SG.hu·

Megijedt Németország: sürgetik a net ellenőrzését

A Németországgal szembeni terrorista fenyegetéseket követően elrendelt biztonsági intézkedések kapcsán ismét felerősödtek az internet fokozottabb ellenőrzésének engedélyezését sürgető hangok.

A legújabb követeléssel a rendőrség szakszervezete állt elő, utalva arra, hogy a terroristák számára immár az internet a fenyegetések, illetve üzenetek továbbításának, valamint a kapcsolattartásnak szinte kizárólagos csatornájává vált. A szakszervezet szerint a törvényhozóknak mielőbb jogi alapot kell biztosítaniuk a magántulajdonban lévő számítógépek titkos átkutatására. Ez ugyanis a bűnözés elleni harc egyik legkorszerűbb formája.

A titkos internetes nyomozás jogi szabályozása hónapok óta vita Németországban. A közelmúltban Wolfgang Scha:uble belügyminiszter és Jörg Ziercke, a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) elnöke egyaránt sürgette a titkos internetes nyomozás engedélyezését, hangoztatva, hogy az nélkülözhetetlen a nemzetközi terrorizmus, illetve a szervezett bűnözés elleni harcban.

A német szövetségi bíróság ezzel szemben még korábban úgy döntött: a rendőrség nem kutathat a feltételezett bűnözők számítógépében az illetők tudta nélkül, azaz nem alkalmazható a számítógépek titokban, távolról, interneten keresztül történő átkutatása. A bíróság kimondta, hogy ilyen módszer bevezetéséhez parlamenti törvényre van szükség. Értesülések szerint a hétvégi terrorfenyegetések után szerte az országban megerősítették a hivatalos intézmények védelmét, mint ahogy egyes magas rangú politikusok is megerősített őrizetet kaptak.

Az illetékes hatóságok abból indulnak ki, hogy Németország terrorfenyegetettsége megerősödött. Ugyanakkor nem győzik hangoztatni, hogy az ország ellen tervezett, konkrét terrorista támadásról nincs semmifajta információ. Szombaton és vasárnap két iszlamista csoport fenyegette meg Németországot, követelve, hogy az ország napokon belül vonja ki mintegy háromezer katonáját Afganisztánból. Az első internetes üzenetet közzé tevő csoport az Irakban fogva tartott két német túsz meggyilkolásával fenyegetőzött, míg a második üzenet "feladója" Németországot - s Ausztriát is - támadásokkal fenyegette meg.

A német vezetők újólag leszögezték, hogy nem engednek a zsarolásnak, s szó sem lehet a követelt afganisztáni kivonulásról. Sőt kedden nyomatékosan hangsúlyozták, hogy napokon belül útnak indul a közép-keleti országba az a hat Tornado típusú felderítő repülőgép, amelyek afganisztáni bevetését a múlt héten hagyta jóvá a parlament. A Tornádók április elejétől már részt vesznek a nemzetközi biztonsági erők munkájában - hangoztatták a nap folyamán Berlinben. A külügyminisztérium illetékesei ugyanakkor közölték, hogy szakadatlanul folynak a fogva tartott német túszok szabadon bocsátását célzó erőfeszítések.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© rigidus2007. 03. 18.. 18:56||#10
oket = fegyveres alakulatokat

(atirtam egy fentebbi mondatot, igy az utanakovetkezobol lemaradt az alany :-) )
© rigidus2007. 03. 18.. 18:54||#9
Kovetik az amcsi peldat: mupanik a csurhenek ----> urugy az ellenorzes fokozasara.

Emlekezzetek vissza a 9/11 utani anthrax-os levelekre. Ma mar nincs ra szukseg mert elerte a celjat: a haboru elkezdodott. Majd ha mar tul sokan tiltakoznak es vissza akarjak hivni oket, akkor lesznek majd megint ujabb lakossagriogato akciok. Talan anthrax-ot vetnek be megint.
© Vorpal2007. 03. 15.. 15:17||#8
Az ellenõrzést kiépiteni nem egy nagy dolog - annál nehezebb lemondani róla.

Csak óvatosan.
© gforce92007. 03. 15.. 13:03||#7
Ha bizonyíték van akkor eddig is kutathattak... ennek pont az a lényege, hogy akkor is megtehessék, ha semmiféle közvetlen bizonyíték nincs.
© Wittgen2007. 03. 14.. 16:12||#6
én támogatnám, de azzal a kikötéssel, hogyha bizonyíték van arra, hogy az illetõ egy terrorista, nehogymá pista bá és móricka gépén kutakodjanak
© assdf2007. 03. 14.. 15:27||#5
"ismét felerõsödtek az internet fokozottabb ellenõrzésének engedélyezését sürgetõ hangok. "
Errõl valamiért az alább vicc jutott eszembe:

2. világháborúban a németek üldözik a partizánokat. Kiérnek egy tisztásra. A legokosabb partizán azt mondja: - Ott egy kút, másszunk le!
így is tesznek. Oda érnek a németek a kúthoz. Azt mondja az egyik német: - Lehet, hogy bementek az erdõbe. Jön vissza a visszhang a kútból: lehet, hogy bementek az erdõbbe. De az is lehet, hogy lementek a kútba. Jön a visszhang. Lehet, hogy lementek a kútba. Dobjunk egy gránátot a kútba. Jön a visszhang a kútból: ...lehet hogy bementek az erdõbe.

😄DDD
© Razgon2007. 03. 14.. 11:53||#4
Biztos vagyok benne.

Egyébként pedig a terroristák Net nélkül is tudnak merényleteket végrehajtani. Legfeljebb kicsit nehezebben kommunikálnak majd.

Javaslom a németeknek a GondolatRendõrség bevezetését.
© AranyKéz2007. 03. 14.. 11:11||#3
Néhányan az internet fokozott ellenõrzését jó ötletnek tartják a terrorizmus visszaszorítására. Lenne hozzájuk egy kérdésem: elkaptak-e már valaha igazi terroristát eme ellenõrzés segítségével ?
© uniu2007. 03. 14.. 10:07||#2
es mi lenne ha kivonnak a 3000 nemet katonat..ez aztan vegkeppen lehetetlen keres es hasztalan is.
© Ronny2007. 03. 13.. 23:38||#1
Németország mindíg fél. Terroristák, neonácik, erõszakos játékok/filmek... Talán õ fogják leghamarabb elérni a totalitáriánus diktatúrát.