Gyurkity Péter

Elhagyja az AMD-t az Athlon 64 szülőatyja

Az AMD64 technológia kifejlesztéséért majd elterjesztéséért folytatott kemény munka után Fred Weber, a vállalat technikai igazgatója elhagyta a céget, hogy feltörekvő vállalkozásokba fektesse pénzét.

A processzorgyártó közleménye szerint Weber azzal az indoklással távozik, hogy eleget tett korábbi ígéretének, és teljesítette feladatát, vagyis sikerre vitte az AMD64 platformot. "Hat évvel ezelőtt ígéretet tettem az AMD-nek, hogy piacra viszem az AMD64 technológiát. Büszkén mondhatom, hogy e feladatot végrehajtottuk; az AMD64 és a Direct Connect architektúra mára elterjedt, mainstream technológiának számít. Az AMD előtt fényes jövő áll, a vállalat igen jó kezekben van" - jelentette ki Weber, aki új lehetőségek iránt érdeklődik. Pénzét ezért feltörekvőben lévő vállalkozásokba fekteti majd, amelyek egy napon hasonlóképpen megrengethetik a piacot újszerű megoldásaikkal.

Weber helyét a műszaki igazgatói poszton Phil Hester veszi át, aki korábban részt vett az Opteron-szervereket gyártó Newisys megalapításában, és több mint két évtizedet töltött el az IBM-nél. Tapasztalt szakemberről van tehát szó, akinek érkezése azonban - legalábbis a vállalat állítása szerint - nem hoz majd jelentős változást a jelenlegi irányvonalban. Az AMD-processzorok fejlesztésének felügyelete mellett az ő feladatkörébe tartozik majd az infrastrukturális fejlesztések, a következő generációs megoldások integrálása, valamint a vásárlói igények nyomon követése. Ez utóbbi érdekében a vállalat partnereivel, a linuxos közösséggel, valamint az OEM gyártókkal folytat majd egyeztetéseket.

"Jelentős előrelépéseket értünk el az x86 Everywhere stratégia terén. A következő évben azonban az eddiginél is fontosabb lépések várhatók a szórakoztató-elektronika területén. A digitális életstílus gyakorlatilag több gyorsan bővülő piacot egyesít magában, és mindenhol igyekszünk utat találni saját megoldásainknak" - jelentette ki Hester.

Az AMD64 kétségkívül sikertörténet az AMD számára. Nehéz szülés volt, de a kezdeti nehézségek után mind az Opteron, mind az Athlon 64 processzorok terén megtalálták számításukat, és életképes alternatívát kínáltak a vásárlók számára. Tették ezt akkor, amikor a konkurens Intel még túl korainak és kockázatosnak vélte a 64 bites processzorok piacra dobását. Mára bebizonyosodott, hogy a megjelenés jó választás volt: a platform világszerte elterjedt, és a nagyobb teljesítmény, illetve az új funkciók pótolni tudták a 64 bites szoftverek hiányából fakadó hátrányokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gz8 #16
    Nézd el neki, booty time-ot akart írni.
  • archkoven #15
    Már bocs de mi az a buty time???
  • Inquisitor #14
    Érdekes lett volna, ha a duron az első AMD proci.
    Én speciel 386-tól és onnan delfelé láttam, lehet a 8086-ot, meg a 286-ot még nem klónozták.
    Most meg MÁR nem klónoznak ...
  • CodeRed #13
  • Lazarus #12
    Aki a duront fejlesztette? meghalt füstmérgezésben
  • k0zi #11
    Azért tegyük hozzá hogy amikor egy cég arról dönt hogy ebbe az irányba megy a fejlesztés akkor a "jobbágy" "csak" a feladatáért felel. Míg a vezető a munkásokért és az üzleti terv sikeréért is.
  • Antifasiszta #10
    aki az első amd procit fejlesztette hova ment????
  • dez #9
    Vagy lehet, hogy ő is dolgozott rajta? (Nem csak mint koordinátor, hajcsár, stb.) Jó lenne tudni ilyeneket, hogy azok a cuccok, amik eléggé befolyásolják az életünket, kiknek a munkája...
  • dez #8
    Fontos a vezető is, de:

    "Elhagyja az AMD-t az Athlon 64 szülőatyja"

    Ez kb. olyan, mintha a producer lenne egy film szülőatyja, nem a rendező, és kicsit az operatőr, forgatókönyvíró.
  • dez #7
    "Tették ezt akkor, amikor a konkurens Intel még túl korainak és kockázatosnak vélte a 64 bites processzorok piacra dobását."

    Én ezt inkább úgy mondanám, hogy dehogy akartak ők olcsó 64 bites procit adni a piacnak, inkább az Itaniumon akartak bezsebelni még párszázmilliót...