Gyurkity Péter

Egyszerűsítik az európai IT-szabadalmakat

Az IT-szabadalmak egységes jogi hátterének kidolgozásán immár lassan 10 éve fáradoznak az illetékesek. Most újabb területen sikerült megegyezni, egyszerűsödik a benyújtás, könnyebb lesz a jogszabályok módosítása.

Az Európai Szabadalmi Hivatal jelentette be, hogy megszületett az European Patent Convention névre keresztelt megállapodás, amely több fontos területen könnyíti majd meg a további munkát. Ezzel egy közel 10 éves periódus zárult most le, a végeredmény pedig az eredeti 1973-as egyezség átdolgozása lett, amely így nagyobb rugalmasságot és kevesebb bizonytalan tényezőt jelent az érintetteknek.

A szabadalmak és különösen az azokkal kapcsolatos viták egységes, gyors kezelése különösen fontos, még akkor is ha az öreg kontinensen még közel sem gyakorolnak olyan nagy hatást, mint a tengerentúlon, ahol évente számos ilyen ügyben döntenek súlyos dollármilliókról. Az új megállapodás végre lehetővé teszi a jogi környezet kidolgozásának leegyszerűsítését. A közös keretterv egyes részleteinek módosítását ugyanis a jövőben a Szabadalmi Hivatal tanácsa hagyja majd jóvá, míg ehhez eddig minden egyes alkalommal az összes tagország közötti diplomáciai konferenciára volt szükség.

A szabadalmi beadványokat ezentúl bármilyen nyelven benyújthatják, feltéve, hogy csatolják annak angol, francia, esetleg német fordítását. Egy új egységesített procedúra keretében a kérelmező korlátozhatja, leszűkítheti a beadvány fókuszát, "hatáskörét", míg a korlátozó előírások az összes tagállamban egyszerre lépnek életbe. Ez utóbbi már önmagában is külön vita tárgyát képezi, ám az elmúlt egy évben egyre inkább teret nyert az EPLA, amely a közös ítélkezést alakítaná ki olyan hivatalokkal, mint az European Patent Court. Ezt viszont sokan támadják, mondván, hogy kiszorítaná a helyi bíróságokat a döntéshozatalból és a kivenné az ügyeket a demokratikusan választott Európai Parlament kezéből, támogatva az erős tengerentúli érdekeket.

Az érdekelt vállalatok véleménye is megoszlik a kérdésben, hiszen ezzel egy időben erős csoportok támogatják és ellenzik is az EPLA-t.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csak Alma #20
    Most elmúlt közel három év. És mi lett egyszerűbb? Igaz én csak a gazdaságban szeretnék pár tízezer munkahelyet és mert magyar munkahelyet ezért nemzetközivé kéne tenni a szabadalmi bejelentést. Szabadalmi ügyvivő kell! Egy előadáson mondta a Szabadalmi Hivatal képviselője, hogy aki szabadalmat akar annak legyen sok pénze, legyen jogász, legyen közgazdász. De mit akar az ország?
  • sathinel #19
    Ez pont a szabad felhasználását engedi meg másoknak, és ha ebből fejlesztettél, akkor lehetővé kell tenned hogy mások is fejleszthessék igényeik szerint. Nem korlátoznak abban hogy továbbfejleszd. Ezt a fajta szabadalmat nem tartom rossznak. Bár ez nem is igazán szabadalom, csak arra van hogy ne tudd levédetni, és korlátozni másokat.
  • sathinel #18
    ha le van védve a linux akkor miért van minden distróban hogy ha felhasználod és továbbfejleszted, akkor fel kell tüntetni milyen rendszerből hoztad létre és ennyi elég? vagy szerverre felrakod ezen működteted a cuccaidat, és adod el a tárhelyet, stb akkor nem kell fizetni érte?

    "A licenc lényege – más szabad licencekhez hasonlóan –, hogy a mű szabadon terjeszthető (akár pénzért is) és szabadon módosítható, feltéve, hogy feltüntetik az eredeti szerzőt, és a lehetővé teszik mindenkinek a mű – módosítás esetén az új mű – GFDL szerinti felhasználását, módosítását és továbbterjesztését."

    ez mi? levédették és senki nem tud fejleszteni rá?? nézd meg az MS-t pl....
  • Bagoly000 #17
    Én csak azt nem értem:
    Miért kérdöjelezed meg a szbadalomnak az értelmét?

