SG.hu·

A szülők támogatják a videójátékokat

Az amerikai szülők nem érzik úgy, hogy a gyakran erőszakos videójátékok káros hatással lennének gyermekeikre, és általánosságban pozitív időtöltésként ítélik meg a konzolokon és PC-ken való játékot, áll egy most kiadott jelentésben.

Az Interaktív Digitális Szoftver Szövetség (Interactive Digital Software Association - IDSA) az egyre szigorúbb szabályozások ellen küzdve nyilvánosságra hozott egy olyan jelentést, amely nem támasztja alá a játékprogramok káros hatásáról szóló nézeteket.

Az IDSA megbízásából elkészített felmérés eredménye szerint az amerikai szülők szinten minden esetben tisztában vannak azzal, milyen játékprogrammal játszik gyermekük, és nem gondolják úgy, hogy a videójátékok károsan lennének a gyerekek szellemi fejlődésére.


A megkérdezett amerikai szülők az esetek átlagosan mintegy 90 százalékában együtt vásárolják a játékprogramokat gyerekükkel, 60 százalékuk pedig havonta legalább egy alkalommal együtt is játszik gyerekével a videójátékokon. A szülők kétharmada úgy véli, a videójátékok pozitív hatással vannak gyermekük életére, közölte az IDSA.

A felmérés eredménye szerint a játékkonzolok felhasználóinak alig 38 százaléka 18 év alatti, amely arány jelentős visszaesés a 2002-ben regisztrált 46 százalékhoz képest. A konzol- és PC-s játékszoftverek vásárlóinak 92, illetőleg 98 százaléka 18 éven felüli, 47, illetve 57 százaléka pedig nő.

Az IDSA szerint nem a kormánynak kellene eldöntenie, hogy egy adott videójáték káros-e a gyerekek fejlődésére nézve, hanem a szülőknek. A szervezet szerint azért sem a kereskedőket kellene felelősségre vonni, ha a kiskorúak erőszakkal teli videójátékokat vásárolnak, hanem a szülőket.

A National Institute on Media and the Family (Nemzeti Média- és Családügyi Intézet) azonban erős kritikát fogalmazott meg az IDSA nézetével kapcsolatban. "Egyik legfőbb észrevételem a felméréssel kapcsolatban az, hogy nem az számít, ki vásárolja meg a játékokat, hanem az, hogy kik játszanak vele" - mondta Dr. David Walsh, az intézet igazgatója hozzátéve, hogy jó jelnek számít viszont a szülők növekvő arányú részvétele a játékok kiválasztásában. Az Ipsos-Insight felmérése 1350 amerikai család megkérdezésével készült.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Draco2003. 05. 16.. 00:09||#9
Hat nem kell rogton elajulni egy felmerestol. Bazz 1350 ember mi a 230 millihoz kepest?
© Bonewerkz2003. 05. 15.. 17:46||#8
mindenesetre a vagolapomat eldobom...
© Bonewerkz2003. 05. 15.. 17:45||#7
kerdes, mi lesz a mai kvekes/CS, stb generacioval....img src="http://www.tar.hu/relaks/smilies/smilies/egyebek/headscratch.gif"> mad max??
© Bonewerkz2003. 05. 15.. 17:07||#6
hullajo
© Cat2003. 05. 15.. 15:49||#5
"Computer games don't affect kids, I mean if pacman affected us as kids, we'd all be running around in darkened rooms, munching pills and listening to repetitive music."

Kristian Wilson, Nintendo,Inc.1989.

fordítása kb.: "A számítógépjátékok nem hatnak a gyerekekre. SZerintem ha a Pacman (pontokan zabálo köralaku figura, egy labirintusban) gyerekkorunkban hatott volna ránk, akkor most ismétlödõ zenére tablettákat beszedve sötét szobákban rohangálnánk."

és most gondoljatok a goa, techno, dnb hivõkre 😄
© Gabest2003. 05. 15.. 14:50||#4
Bár nem hiszek a mesékben, de lassan azokból is szülõk lesznek, akik ilyen játékokon nõttek fel.
© Csudri2003. 05. 15.. 11:29||#3
Az kimaradt a cikkbõl, hogy a nõi vevõk 99,9 százaléka a Sims-be öli a pénzét! Ugyanis kizárt férfi ember pénzt adjon egy olyan hulladékért!