SG.hu·

A RIAA másolásvédelemmel látná el a digitális rádiókat

Az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége (RIAA) attól fél, hogy a CD minőséget biztosító digitális rádióadások megfelelő másolásvédelem hiányában könnyen a kalózmásolatok forrásaivá válhatnak.

A szövetség szerint a hanganyag védelme nélkül semmi nem akadályozhatja meg, hogy a hallgatók jó minőségű kalózmásolatokat készítsenek a rádióadásból és a másodpéldányokat az interneten terjesszék el. Szerintük a Szövetségi Kommunikációs Bizottság feladata annak megelőzése, hogy "a digitális rádióállomások óriási fájlcserélgető hálózattá váljanak."

Jóllehet a RIAA vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy jelen esetben csak elővigyázatosságról van szó, a rádióállomások könnyen ellenszegülhetnek a szövetség kívánságának. Dennis Warton, a Rádióadók Országos Szövetségének szóvivője azonnal ellenérzéseinek adott hangot: "Semmiképpen sem szeretnénk, ha egy ilyen döntés - amely mind a műsorszórók, mind a hallgatók nemtetszését váltaná ki - késleltetné ennek a technológiának az elterjedését, amin oly régóta fáradozunk."

A digitális rádió az FM adókon CD minőséget, míg az AM adók számára FM minőséget biztosít, és képes több jel egyidejű továbbítására is. A legfrissebb adatok szerint a világon jelenleg összesen 300 digitális rádióadót működtetnek, vagy állítanak fel belátható időn belül.


A The Bug rádió
A RIAA vezetői szerint a közeljövőben a lejátszók nagy része képes lesz a kiválasztott számok automatikus rögzítésére, így tulajdonosaik olyan gyűjteményre tehetnek szert, ami másképp jelentős összegbe kerülne. A Pure Digital "The Bug" nevű lejátszója már most is képes a rádióadások visszatekerésére, illetve digitális rögzítésére. A szövetség ezért azt szeretné elérni, hogy a lejátszók a rögzített adásban ne legyenek képesek a dalok elkülönítésére, egyes számok előre beprogramozott felvételére, valamint azok internetes terjesztésére.

A RIAA jövő hét szerdán tervezi benyújtani indítványát a Szövetségi Kommunikáció Bizottságnak, jóllehet a digitális műsorszórást felügyelő hivatal leszögezte, hogy kizárólag a rádióadók, a zeneipar és a szórakoztatóelektronikai eszközök gyártóinak teljes egyetértése esetén hajlandó a szabvány bármilyen módosítására. "Célunk a digitális rádiózás fejlesztése, nem szerzői jogok rákényszerítése olyan emberekre, akik nem értenek vele egyet" nyilatkozta Robert Struble, az iBiquity Digital vezérigazgatója.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Hegyikecske2006. 01. 16.. 16:10||#32
ezek hülyék ezek a jogvédõk
© Piscator2004. 06. 16.. 22:25||#31
© [HUN]PAStheLoD2004. 06. 15.. 16:32||#30
áz! és ez valahol a TÁRSADALOM hatáskörébe tartozik , hogy megítélje mikor kell fellépnie .. persze ehhez az kell hogy a társadolom ne ilyen VV3at bámuló buzikból álljon
© [HUN]PAStheLoD2004. 06. 14.. 15:12||#28
szivesen adnék pénzt A MÛVÉSZEKNEK ... nem a dagadt kiadóknak ...
© Munch2004. 06. 13.. 21:06||#23
És ezt természetesen a rádió-üzemeltetõk szívják meg, a másolásvédelmet meg kell venni, aztán ettõl romlik az adás minõsége... aranyosak...
© aDannyBoy2004. 06. 13.. 14:28||#20
Szerintem azért csinalja ezt a RIAA, mert a nagyfõnököknek bizonyítani kell, hogy az a jópár millió amit levesznek a kiadók pénzébõl, arra szükség van... Amúgy meg õk sem gondolhatják komolyan, hogy a frankó CD album releaseek helyett VA hangulatba megy át minden és mindenki radio editet akar majd hallgatni. Mondjuk érdemes figyelni a RIAA-ra, vannak jó ötleteik 😊
© [HUN]PAStheLoD2004. 06. 13.. 13:43||#18
aki nem az úgyis RiAA-s
© [HUN]PAStheLoD2004. 06. 13.. 10:36||#16
internacionális petíció ? :]
© tajfun2004. 06. 13.. 04:05||#13
""Célunk a digitális rádiózás fejlesztése, nem szerzõi jogok rákényszerítése olyan emberekre, akik nem értenek vele egyet" nyilatkozta Robert Struble, az iBiquity Digital vezérigazgatója."
Helyes!
© tajfun2004. 06. 13.. 04:01||#12
En meg a kasztralas nevu masolasvedelemmel latnam el a RIAAsokat.