SG.hu·

Közpénzből épül ki az európai GPS?

Értesülések szerint az Európai Bizottság a héten azt fogja javasolni, hogy a tervezett ppp-konstrukció helyett tisztán közpénzből építsék ki a Galileo európai műholdas navigációs rendszert, amely az amerikai globális helymeghatározó rendszer (GPS) riválisa lenne.

A 3,4 milliárd eurós projektből az eredeti terv szerint 2,4 milliárd jutott volna a francia, német, spanyol, brit és olasz cégekből összeállt konzorciumra, de megrekedtek a cégek között a projekt irányítását végző ernyőszervezet létrehozásáról szóló tárgyalások, így a Brüsszel és a konzorcium közötti megbeszélések is a húsz évre szóló koncessziós szerződés részleteiről. A tagállamok csütörtökig adtak határidőt a konzorciumnak a tárgyalások felújítására, és felkérték az EB-t, álljon elő alternatív megoldással a projekt levezénylésére.

Egy korábban felmerült alternatív megoldás szerint az európai űrprogramért felelős Európai Űrkutatási Ügynökség (ESA) irányítaná a rendszerhez tartozó harminc műhold gyártását és pályára állítását, a magáncégek pedig csak beszállítók lennének, anélkül hogy a pénzügyi kockázatokban osztoznának.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kicsizoz2007. 05. 07.. 20:05||#1
Hát itt lenne már az ideje, hogy valami elõrelépés legyen a témában....