Gyurkity Péter

Vodafone Házimobil: akció a keveset beszélőknek

A Vodafone által most bejelentett díjcsomag valódi hibrid megoldás: alacsony percdíjaival az otthonülőket célozza meg.

A szolgáltató legújabb akciója azonnal meglepetéssel szolgál: a vállalkozó kedvűeknek nem kell csatlakozási díjat fizetniük, mint ahogy nincs havidíj sem. Van viszont két, úgynevezett opciós díj, ami egyfelől a hálózaton belül kínál újabb kedvezményt, illetve ingyenes, maximum 60 perces hívásokat tesz lehetővé - korlátozott időszakon belül, havi ötezerért. A díjcsomag ugyanakkor némileg lebutított: nincs roaming, hívásátirányítás, illetve visszahívás a hangpostából.

A Házimobil korlátozott volta a híváskez­demé­nyezésnél tűnik szembe. Kimenő hanghívást ugyanis csak a szolgáltatás területéről kezdeményezhetünk, sőt, a kapott készülékkel kizárólag a lakáson belül, illetve annak néhány méteres körzetéből hívhatunk. Egyesek szerint ez akár száz méterig is terjedhet, amely azonban még ebben az esetben sem tesz lehetővé nagyobb mozgást, a lakóhelytől történő eltávolodást. Pontos adatok sajnos nem állnak rendelkezésünkre, pedig érdekes lenne megtudni, hogy milyen technológiával valósítják meg a nyomon követést. Teljesen ingyen természetesen nem úszhatjuk meg a szolgáltatást: amennyiben hat egymást követő számlázási cikluson keresztül nem veszünk igénybe opciós havidíjat és nem bonyolítunk le díjköteles forgalmat, a szolgáltató felmondhatja a szerződést.

Az előfizetés mellé kapott készülék szintén hibrid megoldás. A CSI 400 Desktop egy asztali GSM, amely nevéhez híven ötvözi a mobil és hagyományos telefonok előnyeit. Jelen esetben ez leginkább a méretes gombokban mutatkozik meg, hiszen a reklámban említett "hivatásos otthonülők" főleg nyugdíjasokat jelent, akik általában nehezen igazodnak el a mobilok miniatűr gombjain. Egyes értesülések szerint a szolgáltatás jelenleg ezzel a készülékkel, illetve a a Sagem X1-2-vel működik, ám a Vodafone ügyfélszolgálatán cáfolták ezt az információt, mondván, hogy bármely mobiltelefonnal igénybe vehetjük azt.

Ami az igazi érdekesség: az alacsony percdíjak és a hívószám miatt fordított helyzetbe kerülünk az eddig megszokotthoz képest. A házi mobilhoz ugyanis 70-es telefonszám jár, ami nagy valószínűséggel nem emeli ázsiónkat vezetékes készüléket használó ismerőseinknél. Magyarul az a nyugdíjas, aki előfizet, várhatja a vezetékesről érkező hívásokat. A tarifacsomag inkább azoknak éri meg, akik saját mobilkészülékük mellett használják, mondjuk munka után, illetve a spórolni vágyóknak, akik beérik kevesebb beszélgetéssel (és szeretnék olcsón megúszni a telefonálást).

Kérdés, hogy vajon ezek a hibrid készülékek és tarifacsomagok idővel helyettesíthetik-e a hagyományos vezetékes megoldásokat. Ezek ugyanis folyamatos csökkenést mutatnak: augusztusban további 22 ezerrel csökkent a vezetékes fővonalak száma, és bár a hívások időtartama némileg nőtt, jelentősen elmarad a tavalyi adattól. A mobiltelefonok ennek ellenére belátható időn belül nem fogják teljes mértékben kiváltani a vezetékes készülékeket, annál nagyobb eséllyel pályáznak viszont erre az asztali GSM-ek. Természetesen a kérdés azonnal érvényét veszítené, amint a szolgáltatók minden területen mindenki számára elfogadható díjakat vezetnének be, ettől azonban egyelőre nem kell tartanunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Joxy #14
    A cégnél ahol dolgozom, pannonos asztali mobil készülékek vannak, és azok is már a kapuban le állnak.
  • pemga #13
    Bocs, nem pesten, Mo-n :). Bocs :)).
  • pemga #12
    Nem-nem, ők a házi alatt nem egy cellát értenek :). Itt a pesti megvalósításban igen. De a németek cella-csokorban engedélyezik. A 2km tutira nem egy cella városi környezetben, pláne nem 1800-n.

    Davos, a Passport cuccuk nekem pl. tetszett. Kb két perc alatt hozta vissza a simkártya az árát :)). (Szigorúan prepaid.)

    Hegyikecske: segélyhívásokhoz SIM kártya sem kell, elég egy mobiltelefon :).
  • Hegyikecske #11
    Hmm, de ha jól olvastam a cikket csak a kezdeményezés tiltását írja, azt h fogadni se lehet - azt nem!
    Na meg a segélyhívásokat gondolom mindenhonnan el lehet érni vele.
  • zidder #10
    Nagyon 1xrű lesz nyomon követni a dolgot... csaka a házhoz legközelebbi toronyal fog tudni kommunikálni a készülék, ha kilépünk az adott torony hatósugarából akkor térerő =0. Ennyi. Semmi extra technikai felszerelésre nincs hozzá szükség.
  • Hegyikecske #9
    Iggen iggen mindig az a szemét amelyikkel nincs kapcsolatunk :D
    Amugy reklám powaaa(igaz a tré mobilnak is volt má reklámja itt)
  • davos80 #8
    De a voda az különlegesen mocsok banda.
  • smv #7
    Azért vannak, és nem azért, hogy nekünk jó legyen.
  • Sith #6
    Kérdem én melyik nem mocsok banda a másik két szolgáltató is rajtunk akar meggazdagodni
  • FTeR #5
    müxik "hagyományos" mobillal is, nicns mit megoldani...