Gyurkity Péter

Bill Gates az internetes keresők meg­újulásában látja a jövőt

A Microsoft elnöke ázsiai körútjának második napján megtartott beszédében kijelentette, hogy az internetes keresők és a vezetéknélküli technológiák folyamatos fejlődésével 2015-re létrejöhet a valódi digitális világ.

A ZDNet Asia beszámolója szerint Gates mintegy 7000 IT-szakember, kormányzati tisztviselő és tanuló előtt adott hangot véleményének, és kiemelte, hogy az online keresők terén bőven van lehetőség a további fejlődésre. "A háztartásokban és a munkahelyen használt vezetéknélküli technológiák fejlődésének köszönhetően bárhol hozzájuthatunk a szükséges információhoz. Ez azt jelenti, hogy a hordozható PC-k révén folyamatos kapcsolatot létesíthetünk, és ezeken az egyre inkább összezsugoródó készülékeken mind a billentyűzetet, mind az érintőképernyőt igénybe vehetjük majd munkánk során" - jelentette ki Gates a nagyszámú hallgatóság előtt. Becslése szerint a valódi digitális világgal kapcsolatos elképzelések körülbelül 2015-re valósulhatnak meg, addig azonban számos kérdés vár megoldásra.

A CMPNetAsia jelentéséből kiderül, hogy ezen a területen Gates a biztonság növelését tartja a legfontosabbnak, de legalább ugyanekkora figyelmet érdemel a költségek csökkentése, illetve a "információs túltelítődés" és a szabványoktól való eltérés kérdésének megoldása, mivel ezek megnehezítik az értékes információk kiválasztásának, illetve a biztonság növelésének folyamatát.


A világháló tehát - az internetes keresőkhöz hasonlóan - további fejlesztésre szorul, és óriási hiba lenne elhanyagolni ezt a területet. "Napjainkban az internet óriási népszerűségnek örvend, így a teljes újrakezdés szóba sem jöhet, annál inkább a kisebb, fokozatos fejlesztés, amely azonban egy percre sem állhat le" - hangsúlyozta a Microsoft elnöke, aki tehát az internet megújításának kérdésében megosztott szakemberek közül az óvatosabb tábor véleményét képviseli. Rögtön hozzátette azonban, hogy az internetes keresők - népszerűségük ellenére - messze elmaradnak attól a szinttől, amit valójában képesek lennének elérni, és ezen a téren jelentős fejlesztésekre van kilátás.

Ezzel nyilván a vállalat saját asztali keresőjére utalt, amely május közepén indult útjára, és amely Ballmer vezérigazgató nyilatkozata alapján hosszútávon a Google előnyét hivatott ledolgozni. Minden bizonnyal ezt szeretné megkönnyíteni a vállalat azzal, hogy pár napja egy új fejlesztői csomag részeként szép csendben elérhetővé tette az asztali kereső IsearchDesktop névre hallgató alkalmazásprogramozási interfészét (API), amely lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy a kereső által kidobott eredményeket egyéb programokban is megjelenítsék. A Microsoft ezzel a lépéssel szintén a Google nyomdokain jár, és nem kétséges, hogy a jövőben újabb hasonló meglepetésekkel igyekszik majd népszerűsíteni saját alkalmazását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • strogg #19
    Nem is csoda, hogy szkeptikus vagy, merthogy minden okod megvan rá.
    A hartér viszont állandó, csak folyamatosan fognak mégjobban fellángolni a harcok. Ez minden. Bár ez is bőven elég, mert ne feledjük el, hogy az sw szabadalom kérdéshez szorosan hozzátartozik a szerzői jogi kérdéskör, amelynek már most kiforrott jól működő maffiája van, és az állami karhatalmi apparátusokat használják vélgehajtó terror csapatként.

    Az sw szabadalom nemcsak a jövőben irandó programokat fogja éríteni, hanem kérdéses lesz, hogy betíltják-e bíróságilag a szabad szoftvereket, vagy annak egy részét, met ha igen, (lehetőségük maximálisan meglesz rá) akkor semmi nem tartja vissza az sw maffiát, hogy simán feljelent, és a k3b miatt (pl) elviszenk bilincsben. Emlékszünk iylesmire ugye? mikor is voltak ilyen idők? németország '38, vasfüggöny '50 -es évek? Nem ismerős a dolog?

    Tudod azért vicces a kommunista (bocsánat a sz6ocializmus) diktatúráról beszélni, merthogy a nyugati világ is diktatórikus. Mindíg is az volt. A különbség mindössze az idő intervallum. Amíg sztálin kiíírtott 200 millió embert, aztán volt rend, addig nyugaton folyamatosan haltak meg a szegények, mentek tönkre a munkavállalók, és a túlhajszolt életmód miatt hullanak a mai napig is a 40-es 50-es emberek. Kérdésem. Mi számít bűnnek? Fejbelőni valakit, vagy halálra dolgoztatva eldobni, ha már nincs rá szükség, mert pl: haldoklik a sok terheléstől? Melyik társadalom a tisztább?

