Szekeres Viktor

Vadkaland - Madagaszkár 2?

A gyengécske Madagaszkár tavalyi bombasikerét nem szárnyalhatta túl, de legalább minőségben megpróbálta utolérni a klónszagú Vadkaland. Ez sikerült is.

Szegény ember vízzel főz, mondhatnánk, ha nem a Disney stúdió lenne a szegény ember, így a közismert kitétel jelen esetben élét veszti. Amióta a Disney nincs olyan pacsipajtás viszonyban a legnagyobb animációs sikereit gyártó Pixar-ral, egyre több animációs cég irányába tapogatózik a mikiegeres stúdió és futószalagon gyártatja velük a totálisan különböző rajzstílussal megáldott, az egységesség hiányát mutató tucat produkciókat az egyenletesen lassú, megszokott minőségi animációs filmek helyett.

Tavaly szemtanúi lehettünk már a csúnyácska és olcsó Vad galamb ronda buktájának (19 millió dollár amerikai bevétel), valamint a baromi drága Csodacsibe korrekt sikerének (135 millió dollár az USA-ban). Most a Disney egy közepesen drága, 80 millióba kerülő produkciót húzott elő a mellényzsebéből, a Vad kalandot.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Azt a Vad kalandot, amely hogy hogy nem, de kísértetiesen hasonlít a tavalyi nagy siker Madagaszkárra, mely nagyszerűen eltalálta a popcorn-ízlést, még akkor is, ha elég zsenge hozzáadott értékkel bírt. Természetesen nem koppintásról szó, hiszen a két film készítése nagyjából párhuzamosan folyt, akárcsak anno az Egy bogár élete és a Z, a hangya. A szituációt éppen ezért a Madagaszkár-rajongóknak nem is kell ecsetelni, vagyis adva van egy állatkert, azon belül adva van egy oroszlán, aki mindent elsikál meg persze pár mellékszereplő, köztük az ugyancsak közös zsiráf, valamint az egyedi koala, a multifunkcionális kígyó és a cuki rágcsáló.

Természetesen ezúttal is az állatkertből való kitörés ihlette meg a készítőket: ezúttal az öntudatra ébredt, sokak által cukkolt oroszlánkölyök dönt úgy, hogy a szíve visszahúzza őt a szavannára, ezért kénytelen utána menni. Az állatkerti brancs, jóbarátok hada meg uccu neki a csöppség után - hajóval, Afrikába - ahol persze veszedelmek várnak hőseinkre.

Amikor a Disney bejelentette filmjét és azt, hogy csak egy évvel a Madagaszkár után fog moziba kerülni, már akkor borítékolni lehetett, hogy a Vadkalandnak annyi, tuti bukás lesz, a kutyát sem fogja érdekelni (nem is érdekelte, hiszen az USA-ban 35 millió dollárt hozott összesen - annyit, amennyit a Madagaszkár 3 nap alatt…), függetlenül attól, hogy milyen szenzációs lesz a történet, vagy mennyire fognak ütni a poénok. Ezzel a billoggal pedig nem tud mit kezdeni a film, hiszen a néző folytonosan érzi a bizsergést az agyábam, hogy bizonyos jeleneteket már látott és kénytelen prekoncepciókkal teli képet alkotni.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Akarunk, de mi sem tudunk elrugaszkodni a Dreamworks sikerfilmjétől, pedig ha egymás mellé állítjuk a két produkciót, akkor nagyjából hasonlóan értékes, vagyis inkább erős közepes filmet kapunk. Míg a Madagaszkár inkább utalgatásos poénokban erős, addig a Vadkaland a seggreesős, fantáziátlanabb válfajt űzi. Viszont cserébe a története jobb (illetve ennek van is története a Madagaszkárral ellentétben), illetve sokkal logikusabban használja a karaktereket, sőt, van hogy drámába is átcsap a matinéelőadás, így érdekesebb - bár ezen kijelentés ellen a Madagaszkár-rajongók nyilván transzparensekkel fognak kivonulni az sg.hu székháza elé.

