SG.hu·

Miért ne tartsuk a PIN kódot a bankkártya mellett?

Nem elég, hogy a várakozó utas táskájából az ezidáig ismeretlen elkövető eltulajdonította a pénztárcát, a benne lévő bankkártyák megszerzésével még további 200.000 Ft-tal károsította meg a sértettet.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat ismeretlen elkövetővel szemben lopás vétség alapos gyanúja miatt, aki 2006. május 17-én 13.10-13.40 óra közötti időben a Külsővásár téren lévő buszállomáson egy, a nádudvari busz indulására várakozó utas táskájából, kiemelte annak pénztárcáját, a benne lévő 2 db bankkártyával együtt, és azt eltulajdonította. A bankkártya eltulajdonítását követően az alábbi képen látható ismeretlen kilétű személy a sértett bankkártyájának PIN kódjának ismeretében (mivel azt a sértett a kártya mellett tartotta) a Piac utca 34-36. szám alatt található ATM-automatából a két bankkártyáról - egyenként 5 tranzakciót indítva - egyenként 100.000- 100.000 Ft-ot emelt le.


A rendőrség nem győzi elégszer felhívni a lakosság figyelmét a PIN-kód biztonsági célból való megjegyzésére. Ha nem tudják a 4 számjegyből álló kódot megjegyezni, kérik, hogy azt a kártyától jól "elszeparált" helyen, nem felismerhető módon tárolják. Mivel csak három lehetőség áll az illetéktelen használó rendelkezésére, szinte biztos, hogy a PIN-kód meg fogja védeni a bankszámlánkon tárolt pénzünkhöz való illetéktelen hozzáférést.

A rendőrség kéri, hogy aki a biztonsági kamera által rögzített ismeretlen középkorú férfit felismerni véli, vagy tartózkodási helyéről bármilyen érdemleges információval bírnak jelezze a a 107-es illetve a 112-es ingyenesen hívható számokon.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Hegyikecske2006. 06. 29.. 12:00||#4
lool ez szívás, de a cím meglátása után röhögtem már, (arra nem is gondoltam h vannak még ien barmok, nos aki hülye az haljon meg...) ja és látja vki a pasi képét?😄 mer sztem azon a képen semmi egyedi nem látszik, kezdve az arcától
© stewe19592006. 06. 29.. 09:13||#3
Teljes mértékbenn egyetértek Betonnal!!
© concrete2006. 06. 29.. 07:31||#2
a hülyeség ellen a védõszemüveg, védõsisak, és az NAGYBETÛS elõre figyelmeztetés sem véd
© RaszPuty1N2006. 06. 28.. 21:06||#1
elindult a kékfény rovat?<#idiota>