    De nagyon elkalandoztam, bocs.:)))
  • NEXUS6 #18
    Az biztos, hogy a Linuxos, opensourceos világ eljövetelét nagyban visszafogja az, hogy alapvető kódok (meghajtók, szabványok, protokolok) vannak elzárva. A M$ által nyomatott szoftverszabadalmak, alapjaiban veszélyeztetik ezt a kezdeményezést, ami nem csupán maga a Linux, hanem mind az a rengeteg program ami alá íródott, vagy opensourceosként win platformara íródott, de még inkább mind azt amit még ezután fognak írni. Ehhez képest az M$ nyújtotta lehetőségek eltörpülnek.

    Ha a világ/europa jogilag még is a szoftverszabadalmakat választaná, az lehet, hogy annyi mindent nem is változtatna, csak éppen a szoftver ipar egy állandó harctérré változna.

    Ennek elkerülésére a PS3+Linux vonal egy nagyszerű lehetőség.
    Csak éppen hasonlót a SONY már a PS2-nél is beígért, aztán mégsem állt mögé teljes hittel.
    Sajnos. Szóval én egy kicsit szkeptikus is vagyok.
  • strogg #17
    igen, így van. Tegnap egy másik hír kapcsán beszélgettünk, hogyha müködik a cell-es linuxos ps3, az súlyos érv lesz a pc ellen.

    Én amire nagyon-nagyon-nagyon kíváncsi leszek, az az első cell procis pda. Pl: a cell procis zaurus eléggé lenyűgöznbe. Mondjuk úgy az ablakon vágnám ki a notimat, meg az összes pda-m, ami a fiókban van:)

    A cell ha kiforrja magát jó esélye van, hogy új alapokra helyezze a hw vonalat. Talán mondanom sem kell, az intel+amd páros komoly konkurenciát kaphat, hisz nem az x86 lesz a legjobb (megkockáztatom leggyorsabb is talán a jövőben) platform.
    Évek óta megy az agyalás, hogy az x86 procik fejlődését hogyna lehetne biztosítani, hisz eza vonal kezd kifulladni. Hát lehet, a cell lesz a
    megoldás?

    1-2 éve elagyaltam azon is, hogy ha az x86-ban az m$ olyan szinten egyeduralkodó, és olyan előnye van ami majdnem ledolgozhatatzlan (akármilyen jó linuxot is készítenek) akkor lehet platformot kéne váltania? De elvetettem, mert szerintem is hülyeségnek hatott. De ezek szerint nem is akkor hülyeség, lehet még ez lesz a jó? cell+linux páros a ps3-al debütál.

    Másik, ami meggyengíti (szerintem) az x86-ot. A játék. Egy ps3 tudását nem fogja tudni prezentálni a pc. Pláne, hogy a legfrisseb vidkari árából veszek egy playstationt. (sőt) Tehát könnyen lehet az alapvető game platform a ps3, az alap game os a linux. Ez gyökerestül forgatná fel az informatika iparágat. Egy szűk game piacra 8ahol nem egy neves játékgyártó húzta már le a rolót, ill. lett felvásárolva) most drasztikusan beszűkülhet.

    És igen. Az office programokat használó fewlhasználók 70%-nak biztosan elegendő az openoffice, méág azt sem használják ki. Izgalmasnak ígérkezik a köv. 3 év:)

  • pemga #16
    Amit írsz annak egyenes következménye a "konzol", nem? Rögzített hardware, rögzített oprendszer, ennyit tud és kész. (Legalábbis így van tervezve, ha kézzel hekkelsz vasat vagy sw-t benne az már a Te felelősséged. Próbálták is tiltani pl. a chip-moddingot.) Az is biztos, hogy ami most van pc-néven az sújtja az Intelt és az MS-t is. Pl. sokan mondják, hogy minek bővítsünk vasat, bírja a mostani is az Office-t. Másik oldalról mondják, hogy minek nekünk az új Office, nincs benne olyasmi ami nekünk kell, jó a régi is, minek fizessünk ki temérdek pénzt. (Ld. Win2000 túl népszerűre sikerült, az egyetlen amivel le lehet beszélni cégeket arról, hogy használják, az a support megvonása volt...)
  • strogg #15
    Van benne valami amit írsz, a mac for x86 árukapcsolás szagú hw politikájával kapcsolatban.