    Azt mondod hogy:
    Semmi értelme nincs, max hogy megakarod magad kímélni a további fejlesztéstől, és mindenki neked fizessen ha bármi hasonlót akar csinálni.



    Hát de pont itt az értelme:
    max hogy megakarod magad kímélni a további fejlesztéstől, és mindenki neked fizessen ha bármi hasonlót akar csinálni.



    csak azt nem értem miért igy kezdödik a mondat:
    Semmi értelme nincs
  • Bagoly000 #16
    "Azt mondod hogy kárt okoz mégis azt állítod hogy szükség van rá mert egyébként nem fejlesztenék."
    Te mondtad hogy kárt okoz. Kinek okoz kárt? a konkurenciának. nem egyértelmü? Kinek van elönye ebböl? a fejlesztöknek.

    "Az opensource hogy fejlődik?"
    hasonlicsd össze a vindows vistával aztán eldöntheted.

    "senki nem csinálja mert úgyis ellopják?"
    az is le van védetve, pénzért nem tudják eladni, de szabadon használható.

    "Hagyjuk semmit nem értessz ebből."
    miböl?

    "És megint directx-el jössz mikor már mondtam olvass utánna hogy alakították ki és hogy vágták át a játékfejlesztőket is akkoriban ezzel."
    Nem fogom elolvasni.

    "Ha ez szerinted jó, és a szabadalmak rosszak, de kell mert nem fejlesztenek néküle akkor még mindíg velem van a gond?"
    Vannak szabadalmak nyilt forráskodu rendszerekre: GNU
    http://www.gnu.org/

    "És már személyeskedni is kezdessz... kíváncsi lennék az életkorodra"
    elejétől fogva személyeskedtem. de inkább ne OFF ojjunk, hanem vitassuk meg ezt a "nagyon" érdekes témát.




    floatr:
    Most mi a baj a szabadalmi rendszerrel? Meg tudják vele védeni a legszarabbul muzsikáló üzleti modellt is :) Olyan mint a stipi-stopi, csak "felnőtteknek", éppen ezért nem árt, ha egyszerű

    ez igy igaz teljes mértékben!
  • floatr #15
    Most mi a baj a szabadalmi rendszerrel? Meg tudják vele védeni a legszarabbul muzsikáló üzleti modellt is :) Olyan mint a stipi-stopi, csak "felnőtteknek", éppen ezért nem árt, ha egyszerű
  • sathinel #14
    lol veled valami nagyon nincs rendben. Azt mondod hogy kárt okoz mégis azt állítod hogy szükség van rá mert egyébként nem fejlesztenék. Az opensource hogy fejlődik? senki nem csinálja mert úgyis ellopják? vagy az openGL? de sorolhatnám. Hagyjuk semmit nem értessz ebből. Ellentmondást én nállad látok egyszer azt mondod igazam van, aztán rögtön cáfolod hogy ha nem lenne nem fejlesztene senki. És megint directx-el jössz mikor már mondtam olvass utánna hogy alakították ki és hogy vágták át a játékfejlesztőket is akkoriban ezzel. Ha ez szerinted jó, és a szabadalmak rosszak, de kell mert nem fejlesztenek néküle akkor még mindíg velem van a gond?És már személyeskedni is kezdessz... kíváncsi lennék az életkorodra)
  • Bagoly000 #13
    Ki nem gondolta volna hogy egy szabadalom a másik kárára van. Ezt tényleg magyarázni akartad? Szerinted ezt nem fogta még fel senki, hogyha valamit levédetsz, és más nem használhatja, akkor abból a másik nem jól jön ki?
    Mit akarsz kifejezni azon hogy nehéz a szövegértés? Írd le nekem honnan kellett volna rájönnöm, hogy a te tömör, értelmetlen szövegedböl arra jöjjek rá, hogy a szabadalom kárt okoz a másiknak. Nem is gondoltam, hogy a másiknak kárt okoz. De szerintem ezt nem is kell vitatni, mert egyértelmű. Gondolj csak bele, mi lenne ha nem lenne szabadalom. Nem lenne értelme kifejleszteni dolgokat. Ha valamit kifejlesztesz, nemlesz belöle sok pénzed, mások szabadon használhatják azt amiért te dolgoztál. Hát ez nem egyértelmű?
    Idézd légyszíves, hol mondtam azt, hogy a szabadalmak nem okoznak kárt másoknak.

