SG.hu

Stratégiai együttműködés a Matáv és a T-Systems között

Vegyesvállalat létrehozásáról és nemzetközi társszolgáltatói együttműködésről írt alá szerződést a Matáv és a T-Systems International a mai napon.

Emellett a T-Systems International hazai leányvállalata, a T-Systems Hungary Kft. és a Matáv között stratégiai partnerségről is megállapodás született. A megállapodások célja, hogy a cégek közösen aknázzák ki az információs technológiai (IT) és a telekommunikációs piacon való együttműködés üzleti lehetőségeit.

A Matáv és a T-Systems International megállapodása szerint a telefoncég 49%-os részesedést szerez a T-Systems Hungary Kft-ben. A Matáv a tulajdonszerzést az üzletrész 1,4 milliárd forint értékben történő megvásárlásával, valamint 2 milliárd forint értékű tőkeemeléssel hajtja végre. A vegyesvállalat létrehozása mellett a társaságok megállapodtak arról is, hogy a Matáv a T-Systems International társszolgáltatói részlegének (International Carrier Sales & Solutions, ICSS) partnereként fog működni. Az együttműködés értelmében a cégcsoport közös piaci megjelenést tervez az elkövetkezendő években Bulgáriában, Romániában, Görögországban, Moldáviában, Szerbiában, Montenegróban és Ukrajnában.

A Matáv a T-Systems Hungary Kft-vel arról állapodott meg, hogy stratégiai partnerként működnek együtt és integrált megoldásokat nyújtanak a 200 legnagyobb hazai vállalkozásnak. Utóbbi cég a Matáv rendszerintegrációs és outsourcing partnereként fog tevékenykedni, míg a Matáv a távközlés és a hálózati szolgáltatások terén lép fel annak partnereként. Marketing és ügyfélmenedzselési tevékenységük szoros koordinálásával a cégek még jobb szolgáltatásokat nyújthatnak majd ügyfeleiknek és növelheti versenyképességét a régió ICT piacán, és közös ügyfeleiknek integrált IT és távközlési üzleti megoldásokat nyújthatnak majd.

Az együttműködésnek köszönhetően a T-Systems Hungary egyesíteni tudja a telefoncég és anyavállalata értékesítési erejét, és rendelkezik a nagy IT projektek menedzseléséhez szükséges know-how-val. Az együttműködésnek több közvetett előnye van a Matáv számára is, többek között javuló versenyképesség és ügyfélmegtartás, új üzleti lehetőségek kiaknázása, valamint erős piaci jelenlétl.

A megállapodás részeként a T-Systems Hungary lényeges megtakarításokat kíván elérni és még jobb minőségű szolgáltatásokat kíván a Matávnak nyújtani annak informatikai tevékenységének fokozatos felvállalásával. A Matáv már megkezdte SAP alkalmazásainak a T-Systems Hungary Kft-hez történő kihelyezését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • efti #4
    Igen. Röviden összefoglalva a Deutsche Telekom kötött saját magával egy megállapodást. Van ez annyira jó mint amikor ha jól emlékszek 6 milliárd forint hitelt vett fel a Matáv a Deutsche Telekomtól, hogy aztán kifizesse belőle az amúgy mindenki által magasnak ítélt részény hozamot. Majd persze erre a hitelre még kamatot is fog fizetni. Egyszerre ocsmány és zseniális ez a cég
  • RangeR #3
    Itt, ahol az aranyat is angol cégnek engedik kitermelni, szerintem ez már teljesen mindegy. Amíg fejek nem hullanak, a szó legszorosabb értelmében - addig nekünk itt már semmit nem érdemes kérdezni.
  • REMbraNT #2
    Inkább ne foglalkozz vele, úgy is azt csinálnak amit akarnak.
  • Cat #1
    valaki bogozza már ki ezeket a céges kapcsolatokat, szóljatok ha tévedek: a matáv tulajdonosa a deutshe telekom, és részvényes a t-mobile magyarországban. A t-mobile magyarország tulajdonosa a t-mobile, és annak leányvállalata a T-Systems, annak leányvállalata a T-Systems Hungary

    Tehát most tulajdonképpen a matáv házon belül kötött egy szerződést, azaz egy ujabb eszköz ahhoz, hogy a cégcsoporton belül a nyereséget-veszteséget oda csoportosítsák ahova akarják, és abban az országban adozzák le ahol a legkedvezőbbek a feltételek (optimálisan sehol, mert a nyereséget egy veszteséges országba viszik)