SG.hu·

A fájlcserélők mellett az osztrák adatvédők

A testület precedens értékű ajánlásában azt javasolta egy osztrák internetszolgáltatónak, hogy ne tárolja el a fájlcserélő felhasználók dinamikus IP-címeit.

Ezzel komoly lépéshátrányba került a fájlcserélőkkel szemben a zene-, a szoftver-, a játék- és a filmipar Ausztriában. Ez volt az első eset, hogy az Osztrák Adatvédelmi Bizottság (DSK) megszólalt a kérdésben és hogy a fájlcserélők pártjára állt. Mindez azt jelenti, hogy a kiadók nem kérhetik majd az internetszolgáltatóktól az IP-cím alapján az előfizetők személyes adatainak kiadását, ezáltal gyakorlatilag nagyon megnehezül a zeneipar dolga.

Két fájlcseréléssel, illetve a szerzői és kiadói jog által védett tartalmak illegális másolásával gyanúsított felhasználó fordult a testülethez azt kérve, hogy akadályozza meg a személyes adataik kiadását. A DSK megvizsgálta a konkrét ügyet. Az érintett internetszolgáltató arra hivatkozott, hogy a forgalmi adatokat azért kell eltárolnia, mert szükség van rájuk annak ellenőrzéséhez, hogy az adott személy valóban csak törvényes célokra használta-e az internetet.

A bizottság ugyanakkor kimondta, hogy a jövőben minden esetben csak és kizárólag az egyes felhasználók beleegyezésével tárolhatják az osztrák internetszolgáltatók az adott személy dinamikus IP-címét. Ez az adat ugyanis az állásfoglalás szerint szintén személyes adatnak minősül, még akkor is, ha a DSK szerint maga a dinamikus IP-cím nem alkalmas személyazonosításra.

Bár Franz Schmidbauer internetjogász szerint az ajánlás csupán erre az egy esetre vonatkozik, azonban könnyen lehet, hogy a döntés precedensértékű lesz és a későbbi ügyek folyamán is hivatkozni fognak rá. A bíróság ugyanis hiába kéri majd az internetszolgáltatótól a dinamikus IP-cím kiadását, az adott cég erre az ajánlásra hivatkozhat majd, illetve közölheti, hogy mivel ehhez az állásfoglaláshoz tartja magát, így nem tárolta el az illető személy dinamikus IP-címét.

Mivel Ausztriában az ügyben hozott európai állásfoglalás legkésőbb 2009. március 15-től lép hatályba, így amíg azt el nem fogadja az osztrák paralament, könnyen kihasználhatják a fájlcserélők ezt a jogi kiskaput.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© eax2006. 11. 02.. 10:29||#7
"Minden csunyaság az egyetemi hálóról kerül ki."

Ezt az orbitalis baromsagot ala is tudod valamivel tamasztani, vagy csak ellenallhatatlan vagyat ereztel ra h beszolj valamit, tok mindegy, hogy mit, mert az olyan l33t?
© mogyi9252006. 11. 01.. 19:59||#6
Igen, egyetértek. Én bezáratnám az összes egyetemet. Remélem, mire te odajutsz, meg is valósul.
© junior1172006. 11. 01.. 18:31||#5
Minden csunyaság az egyetemi hálóról kerül ki. Ha jobban figyelnének rá akkor kevesebb gondunk lenne.
© eax2006. 11. 01.. 15:23||#4
Naja. Csak eddig sem viccbol, meg a torrentezok ellen taroltak a forgalmi adatokat, hanem hogy ha onnan vki vm tenyleg csunya dolgot csinalt (deface, DoS, stb), akkor el tudjak kapni az illetot. Az ISP-k eddig sem foglalkoztak kulonosebben a biztonsaggal (mi pl. egyetemi halon a virusos/DDoS-ban resztvevo, exploit scannerrel probalkozo, stb. usereket kapasbol kitiltjuk, kommersz ISP-nel ilyet meg nem lattam). Ha mostantol erre hivatkozva nem taroljak a forgalmi adatokat, az biztonsagi szempontbol haat... nem tul jo.
Ha erre hivatkozva csak _nem adjak ki_ a RIAA helyi kirendeltsegenek az adatokat, az viszont teljesen rendben van, csakhat ezt nem hiszem, hogy egy ISP megjatszana.
© Visor2006. 11. 01.. 14:14||#3
Gyerekek, Költözzetek Ausztriába!!!!<#vigyor3><#vigyor2><#vigyor><#finom><#taps>
P2P 4EVER!
© Darth Sith2006. 11. 01.. 13:55||#2
na végre valami eredmény! <#hehe><#taps><#finom><#pias>
© bertino2006. 11. 01.. 12:46||#1
eeeasssyyyrider öcséééééémmmmmm <#eljen><#eljen><#eljen><#eljen><#eljen>