Berta Sándor

Megnyitotta második drezdai gyárát az AMD

Az új üzemet a német kancellár, Gerhard Schröder nyitotta meg. A 2,1 milliárd eurós beruházástól az AMD azt reméli, hogy 30 százalékosra tudja növelni a processzorpiaci részesedését.

Az AMD-n kívül a gyár felépülését a német szövetségi kormány és Szászország kormánya összesen 550 millió euróval támogatta. A tervek szerint 2007-ig ezer új munkahely jön létre itt. Érdekesség, hogy az 1999-ben átadott első drezdai AMD üzem olcsóbb volt, csupán 1,9 milliárd euróba került. "A következő három esztendőben 30 százalékosra akarjuk növelni a piaci részesedésünket. Ez azonban csak egy része annak, amit el szeretnénk érni" - nyilatkozta a megnyitón Hector Ruiz, az AMD elnöke.



Jelenleg a világon százból csak húsz processzort értékesít az AMD, a többi nyolcvanat az Intel adja el. Ezen az arányon akar mindenképpen változtatni az amerikai vállalat. Erre pedig a szakember szerint minden esélyük meg is van, hiszen mint Ruiz mondta: "az elmúlt években folyamatosan fejlődtünk és egyre népszerűbbek vagyunk mind a felhasználók, mind a cégek körében".

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A vállalat ezenkívül más fronton is támadja a legnagyobb konkurensének számító Intelt, hiszen jogi úton is fel kíván lépni a cég ellen, illetve igyekszik minél több partnert átcsábítani az Intel támogatói közül a saját táborába.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kis-Bob #20
    Azért az a 10% részesedés vesztéd egy ekkora piacon igen fájó pont tud lenni még az intel számára is. Talán nem is az a lényeg, h mennyit nyer az Intel, hanem az, hogy teret nyer az AMD.

    GO AMD! GO
  • JTBM #19
    A Silicon-t ennek ellenére az USA-ban gyártották v. Írországban. A tokozást végzik "olcsó" országban. Ahhoz nem kell annyira képzett munkaerő.
  • Akuma #18
    az az érzésem, hogy olyan 25 év múlva lesz nálunk is AMD gyár :-)
  • Mynet #17
    ja nekem is van olyan
  • JZO #16
    Az én Intel procimra az van írva, hogy "Costa Rica" :)
  • arty #15
    egy 50/50 arány mekkora kánaán lehetne ... képzeljétek el, amikor két cég versenyez :D

    ilyen se volt még a processzor piacon (x86) :D
  • Aspirin #14
    Ne félj, a drezdai melós nem annyiért dolgozik, mint a maláj! Még akkor sem ha török vendégmunkás.
  • Mynet #13
    Ebben még plussz az is jó, hogy nem kell a procik európába hozásáért bűntetővámot fizetni, mert az európai termékeken ilyen nincs! (kocsiknál legalábbis így van)
  • Mynet #12
    Hát nem tudom hogy az én intel procijaim nagyrészén az van hogy made in thailand, india stb.!
  • JTBM #11
    Proci gyártáshoz kell a képzett munkaerő.

    Az Intel az USA-ban gyárt, az AMD pedig az USA-ban és most már Németországban.

    Magyarországon nem lehetne ilyen gyár, Indiában mégkevésbé.