    oka szerintem az, hogy a macos egyértelműen egy kifejezett, és tesztelt hardverre lett írva, és valljuk be, egy OS-nek ez a leg optimálisabb állapot. A win hibák komoly része az összeválogatott (vagy ráadásul rosszul összeválogatott) hardvereken jelentkezik. Egyszerűen a pc olyan, hogy ahány ember/gyártó, annyi hw kiépítés, alkatrész állomány. Ez nagyon sújtja viszont a linuxot, ott ez sokkal jobban megfigyelhető. (a hw gyártói támogatás hiányán felül is jól látható). Ehhez kell egy olyan OS-t adni, amely a teljes pályafutásán keresztül egyetlen hardwerre volt tervezve, írva, tesztelve.
    Jó kérdés az is, hogy a "híres macOS" hogyan veszi ezt az akadályt. Mert szvsz elsőre nagyon pocsékul, de ne legyen igazam.
    Azt biztosnak látom, hogy macos ide-vagy oda, rejtélyes hibák tömkelegével fognak találkozni a userek.
  • NEXUS6 #14
    A M$ végül is tényleg csak egy cég. A baj viszont az hogy egyben az egyetlen CÉG is az otthoni szg. piacon.
    Ha bukik akkor az nagyon is negatív hatással lesz az egész világra.
    Másrészt mint igazi konkurencia nélküli óriás, marha tunya a fejlesztések tekíntetében és egyre csak lassul. Ha a M$-en múlik nem lesz digitális világ 2015-re, de talán még 2050-re sem!

    strogg: az tényleg jó kérdés, hogy az x86 alapú MAC kitől szed el piaci részesedést? Először is saját magától, a PPC-vonaltól biztosan. Ha azt nézzük, hogy a Linux még mindíg nem igazán júzerfrendli, meg az OSX is valami BSD alapú alkotás, akkor szinte egyértelmű a válasz, hogy a Linuxtól. Viszont a Linux felhasználók még mindíg nem egyszerű júzerek, szakmailag, és főleg érzelmileg elkötelezett júzerek, az ilyenekkel szemben nehezen megy a kényelemre apelláló meggyőzés.
    Ha az Apple jó média kampányt fog tudni csinálni és meggyőzi az egyszeri júzert a saját rendszere előnyeiről, akkor mindenképpen a winpctől nyúlja le a vevőket! csak éppen az Apple azzal, hogy továbbra is bekeríti magát a saját hardverével tönkre is fogja vágni a dolgot. Ha az X86 alapú OSX ennek ellenére elterjed az nem az Apple sikeres marketingpolitikájának érdeme lesz, de ráadásul éppen ezért az Apple-nek ebből nem sok haszna lesz, mert az új júzerek valszeg kalóz verziót fognak használni!
    De ez volt a win esetében is, azt is a kalózok terjesztették el.
    Szal nem egyszerű a dolog.

