MTI

Villámcsapásra figyelmeztető mobiltelefon

A mobiltelefon a jövőben képes lesz figyelmeztetni a szabadban tartózkodókat és hajósokat a zivatarokra.

Finn kutatók olyan eljárást fejlesztettek ki, amelynek segítségével a mobiltelefonok hagyományos vevőszerkezetei több kilométeres távolságból képesek érzékelni zivatar mozgását. Ha közeledik, a mobiltelefon riadót fúj - áll a wissenschaft.de német tudományos honlapon.

Joni Jantunen és kutatótársai azt a tényt használták ki, hogy egy villámcsapás nemcsak a látható fényből áll, hanem egyúttal különböző hullámhosszon rádióhullámokat is kibocsát. Ezek a hullámok megzavarják az elektronikus készülékek működését, ami például a középhullámú rádióvevő készülékeknél egyfajta sustorgásként hallatszik. A mobiltelefonoknál eddig ezeket a zavaró hullámokat kiszűrték, de a finn tudósok új szoftverének segítségével a telefon kiértékeli a jeleket és fölhasználja a viharok előrejelzésére.

A beépített rádióval rendelkező mobiltelefonok különösen alkalmasak arra, hogy rögzítsék a villámok rádióhullámait, ugyanis széles frekvenciatartományban működnek. Egy háromsávos mobilkészülék több száz csatornával rendelkezik a három frekvenciatartományban. A finn tudósok találmányát a Nokia telefongyár már le is védette - írja a német tudományos portál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tar86 #2
    Spanyol viasz!
  • YLi #1
    Ezt, mintha már feltalálták volna:
    http://shop.idokep.hu/index.php?mod=category&id=36