreértés ne essék én senkit nem akarok meggyőzni!De valótlan zagyvaságokat bárki tud irni ahhoz csak némi fantázia kell...PL. a wow valójában egy galactik mmo game amiben csupa ürlény külsejü karakter futkozik!Ilyen és ehhez hasonló dolgokról én is tudnák cikkeket irni...
    kiemelek pár emberkét akinek nagyon nem teszett a hsz-e
    komolytalannal kezdeném ő volt az első:A nevedből adódóan a hsz-ed is komolytalan!Lehet hogy vettek ferrarit a fancomosok de én azt leszarom...nekem az a lényeg hogy a játék számomra 100% élményt nyujt mind grafikára mind játszhatóságra!Valószinünek tartom hogy te se játszottál vele 1 órát sem csak fórumozol meg hozzászólsz mert az egyik haverom mesélte hogy az aoc...:-)
    Anarchoid:Az lehet hogy a wow árnyékában él az aoc de nem halt meg és nem is fog mert van elég player hogy tovább müködjön!
    tomcsa4:Ezt a dolgot tegyük tisztába!Esetleg aki az első max.2-3 hónapban kipróbálta a játékot az most ne szóljon mert fingja sincsen arról hogy most hogy áll a game a kezdetek óta!Ezeknek a playereknek üzenem hogy ki lett javitva minden és tökéletesen játszható a játék!!!Plusz egy valag ujdonság került bele amiről fogalmatok sincsen!És még kerülni is fog folyamatosan...és ezek után leirod a véleményed most az akkori dolgokról?Amikor kijött a wowotok a legelején,nem volt benn bug?nem kerültek bele azóta patchek????miről beszélünk?Több mint fél év telt el és számtalan javitás jött ki azóta!Meg hogy aranyárba került???micsoda?neked 12 ezer forint aranyár?akkor javaslom a jó magyar warez oldalakat!az olcsóbb!
    Harkat 89 és Celebron:Akkora marhaság amit irtatok hogy egyből lejön hogy nem ismeritek és nem játszottatok soha a játékkal!

    Üdv.Gery
    ui:Remélem nem lesz soha free play senkinek!Sőt még peticiót is irok a fancomnak hogy ne legyen!:-)Ilyen playerek nem kellenek ebbe a játékba...

  • Neander #18
    Sziasztok.
    Aki valós állításokat szeretne hallani a játékról az olvassa el ezt a cikket. Sajnos ezen cikk írója kevéssé tájékozódott a témában, sőt meg merem kockáztatni egyáltalán nem olvasott róla, csak a szerverek összevonásának hírét hallotta és ebből maga kreált egy érdekes történetet.
    Szóval a valóságot itt olvashatjátok:
    http://www.ageofconan.hu/phpbb/viewtopic.php?t=1378
  • Kipu1 #17
    Köszönjük a kedves cikkirónak a hiteles és pontos tájékoztatást, tuti hogy nem játszott tovább a tutoriál lvl 20-nál és rohant vissza WoW-ozni.
    A szerverösszevonás utáni változásokat meg csak az érzékeli igazán aki elötte és
    utána is játszott, forumokbol összemazsolázott infók alapján véleményt alkotni és
    azt megosztani a nagyérdeművel......
    Nekem nem lepte el az agyam a rózsaszín köd, emlékszem a 2 órás várakozásra a login képernyőt bámulva abban a hú de tökéletes játékban.
  • arhiw #16
    Szerintem se játszott még a játékkal a cikk írója.Vagy ha igen,akkor valószínüleg nem jutott túl a 20-as szinten.Ekkora baromságokat írni.