    A M$ simán megtejheti hogy ha nagyon a fejére nől az Apple, akkor egyszerűen megszabadul a részvényei egy részétől, kivonul a cégből -látszólag. Aztán amikor leesnek az Apple részvények árfolyama, mert mindenki igyekszik megszabadulni tőlük, akkor egyszerűen felvásárolják az össszeset, és így zsebreteszik a céget! Vagy nem vesznek egyetlen részvényt sem, csak hagyják kiszenvedni.
  • akyyy #13
    hát az!
  • strogg #12
    A saját megfigyelésem szerint, az m$-nél az amortizációs jelenségek már megfigyelhetők. Erősödnek a konkurensek. (linux, Oo.o és társai). Túl nagy, új piac kell neki. Ezért próbálkoznak a tablet pc-vel, a pda, okostelefon piacon, ezért jött létre az xbox. mert a pc szegmensben máris nagyobb, mint kéne. Nem tud tovább nőni, bár kitartóan próbálkozik. Szerintem az ésszerű határra ért, a konkurensek szelete éppen akkora, mint minden piaci folyamatban szokott az lenni. Szóval én amondó vagyok, hogy ha megússzuk az SW szabadalmat (sajnos szkeptikus vagyok :( ) akkor semmi akadálya nem lesz, hogy ez a folyamat nagyobb méreteket öltsön. Az áttörést a longhorn-al akarják kierőszakolni, de szerintem nem fogják tudni kivitelezni. ÉS kíváncsian várom, hogy a macOS for x86 mekkora hatást fog gyakorolni a piacra, és kitől vesz el nagyobb szeletet. A linuxtól, vagy a windows-tól? ez egy nyitott kérdés, és elképzelhető, hogy súlyosan fogja befolyásolni egyik, vagy másik oldal elterjedtségi adatait, és emiatt az elterjedtséget, emiatt a világ Sw szemléletének a további alakulását. Mert valljuk be a win linux viták nem is a rendszeren szoktak folyni, hanem azon, hogy mindkét oldal teljesen más szemlélet alapján ítéli meg a másikat.
  • BlackRose #11
    Nehéz válaszolni a cégek jövőjéről, mert túl rövid ideje léteznek multik, rövid ideje létezik ez a supergyors gazdasági növekedés (kevesebb mint 100 éve), és ezek a dolgok miatt minden olyan válasz amit a cégek és különössen a multik jövőjéről el lehet képzelni nem jöhet ki az elmélet kereteiből. Persze vannak cégek amelyek elvesznek és vannak cégek amelyek rendszeressen felujjitsák magukat és ellenálnak a halálnak. Pl. érdekes, hogy a Dow Jones index elsődleges 12 cége közül ma csak a GE (General Electric) maradt meg, a többi beolvadt vagy elveszett. A GE viszont ismeretes, saját maga felujjításáról (a napokban született meg a döntés egy ujabb átszervezésről). A Microsoft is ezt az utat követi. Persze ez nem garancia a megmaradáshoz. Szerintem a jövőben hasonló lesz a cégvilág felépítése a maihoz, lesznek nagyok, közepessek és kis cégek egyaránt. Viszont vannak olyan dolgok amelyeket kis és közées cégek soha nem tudnának elérni, habár a technológia és az özlet fejlődése lehet, hogy idővel lehetségessé teszi a kis és közepes cégek olyan fajta együttműködését amilyen ma csak egy nagy cég részlegei között képzelhető el. Persze ez mind egy elmélet...
    Nem hiszem, hogy Bill Gates ma nagyon sokat hatna ki a Microsoft működésére, persze ott van, célokat állít fel, de a Microsoft is mára már úgy működik mint minden más nagy cég, egy vezetői csoport az amely munkája, hogy megfelelően kiaknázza a lehetőségeket és a cég értékeit olyan módon használja ki, hogy az minnél több értéket adjon hozzá a céghez. A Microsoftnak ezek az értékei jóval magasabb mint más cégeknek (óriási piaci részesedés, nagy tapasztalat olyan teröleteken ahol a konkurencia szétszórt - pl. 50+ millió soros OS fejlesztése, adatbázis kezelő fejlesztés, stb. ez mind van máshol is (kivéve ekkora OS fejlesztés) de nem egy helyen.) Ez az ami a Microsoft elsődleges értéke, és a vezető csoport (management) ezt eddig jól használta. Beleszámítva, hogy a vezetői csoport egy lassan és fokozatossan változó tömeg (egyenként változnak benne az emberek), nem hiszem, hogy attól tartani kellene, hogy ha Bill Gates, vagy akármelyik tag eltávozik valami nagyon nagy változás következne be. Na de ez is csak elmélet... mindenesetre az amitől én tartok az a közeljövő problémái mint pl. a klímaváltozás, az olaj kinálat-kereslet egyensúly megbomlása (maga az USA energiaminisztériuma 2015-re akár 30% kinálathiánnyal számol) stb. ezek a dolgok komolyan meg fogják változtatni a cégek a multik és mindenki világát. Azok akik időben lépnek élni fognak, akik nem azok meg... meg persze vannak olyanok is akik időben lépnének de nem birnak, mert levan kötve a lábuk... de ez már off topic, na mindenesetre gondolom, hogy a multik energiaelőnyben fognak részesülni, ha másként nem is akkor azért mert megfizethetik a megemelt árakat, úgyhogy személyessen nem nagy jövőt látok azokban akik "meg vannak elégedve". Komolyan kell harcolni ott ahol kevés az osztanivaló, a Microsoft éppen ezt teszi, brutálissan kaszál mindenkit akit veszélyesnek nyilvánít, a Google is ezek között találta magát.
  • Laci73 #10
    Ügyes, mint mindig. Mások gőzerővel építik, fejlesztik - sokszor épp a már eladott MS szoftverekkel - a Netet, a MS pedig máris új (pénz)forrást talál a fejlődésben. Várhatóan a Longhorn utáni időszak központi eleme lesz a Net, melyet megpróbálnak majd minél nagyobb mértékben kisajátítani: totális támadás várható a nyílt rendszerű UNIX család ellen.

    BlackRose: Ez valóban így van - de csupán egy ideig. A régi mondás szerint a fák nem nőnek az égig: a hatalmas, és látszólag világfaló multikat - mint példánkban a MicroSoftot - egy idő után saját eltulzott méretük "öli" meg. Egy túl nagy céget már nem lehet kézben tartani. Persze lehet erőskezű vezére egy cégnek - Bill Gates kétségkívül meg van áldva tehetséggel - ám Ő nem él örökké. Két irány lehetséges: vagy létrejönnek fúziók és bekebelezések révén a piac egy-egy szegmensét totálisan uraló mega-multi cégek (pl. a MS uralná a szoftverfejlesztést és terjesztést kizárólagosan), vagy visszaaprózodnak kisebb cégekké. Érdekes jövő elé nézünk.