SG.hu·

Újabb katasztrofális kitörésre készül a Vezúv?

Akár már jövőre bekövetkezhet egy hatalmas vulkán kitörés Európa egyetlen a kontinensen fekvő aktív tűzhányója, a Vezúv részéről.

A feltevések szerint a Pompeit és a szomszédos Herculaneumot, illetve Stabiae-t betemető i.sz. 79. augusztus 24-i kitörést jóval felül fogja múlni a mostani, a szakértők számításai szerint 25 kilométeres körzetben mindent elpusztíthat. Egy olasz-amerikai vulkanológus csoport felfedezése szerint a vulkán közel 4000 évvel ezelőtt követte el a legpusztítóbb kitörését, az úgynevezett Avellino katasztrófát, hamuval borítva el a mai Nápoly területét, menekülésre késztetve bronzkori lakóit.

A kutatók elsőként Nola, a vulkántól 15 kilométerre észak-keletre fekvő falu maradványait vizsgálták meg. A kitörés nyomán lerakódott hamuréteg alatt "hirtelen és tömeges evakuáció" nyomaira utaló bizonyítékokat találtak. A kitörést egy figyelmeztető robbanás előzhette meg, majd a hegy 36 kilométer magas hamu és gáz oszlopot lövellt a levegőbe, ami végül közel 20 kilométer sugarú körben ülepedett le. A tudósok szerint a terület lakóinak többsége, megközelítőleg 10000 ember túlélte a katasztrófát, ugyanis a hamuban több ezer lábnyomra bukkantak, melyek mind a vulkán irányából elfelé vezettek.

A régészeti leletek szerint később többen visszatértek és megpróbálták újjáépíteni a települést, ami csupán hiú ábránd maradt, mivel a több millió köbméter hamu és tajtékkő évszázadokra lakhatatlanná tette a területet.

Innentől kezdve Pompei már nem tekinthető a legrosszabb eshetőségnek, hangsúlyozta kutatást vezető olasz Giuseppe Mastrolorenzo és amerikai kollégája, Michael Sheridan. A kutatók felhívták az olasz kormány figyelmét a katasztrófavédelmi intézkedések szigorítására. Egy az Avellino katasztrófához hasonló kitörés ma jóval nagyobb területet érintene, mint az a kormány a pompei-i katasztrófa paraméterei alapján készült vészforgatókönyvében szerepel. Ez utóbbi szerint 6 kilométeres körzetben 600 000 embert és 18 települést érintene a kitörés, valójában azonban egy Avellino méretű kitörés legalább 3 millió ember életét veszélyeztetné.


Nápoly a Vezúv lábánál fekszik

Számítógépes modellek szerint a vulkántól legalább 12 kilométer sugarú körben a kilökődött vulkanikus kőzetdarabok záporának becsapódási ereje és a leülepedés aránya teljes pusztulást és halálozást eredményez, állítják a kutatók. A kitöréstől 15 kilométerre már jelentősen javulnának a túlélés esélyei, azonban a finom por miatt még ott is fennáll a fulladás veszélye.

Mivel egy vulkánkitörés nagyon gyors lefolyású, ezért a katasztrófavédelemnek csupán néhány hét, jobb esetben egy hónap áll rendelkezésére a kezeléshez szükséges tervek elkészítéséhez és kivitelezéséhez. Ezért is fontos a kialakuló esemény méretének minél pontosabb előrejelzése, és jobb, ha ilyen esetekben az ember a legrosszabbra készül, hangoztatta Mastrolorenzo az amerikai Katrina hurrikán elleni intézkedéseket, illetve főként azok hiányát idézve. Ha pedig a statisztikákat nézzük, akkor a 4000 évvel ezelőtti Avellino, majd a 2000 évvel ezelőtti Pompei katasztrófája után újra aktuális egy a szokásosnál jóval pusztítóbb kitörés.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© BiroAndras2006. 03. 14.. 19:42||#35
"És a tudósok azt is megállapították, hogy a vulkánuk percre pontosan azonos idõközönként törnek ki, tehát ha a két korábbi kitörés közt kétezer év telt el, akkor a mostaninál is ennyinek kell..."

Ezt honnan vetted?
© atlagember2006. 03. 14.. 17:26||#34
És a tudósok azt is megállapították, hogy a vulkánuk percre pontosan azonos idõközönként törnek ki, tehát ha a két korábbi kitörés közt kétezer év telt el, akkor a mostaninál is ennyinek kell...
© Gregorius2006. 03. 12.. 20:24||#33
És egész alacsonyak a hegyen a telekárak.
© DEXTER922006. 03. 12.. 15:54||#32
Állítólag termékenyebb a talaj ott, ahol a vulkáni hamu meg minden szar lerakódott.
© mrgenya2006. 03. 11.. 16:12||#31
én meg azt nem értem, h miért jó egy vulkán mellé költözni, vagy egyáltalán ott lakni. nekem ennyit nem ér meg egy hegy látványa.
© fonak2006. 03. 10.. 12:46||#30
Pompei 2.
© Dr4gonlord2006. 03. 09.. 19:48||#29
Köszönöm az intellektuális konstruktív kritikát.
© Dr4gonlord2006. 03. 09.. 19:47||#28
Hoppá, igazad van, sorry.
© juzosch2006. 03. 09.. 19:31||#27
Ez csak addig vicces, amíg nem halnak bele 100e-ek. Legyen az, hogy kitör, de már egy évvel ezelõtt tudnak róla😊
© Doomista2006. 03. 09.. 17:37||#26
remélem kitör!
szeretnék látni egy hatalmas szörnyû de gyönyörû természeti katasztrófát.
<#bdead>