Berta Sándor

VoIP-cégbe fektet az Intel

A világ legnagyobb processzorgyártója befektetési cégén keresztül 20 millió dollárral támogatta a Jajah-t. A pénzösszeget a következő generációs globális kommunikációs megoldások kifejlesztésének felgyorsítására használják.

A Jajah előnye, hogy a szolgáltatás igénybe vételéhez nincs szükség külön szoftverre vagy a PC-re kötött fejhallgatóra. Csupán egy böngésző elegendő, ahol megadja az ember a saját és a hívott fél telefonszámát. A Jajah szervereken futó motor ezek után összekapcsolja a VoIP- és a hagyományos telefonhálózatot és létrehozza a kapcsolatot. Ezután saját vezetékes telefonján beszélhetünk a hívott féllel.

A pénzügyi segítség mellett az Intel szakmai támogatást nyújt a Jajah számára, többek között a termékfejlesztés és a marketing területén. Az együttműködés egyúttal azt is jelenti, hogy a vállalat kapcsolatba kerülhet az Intel partnercégeivel és fejlesztőkkel. A Jajah ezenkívül részt vesz az Intel Capital IP Access programjában, ezáltal a szakemberei betekintést nyerhetnek az Intel VoIP szabadalmi munkájába.

"Ez a beruházás erősíti az Intel termék- és globális kommunikációs stratégiáját. Az innovatív technológiák, amit például a Jajah is kínál, új kommunikációs utakat hoznak létre, javítják a termelékenységet és a kooperációt, ezáltal csökkenhetnek a felhasználókra eső költségek" - jelentette ki Stephen Saltzman, az Intel stratégiai igazgatója.

"Az Intel Capital pontosan megfelelt az elvárásainknak, mivel egyezik a jövőképünk és széleskörű kapcsolati lehetőségeket tesz lehetővé más szoftverfejlesztők és a kereskedelem felé. Az Intel erőforrásait és technológiáit kihasználva mind a két vállalat és az egész ipar is fejlődés előtt áll. Látjuk azokat a nagyszerű lehetőségeket, amelyeket ez az együttműködés jelenthet" - mondta Trevor Healy, a Jajah vezérigazgatója. "A kommunikáció új generációját akarjuk megalkotni. A technológiai beszédkommunikáció ugyanis hamarosan már kizárólag IP-alapú lesz, a határok a számítógépek és a mobil készülékek között el fognak tűnni. Egyesíteni fogjuk a számítógépeket és a mobiltelefonokat" - tette hozzá Daniel Mattes, a Jajah társalapítója és vezető fejlesztője.

Egyúttal bejelentették azt is, hogy a Jajah pénzügyi vezetője az a Jeff Betah lett, aki korábban az Intelnél, az Apple-nél, a SAP-nál, a Visánál és az eBaynél szerzett tapasztalatokat. A szolgáltatónak, amelynek jóvoltából egyébként már tavaly július végétől Magyarországról is ingyenesen hívhatók számtalan telefonhálózatba tartozó szám, jelenleg már kirendeltsége van Kaliforniában, Izraelben és Luxemburgban is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bandypappa #1
    power, music, lifestyle