Gyurkity Péter

Egymilliárd dolláros veszteséget termelt az IBM PC-részlege

A Nagy Kék nyilvánosságra hozta a PC-üzletág tervezett eladásával kapcsolatos adatokat, amelyek szerint a vállalat PC-részlege csaknem egymilliárd dolláros veszteséget termelt az elmúlt években.

A tranzakció révén a Lenovo - amely jelenleg az első számú kínai PC-gyártó - a világ harmadik legnagyobb számítógépgyártójává növi ki magát, és jelentős befolyásra tesz szert a világpiacon. Az egyesülésből létrejövő új cég központja a New York-i Armonkban lesz, amely jelenleg az IBM székhelye is. A szabályozó hatóságnak eljuttatott dokumentum tartalmazza a Lenovo által felvásárolt részleg pénzügyi adatait. Eszerint a részleg az elmúlt években folyamatosan rossz mutatókat produkált, és 2004. június 30-ig összesen 973 millió dolláros veszteséget hajtott a Nagy Kéknek, amely egyéb üzletágakból igyekezett fedezni a jelentős negatívumot.


Eltérő márkanév, azonos tartalom

Az IBM közleménye igencsak borús képet fest a PC üzletágról, és megemlíti, hogy a szóban forgó részleg már jó ideje veszteséges, és ezen veszteségek az elmúlt években egyre csak nőttek. A dokumentum szerint a 2004-es év első hat hónapjában a Személyi Számítógép Részleg összesen 5,2 milliárd dolláros bevételre tett szert, de még ez a hatalmas összeg sem volt elegendő a kiadások fedezésére, és a részleg újabb 139 millióval növelte veszteségét.

A kedvezőtlen időszak a 2001-es évvel kezdődött, amikor az addig nyereséges üzletág rövid egy év alatt 397 millió dolláros veszteséget szedett össze, és a hullámvölgyből azóta sem tudott kilábalni. 2002-ben némileg javultak a mutatók, de az adatok újabb 171 milliós negatívumot mutatnak, míg 2003-ban újra romlott a divizió teljesítménye, és abban az évben 258 millió dollárral egészült ki a veszteséglista. Az IBM által nyilvánosságra hozott dokumentum megemlíti, hogy a vállalat termékeinek mintegy felét egy közelebbről meg nem nevezett partnercég készíti - elemzők szerint ez egyértelmű utalás a Great Wall Computer nevű kínai cégre, amely évek óta az IBM partnere.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DOT #16
    Én azért vettem notebookot, mert az asztalit _nem_ használtam. Oda kellett ülni elé, nagy, zajos, stb. Vettem helyette egy notebookot, ami tudta mindazt amit az asztali. Jó, picit kevesebbet, de azért sokat játszottam, grafikáztam és dolgoztam is vele. Az asztalit meg szépen eladtam..
  • Tetsuo #15
    A Lenovo szerintem méltó konkurense lesz a Dellnek. Nyomulnak erősen, Kína nem gagyit gyárt, hanem azt amire igény van.
    A notebook (remélem) még webszerkesztésre, netezésre, kisebb játékra, sőt filmnézésre (16:9es) stb való (ugyanis ezért vennék azt legközelebb).
  • mechorg #14
    Lenovo? Az IBM valahogy szebben cseng...
  • trabant #13
    Nem mindenkinek. Ezért veszik meg a desknote-okat is.
  • L3oN #12
    Sztem meg nem tudsz olvasni. tudom hogy mi arákra való de akkor sem ér meg 200ezer ft-ot bazze
  • BiroAndras #11
    Szerintem te valamit alapvetően félreértettél itt. A notebook arra való, hogy cipelje magával az ember. Tökéletesen értelmetlen minden más esetben. Ezért aztán nincs értelme összehasonlítani egy nagy asztali géppel. Ezen felül a hordozhatóság elsősorban a munkához kell, ahhoz meg ritkán kell csúcsteljesítmény.
  • trabant #10
    IBM-et nem nagyon kapsz 6 kiló alatt.
  • L3oN #9
    Nem jáccom és nem is kell nagy gép.Értem a lényegét nagyon is. Ami a gond vele az ára. Egyébként lehet sporolnék rá. De egy normális notebook 200e.töl kezdödik. Oka: hordozható. hááát látszik hogy csak a pénzes üzlet emberek és a vállalkozok veszik. Mondjuk igaz is nekik találták ki :) meg akik utaznak. Banki emberkék stb. no mind1. IBM COOL
  • trabant #8
    Hát azért annál többet kell(ene) hogy nyújtson mint powerpoint, woed, excel... Persze amibe celeront meg shared memóriás integrált videochipet raknak, attól többet ne is várjon az ember, de legalább jó drága... Céges világban ez elég, abból kitörni viszont édeskevés. Aki saját gépnek veszi, az elvárja hogy mindent tudjon amit egy asztali, még a játékot is. Persze kell a hordozhatóság is, de nem olyan ritkák ma már a pentium-m-mel + ati/nvidia chippel szerelt korrekt notebookok se. Ezért nő az olyan gyártók profitja mint a tegnap még noname, ma már vezető európai gyártó Gericom, de lehetne sorolni a példákat.

