SG.hu·

Bushnak tetszett a Szabadság, szerelem

Vasárnap délután különleges megtiszteltetésben volt része Andy Vajna producernek és Goda Krisztina rendezőnek: alkotásukat magyar filmek között elsőként levetítették az amerikai elnöknek és vendégeinek.

Óriási sikerrel mutatták be a Szabadság, szerelmet a Fehér Házban. Ezzel az eseménnyel a Fehér Ház és az elnök által meghívottak a forradalom 50. évfordulója és Magyarország előtt tisztelegtek. A vetítés kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a Fehér Házban ritkán mutatnak be filmet, ráadásul az Egyesült Államok első emberétől megkülönböztetett gesztusnak számít, hogy számos elfoglaltsága ellenére, a vasárnap délutánjából közel öt órát szánt a Szabadság, szerelemre.


Az exkluzív vetítésen jelen volt a film rendezője és producere, a vendégek között ott volt Nancy Goodman Brinker és April H. Foley, a jelenlegi és volt budapesti amerikai nagykövet, George Pataki, New York állam kormányzója, Simonyi András, magyar nagykövet, Oláh György, Nobel-díjas kémikus, a filmszakmát a magyar származású Tony Curtis képviselte, valamint Washingtonba utazott a film executive producere, Demján Sándor és felesége is. Az alkotást a jelenlévők hosszantartó tapssal köszöntötték, a vetítést követően előbb a First Lady, majd maga az elnök gratulált szívhezszólóan a producernek.

A film idehaza továbbra is rengeteg nézőt vonz, a Szabadaság, szerelmet már 128 ezren látták. Közben a produkció nemzetközi karrierje is tovább folytatódik, november 2-án az Amerikai Filmvásáron (American Film Market) egy különleges gála keretében vetítik le Los Angelesben.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sadist2006. 11. 02.. 17:40||#15
Tudom. Ügyes vagy, hogy újreg léttedre elsõre meg tudtad állapítani 😊
© lekvároshurka2006. 11. 02.. 13:28||#14
Loverman eddig az 1 etlen értelmes hozzászolo..... én is a többiek szintjére sülyedek : Mind(-loverman) elmentek a picsába kötekedö faszfejek 😄
© Loverman2006. 11. 01.. 03:14||#13
valszeg az egész rendezvény tett ki 5 órát... dumálás elõtte dumálás utána stb. mellesleg mennyire szánalmas itt egyesektõl hogy egy hirbõl megint csak annyit tudnak kihozni hogy fikázzanak valamit, gratula! ennyit értek😊
© aDannyBoy2006. 11. 01.. 00:56||#12
miért vett el öt órát a film? kétszer is megnézte? 😊 lehet tényleg tetszett neki akkor 😄
© Kindred Blades2006. 10. 31.. 17:16||#11
Yes, maga egy igazi agymen!
© Sadist2006. 10. 31.. 15:35||#10
Inkább egy ilyen filmmel legyen tele az amerikai média, mint a kõdobálós csürhével...
© Jack Bauer ahõs2006. 10. 31.. 11:33||#9
Miért ne nézte volna meg? És naná, hogy tetszett neki. A film nagyon hangsúlyosan veti fel a kérdést, hogy Amerika miért nem avatkozott be 56-ban. Bushnak ez egy tökéletes igazolás az iraki politikájával kapcsolatban!
© Saskatlan2006. 10. 31.. 08:18||#8
"Igazán nagy megtiszteltetés, hogy megnézett egy filmet és mondott rá vmit, amit mondania kellett."
Te tényleg azt hiszed hogy megnézte?

© avman2006. 10. 31.. 08:02||#7
http://video.google.com/videoplay?docid=-3934788900154749704&q=THe+Bush+pilot&time=15000
© Béla bácsi2006. 10. 31.. 00:52||#6
Kiváncsi vagyok mi lehetett a fejében az embernek a film után. Ha egyáltalán értette azt, amirõl a film szólt.