A technikai jellemzőkön keresztülszaladva igényesnek, de túlzottan is számítógépszagúnak mondhatnánk az animációt, ha nem lenne maga a kijelentés is ellentmondás, mindenesetre ez a legnagyobb volumenű egész estés animációs film, amit kanadaiak készítettek. A hangokkal is elégedettek lehetünk, bár idehaza csak DVD-n fogjuk meg hallani Kiefer "Jack Bauer" Sutherland, Jim Belushi vagy William Shatner orgánumát, de a magyar szinkron a szokásos Disney-színvonalat hozza - legalább az animációs műfajnál odafigyelnek a készítők a magyar változatra.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Összegzésképpen annyi mondható el a filmről, hogy kellemesen unatkozós, de ha az ember egy pillanatra beleéli magát a történetbe, akkor elkezd együtt érezni a kissé kétdimenziós karakterekkel. Gyerkőcökkel pedig több, mint tökéletes, hiszen kellőképpen rövid és kellőképpen együtt lehet röhögni pár aranyos, cuki, üngyülü-büngyülü szőrpamaccsal. Ennél több nem is kell, jöhet a Madagaszkár 2, ahol remélhetőleg csak pingvinek fognak szerepelni.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Vadkaland (The Wild)
magyarul beszélő amerikai animációs film, 94 perc, 2006

Rendező: Steve Williams
Forgatókönyvíró: Ed Decter, Mark Gibson
Zene: Alan Silvestri
Producer: Clint Goldman
Vágó: Scott Balcerek, Steven L. Wagner

Szereplők:
Kiefer Sutherland (Samson)
James Belushi (Squirrel)
Janeane Garofalo (Bridget)
William Shatner (Kazar)
Don Cherry (Pingvin Mc)
Greg Cipes (Ryan)
Eddie Izzard (Nigel)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BENDI #14
    [marquee direction=right]lesz madagaszkár 2???
  • Princeman #13
    Hát ha a Jégkorszak kettő übereli, akkor sírvaszaladok ki a moziból/TV elől, ha már egyáltalán rászánom magam arra hogy megnézzem...

    Az téleg igaz hogy nem tudják eldönteni a készítők hogy kinek csinálják ez(eke)t a filmet(eket). Szerintem az egyetlen felnőttebbeknek IS szóló anim a Shrek 2(az 1 még nem volt az)
  • Sharkys #12
    Sztem ez még azért überli a Madagaszkárt...
    Mondjuk a Jégkorszak 2 azért erősebb nála, de akkor sem egy rossz film, csak rosszkor volt, rossz időben. Na majd a Verdák!
  • Adam II #11
    Én a legtöbb ilyen filmet ha van szerencsém látni akkor röhögésmentesen nézem végig (kivétel a Shrek meg néhány másik) mert egyszereűen bénák a poénok. Nem tudok azon röhögni ,hogy a koala ráesik a kerítésre és beveri a tökét ,meg a kókuszdió ráesik a fejére valakinek és a hátamon áll fel a szőr a riszálom úgyistól. A legtöbb poén kiszámítható kb. olyan mint egy vicc amit 100x hallottál már.

    A gáz az ,hogy a készítők nem tudják eldönteni ki legyen a célközönség a gyerekek vagy a felnőttek.
    A gyerekek bármin nevetnek (még a 100x hallott viccen is) az igazi poénokat amin a felnőttek röhögnek pedig egyszerűen nem értik mert nincs még annyi háttérismeretük és logikájuk ,hogy felfogják őket ,és ha nevetnek rajtuk csak azért teszik mert ha a velük lévő felnőtt nevet akkor utánozzák mert a gyerekek így működnek.

    Szerintem itt lenne az ideje állást foglalni vagy mindkét műfajban filmeket gyártani ,mert így keverve olyan mint a bor meg a sör ki tudja mi sül ki belőle.



  • Gerygrey #10
    Hát, én a Shrek egy-egy jelenetén tudtam hangosan röhögni, a Madagaszkárt meg bamba pofával végignéztem és csak vártam hogy történjen valami... de az első poénos jelenet számomra az volt amikor megjelent a "the end" felirat (vagyis konyec, mert valami ruszki CAM release-re lett rátéve a magyar szinkron :))
  • Bander25 #9
    A Madagaszkár sztorija viszont tényleg gyerekszintű, a többi emlitetthez képest.
  • schrank #8
    a srekk nektek ötletes mindegyik ilyen animációs ratyi kisgyerekeknek szóló ezeréves poénokkal átszőtt sablonos szar kb. olyan mint a játékok nagy része a grafika egyre szebb de rakás szar az összes
  • Zocsi #7
    Ez gagyi... Nagyon mű az egész...!
    Mellesleg nézzétek csak a 9. képen a koala fejét!
  • Andris #6
    Szerintem a Madagaszkár az egyik legjobb animációs rajzfilm...lincseljetek meg, de nekem akkor is tetszett :) Valószínűleg azért mert rajzfilmszerűek a figurák, és már tök régóta nem láttam normális rajzfilmet. (mert nincsenek! csak animációk)
  • Runo #5
    Hát én bizony örültem volna a ríl madagaszkár 2-nek :)