    //Na meg ugye a pöcökegér is elriaszt mindenkit az IBM notesztől, annál még a touchpad is százszor jobb.
  • BlackRose #7
    Különben az IBM-nek azért van vesztesége mert túlságossan nem optimizált a business process vagyis nem tudják mit akarnak... 1. Nyomják a Powerát, az AIX-ra esküsznek, a Linuxot prédikálják, a Windowson élnek... az IBM jelenleg 100 széken ül egyszerre és ez egyenessen versenyképtelenné teszi őket. A fejlesztésekkel nincs semmi baj, mert a fejlesztések terén az IBM-el azt hiszem senki sem tud egylépésben járni, viszont az üzleti filozófiájuk már évek óta győkérig rodhadt... míg a Microsoft a semmiből milliárdokat teremtett, az IBM szuper dolgokat eltemetett, mert nem fogták fel, hogy a management szerves része kell legyen a cégnek, nem pedig plyan emberek akik telyessen elvannak vágva az IBM technológiai ágától. Louis of Armonk (aki állítólag ujra felemelte az IBM-et, igazábból csak utcára küldött 100.000 embert és ezzel az IBM-et visszanyomta a profit világába, de mivel nem lett maga a rendszer átrázva, csak látszólagos volt a megoldás és már most kezd komolyan látszani, az meg, hogy az IBM eladta a PC ágat az meg egyenessen marha lépés volt a részükről. Most a HP és a Dell dörzsöli a tenyerét mert átveszik az IBM ügyfeleinek nagy részét, mert Lenovo-t nem igen hiszem, hogy vásárolni fog az üzleti világ... maga az IBM meg elveszti jelenlétét az alsobb rétegeknél, és ezáltal majd idővel a mainframe (Power) üzletága is vissza fog esni, a Mercedes azért lett olyan nagyhatalom, mert lejőtt az alsóbb kategoriákba is (A class, C class...) ugyanezt tette a Jaguár is, hogy fennmaradjon (X type), de még sok más is, míg az IBM ezt mind figyelmen kívül hagyta és lépett egy barom lépést. A mai IBM a Microsoft Windowsán a Sun Javáján és a Bell Labs UNIX-án él, meg persze az Open Source Linuxán is kezd... pedig neki kellet volna diktálnia mindent, mert a legnagyobb, viszont az igazgatósága mindég egy nagy szar volt... ezért van neki vesztesége, mert ha reálissan megnézed a dolgokat akkor az IBM-nek kellene a legolcsobban előállitania a gépeket és a neve miatt a legdrágábban eladni, és ők még arra sem képessek, hogy nyereséget termeljenek... ez egyszerűen nevetséges.
    P.S. A notebookjaik meg a legjobbak itt duma nincs (egyedül a Toshiba tud velük sorba állni, meg esetleg a SONY)... de ez mitsem ér ha nem tudnak belőlle tőkét kovácsolni.

    L3oN - azt hiszem nem fogtad fel mire való a notebook... (Prezentáció, office, komunikáció - net, stb.) és ezért az a fontos, hogy könnyű, kicsi legyen és sokáig működjön az akú. ezlrt hányingerem támad amikor egy 3 kg 17 inch wide screen notebookon azzal jönnek elő, hogy szuperul lehet rajta játszani meg filmet nézni, nem értem minek ez amikor azt az asztali gépen 4x olcsobban 10x jobban lehet csinálni... na egyenes hülyeség.