Dojcsák Dániel

Pornószűrés lesz a 3G hálózatokon

A mobilipar beindított egy új programot, hogy kordában lehessen tartani a közeljövőben elérhető egyre több 3G-s felnőtt tartalmat és ki lehessen szűrni a fiatalkorú kiváncsiskodókat.

A Független Mobil Osztályozó Testület (ICMB) beindította keretprogramját, melynek segítségével mérlegelni tudják, hogy egy adott szolgáltató által kibocsátott tartalom engedélyezhető-e fiatalkorúaknak vagy sem. A szolgáltatók maguk fogják osztályozni, hogy mely tartalom érhető el csak 18 éven felülieknek, beleértve a csevegőszobákat, szerencsejátékot és a pornográfiát is. Minden egyes szolgáltató maga lesz felelős az életkor ellenőrzésért bizonyos tartalmak elérésekor.

Néhány szolgáltató már most készen áll ennek a rendszernek a bevezetésére, mint például a Vodafone, amely már tavaly létrehozott egy mechanizmust a 3G-s böngészhető tartalmak szűrésére. A tartalomszolgáltatók a keretrendszernek megfelelően szintén kötelesek lesznek saját kiadott anyagaikat osztályozni. Habár a gyermekek nem lesznek képesek elérni a szaftos letöltéseket, a rendszer nem tesz semmilyen korlátozást a normál internet böngészés elé, viszont a mobilszolgáltatók ajánlhatnak szűrőket a saját hatáskörükben is.

Paul Whiteing, az IMCB igazgatója viszont rávilágított arra a tényre, hogy a szűrések és az életkor korlátozás nem helyettesítheti a szülői éberséget. Kiindulva a jelenlegi helyzetből, a fiatal gyerekek komoly számítástechnikai tapasztalatokkal rendelkezhetnek és számos utat találhatnak ezen védelmeknek kijátszására. Állítása szerint a felnőtteknek szóló tartalomipar felkészült arra, hogy a mobilszektorban is fontos bevételgenerátorként lépjen fel, csakúgy, mint a DVD- vagy videópiacon is. A Juniper Research analitikusai szerint a pornó szerte a világon csak ebben az évben több mint 1 milliárd dolláros bevételt termel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mipi #6
    Ez szerintem felesleges most azt hiszik hogy mindegyik gyerek pornófüggő? Biztos az összes gyerek csak azokat fogja keresni. Ezek nem normálisak.
  • Tetsuo #5
    Az tuti mert simán ki lehet játszani (mindent), és naon kevesen adják meg a creditcardnumbert..
  • Tiby #4
    Azért érdekes.De ha például meg akarja szerezni a gyerek a pornót nem állhat a 3G az útjába , mert úgy is meg fogja szerezni.Szóval így is úgy is mindeggy.De ha ezt akarják akkor csinálják
  • pemga #3
    hitelkártyaszám alapján? :D. Amúgy érdekes ez a lépés, mert ált. a Pr0n az, ami jelentős mértékben előre szokta mozdítani az ilyen új dolgokat. (Pl. payperview, de még a DVD-utód kiválasztásánál is őket kérdezték meg, mert akkora a piac az MPAA-s filmstúdiók forgalmához képest.) Magyarul, szerintem ez PR tevékenység, és kifejezetten arra szolgál, hogy elmondhassák: "Mi mindent megtettünk" :).
  • Pharaoh #2
    Arra azért kiváncsi lennék, hoy állapitja meg a rendszer ,hogy gyerek vagy felnőtt akar-e pornó oldalakat leszedni.
  • Rafaelo #1
    nemá