SG.hu·

Sikeres a számítógépes zongorista

A linzi Johannes Keppler Egyetem Számítógépes Érzékelési Intézete által kifejlesztett rendszer sikeresen szólaltatott meg Mozart- és Chopin-műveket.

Az intézmény a számítógépes zongoristával komoly sikereket ért el a Szapporóban megrendezett Performance Rendering Contest (Rencon) nevű nemzetközi viadalon, ahol a különböző mesterséges zenészeknek teljesen élethűen kellett előadniuk a szakemberek által előzetesen kiválasztott kompozíciókat. A verseny célja az volt, hogy a résztvevők ne csak egyszerűen és szárazon, hanem teljes átéléssel (úgy mintha hús-vér előadók lennének) szólaltassák meg a műveket.

Egy ember ugyanis nem monoton módon, hanem érzéssel, például a zenei tempó és a hangerő változtatásával játszik le egy zenei darabot. Az ezzel a kérdéssel foglalkozó számítógépes kutatók ezt a jelenséget a legendás zongorista, Vladimir Horowitz után Horowitz-faktornak nevezték el. Az YQX nevű rendszert a Gerhard Widmer professzor, az intézet vezetője által irányított kutatócsoport alkotta meg. A tudósok célja egy olyan új, intelligens számítógépes módszer kidolgozása volt, amelynek segítségével a gépek megérthetik a művészi viselkedést.

"Ahhoz, hogy ezeket a dolgokat vizsgálhassuk, először is azt kell megértenünk és megmérnünk, hogy mit csinálnak játék közben a zongoristák. Emellett figyelnünk kell arra is, hogy megnézzük, miben különbözik az előadás- és játékmódjuk. Ezek a kutatások óriási adatmennyiséget eredményeztek, amit mi a számítógépek segítségével elemeztünk" - jelentette ki Gerhard Widmer. A szakemberek a fejlesztések során felhasználták a gépi tanulás legújabb módszereit. A számítógépes program lassan megismerte az emberi előadásmódokat és megpróbálta ezeket utánozni játéka közben.

A YQX előadásáról videó is készült és a program sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Japánban zajló megmérettetésen elnyerte a Rencon, a Rencon Technical és a Rencon Performance Rendering Contest fődíjakat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Epikurosz2008. 09. 16.. 01:51||#14
jóvanna, csak belédkóstoltam. csá!
© Tetsuo2008. 09. 16.. 01:40||#13
LOL persze egyelore.. de most miafszt kotekecc?! Inkabb a magad udvaran soporj (seperj, h jobban ertsd), ugyanis az "ikúilag" szo nem helyes.
Tovabba a "mai gepek" ele kellene vmi hatarozott nevelo.. nem gondolod?! 😛P
© Epikurosz2008. 09. 15.. 23:13||#12
OK, akkor mai gépek és közötted egyenNlõre áll a játszma, ikúilag. :-))
© Tetsuo2008. 09. 15.. 22:55||#11
Na jo, a helyesirasom nem tokeletes, csak vagom a legtobb szabalyt, de nem alkalmazom az sg-n. 😛P
© Tetsuo2008. 09. 15.. 22:53||#10
ez 2 kulon mondat, tee!
A "Nem mostanaban.." az elso montat gondolatahoz tartozik, a "1enlore csak jobb lesz.." az meg egy uj gondolat ugyebar. 😊
A helyesirasom amugy tokeletes, csak neha elgepelek (laptop ugye), megaztan hasznalom a szlengeket erosen. 😛
© Epikurosz2008. 09. 15.. 16:42||#9
"Nem mostanaban..
1enlore csak jobb lesz"

Nyilván ilyen rosszul csak ember írhat. Ha más elõnye nem is, annyi lesz azoknak a fránya gépeknek, hogy helyesen fognak írni magyarul.<#rinya>
© dez2008. 09. 15.. 15:25||#8
Még csak utánzásról sem lehet beszélni, csak a hasonló akkordokat hasonló tempóval és egyéb zenei paraméterekkel játsza el.
© dez2008. 09. 15.. 15:23||#7
"A tudósok célja egy olyan új, intelligens számítógépes módszer kidolgozása volt, amelynek segítségével a gépek megérthetik a mûvészi viselkedést."

Volt!? Khhh, gondolom azért a múltidõ, mert 5 percel késõbb rájöttek, hogy ezt semmilyen szponzor nem veszi be...

"Emellett figyelnünk kell arra is, hogy megnézzük, miben különbözik az elõadás- és játékmódjuk. Ezek a kutatások óriási adatmennyiséget eredményeztek, amit mi a számítógépek segítségével elemeztünk"

Hát loller. Összehasonlították, valódi mûvészek hogy játszák az adott (v. hasonló) darabokat, és ezt utánozzák. Marha nagy dolog!
© Sanyix2008. 09. 15.. 14:55||#6
KePPler?
© Tetsuo2008. 09. 15.. 03:26||#5
akkor lesz erzelem egy gepben, ha hasonloan fog gondolkodni mint az ember.
Nem mostanaban..
1enlore csak jobb lesz a MIDI-lejatszas vmivel.