SG.hu·

Idén 3 nagy mozifilm biztosan lesz 3D-ben idehaza

Míg 2007-ben egy (Beowulf), 2008-ban két film (a U2-s koncertmozi, valamint az Utazás a Föld középpontja felé című Brendan Fraser kaland) került 3D-ben a hazai mozizók elé, úgy idén már minimum 3 filmet várhatunk.

Miközben a hírek szerint egyes vidéki nagyvárosokban is terveznek 3D-s mozikat, addig Budapesten a Corvin mozi egyik terme már befogadta a fent említett Fraser-film 3D-s verzióját, s játszotta azt viszonylag nagy sikerrel. A fő 3D-s moziterem azonban továbbra is a Westendben lévő Palace-mozi RealD-s helyisége lesz. (No, meg persze a főleg kisfilmeket vetítő Aréna Plázabéli Cinema City-IMAX.)


A Palace Westend idén előreláthatólag három animációs filmet fog három dimenzióban a közönség elé tárni: január 29-től a Volt (Bolt), április 2-tól a Szörnyek az űrlények ellen (Monsters vs. Aliens), míg július 1-től a Jégkorszak 3: A dínók hajnala (Ice Age: Dawn of the Dinosaurs) kerül bemutatásra - a Voltnak már az előzetesét is lehetett látni a szeptemberi 3D-s Vernés premier előtt.

Bár egyelőre megerősítés még nem érkezett, de az említetteken kívül minden bizonnyal nálunk is látható lesz a Toy Story első része, valamint a Rágcsávók.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© winnie2009. 01. 15.. 22:22||#11
ha elolvasod még egyszer, akkor láthatod, hogy azt írta.
© lama king192009. 01. 15.. 19:37||#10
toy story ELSÕ RÉSZE??? nem a 3.????
© cyberdj2009. 01. 14.. 12:40||#9
Biztosan, szerintem év végére már lesz ott is.
© Ulquiorra2009. 01. 14.. 12:07||#8
Ez jó. remélem Miskolcra vagy Debrecenbe is csinálnak
© cyberdj2009. 01. 14.. 11:25||#7
Jah, egyébként Szegeden két helyen is lesz 1-2 héten belül, illetve ekkorra érkezik Gyõrbe is ez a rendszer. Szerintem év végére pedig még legalább 2-3 vidéki város lesz, meg Pesten is beindul + egy két mozi...
© cyberdj2009. 01. 14.. 11:24||#6
Ennél sokkal több 3Ds film lesz! Pl. nem kérdéses, hogy a Toy Story jön 3D-ben. A Rágcsávók (G-Force), valamint az új Pixar, a Fel (Up) is így érkezik. Év végén Zemeckis új filmje, a Karácsonyi ének szintén 3Ds, valamint a tini rétegnek biztos lesz Jonas Brothers 3D koncert film és nem elképzelhetetlen, hogy a tavalyi Hannah Montana koncert is bejön.
© bitbandita2009. 01. 14.. 10:08||#5
Nálunk Szegeden már van. Viszont ez a felhozatal elkeserítõ.
© Ulquiorra2009. 01. 14.. 00:54||#4
Vagy az se lenne rossz ha valami pontosabbat is mondanának a vidéki 3D mozikról nem csak pletykákat. Jó lenne ha nem csak a pestiek nézhetnének végre ilyen filmeket
© Mister2009. 01. 13.. 23:48||#3
Nekem meg egyáltalán nem fájt a fejem a Beowulf 3D alatt, sõt, én marhára szeretném, ha sok 3D-s film lenne.
Az Imaxba pedig jó lenne, ha behoznák a normális filmeket, nem csak ezeket az ezeréveseket nyomatnák.
© Broafka2009. 01. 13.. 22:42||#2
szerintem rohadt idegesítõek ezek a 3D-s filmek, és szét megy tõle az ember szeme meg fáj tõle a feje.

Engem ugyanúgy szórakoztatnak a sima filmek is. Az a baj hogy pl ez a Volt ez engem érdekelne, de 3D-ben nem igazán, viszont az ilyen alapból 3D-re készült filmekbõl normális filmekké készített filmeken látszanak a 3D-s elemek, és az meg zavaró egy kicsit.