    inkább én idézem magamat:
    "Mivel alkottak jót, pl directx, ami játékokhoz (jó játékokhoz) elengedhetetlen, ezért a felhasználó a megvásárlásra kényszerül, mert free rendszereken ez nem elérhető (tudtommal). "

    Nemtom miért kellett ennyi betűt pazarolnom rád.
    Nem éri meg ha te itt értetlenkedsz, a semmiért irsz.
    Olyan segg okosnak gondolod magad hogy hihetetlen.
  • sathinel #12
    ennyire nehéz a szövegértés vagy ennyire nem akarod megérteni hogy minden szabadalom szinte a többiek kárára van? pont azért írtam példákat hogy megértsd de nem nagyon akar menni ahogy látom a válaszaidból. Ha lessz egy kis rálátásod mert valamit létre akarsz majd hozni és nincsennek millióid, akkor rájössz mennyire fognak gátolni a szabadalmak. Ez az egéssz csak az erősebb kutya ba...-ik elvet érvényesíti. Ha neked van korszakalkotó ötleted, és tovább tudnál valamit fejleszteni, és ezáltal jobb lehetne mint az eredeti nem teheted.
  • Bagoly000 #11
    "vagy ms-nek dolgozol vagy nem érted."
    Tanulo vagyok, nem értelek. (és sztem nem én vagyok a hülye, de egoista lehetek)

    "ha le lenne védetve akkor hogy működhet kismillió másik oldal ami videókat oszt meg? és mennyi pereskedést indítottak lopás miatt?"
    csak a youtube név van levédetve nem?

    "és mennyi pereskedést indítottak lopás miatt? "
    honnan tudjam, nemhiszem hogy youtube miatt egyet is. ha tudsz egyröl példával igazold már lécci.


    "pont azért maradtak nálluk mert valamit jobbancsinálnak mint a konkurencia."
    másik ok az is lehet hogy régebb ota van fenn a világhálon(youtube), Nem feltétlenül a legjobb, van másik is.


    "Vagy szerinted milyen elven működik a metacafe, stb olalak? mind kitalált egy teljesen új korszakalkotó megoldást???? "
    asse tom mi a az. megkérdöjeleztem?


    "Directx mikor kihozták olvass utánna néhány cikknek miket csinált az MS és hogy sajátította ki ezzel a játékokat a saját oprendszerére."
    Én nem azt mondtam hogy tisztességes modszerekkel kell csinálni dolgokat ahhoz hogy jobb legyél mint a konkurencia. Azt mondtam egyszerüen hogy egy szabadalommal sok pénzt leeht keresni.

    "Ha szerinted rossz az OpenGL akkor megkérdezném hogy miért azt használ az összes grafikus progi, munkaállomás, stb."
    Mondtam én ilyet? olvasd vissza, játékokra utaltam! Akkor már hány játékos használ directx et? a legtöbbjük!


    "Az SGI gépek szerinted mennyi directx-et használnak?"
    Honnan tudjam? ha semennyit, akkor azér nemlehet velük jáccani normális játékokkal.


    "Egyetlen gond a piac befolyásolása volt. Ez kb olyan mint ahogy a náci propaganda működött."
    Nem olyan. A nácikat ne szidd...



    Na szoval minek ide ez a sok sor.

    Azt mondtad: "Semmi értelme nincs, max hogy megakarod magad kímélni a további fejlesztéstől, és mindenki neked fizessen ha bármi hasonlót akar csinálni."
    (szabadalmakrol beszéltél asszem)

    Akkor erre montam: "Semmi értelme nincs, de azért ideirod az értelmét az egésznek.
    (...)
    A pénz"

    aztán má nemtom hogy jönnek ide a youtube meg nemtommi...