SG.hu·

Többet játszanak a szegényebb családok?

Egy kedden kiadott tanulmány szerint a 35 ezer dollár éves jövedelemnél kevesebbet kereső amerikai családok tagjai többet játszanak a különféle videójátékokkal, mint a tehetősebb családban élők.

A 35 ezer dollár éves jövedelemnél kevesebbet kereső családok tagjai hozzávetőleg 50 százalékkal több időt töltenek el a videójátékok előtt, mint azok, akik legalább 74 ezer dollár éves jövedelemmel rendelkező családban élnek, derült ki a Jupiter Research piackutató cég kedden kiadott tanulmányából.

A piackutató cég egy kétnapos Los Angeles-i videójáték-ipari konferencia megnyitóján hozta nyilvánosságra kutatási eredményeit. A tanulmány szerint az amerikai tizenévesek kevesebb időt töltenek el a videójátékokkal, mint amennyi ideig a televízió előtt ülnek, interneteznek, vagy rádiót hallgatnak. Az amerikai fiatalok mindennapjaiból azonban több időt ragadnak ki a videójátékok, mint a könyvek, vagy a magazinok.

Az Egyesült Államok videójáték piacának tavalyi összbevétele meghaladta a 10 milliárd dollárt. A videójátékok elsődleges felhasználóinak a 6 és 24 év közötti fiúk, illetőleg férfiak számítanak.

Ami a játékosok anyagi körülményeit illeti, a Jupiter meglepően kicsinek találta az eltérést a szegényebb, illetve tehetősebb játékosok arányában. Mindez különösen igaz a hardcore játékosokra, akik évente legalább hat játékot vásárolnak. "Mivel a videójátékok olcsó szórakoztatóeszköznek számítanak, a konzolfelhasználók körében többségben vannak a szegényebb családok tagjai, akik egyúttal több játékot is vesznek, és több időt töltenek el a videójátékokkal, mint gazdagabb társaik" - áll a jelentésben.

A Jupiter szerint a játékosok ugyanakkor - fiatal korukból adódóan - igen érzékenyek az árra. Ennek megfelelően a felhasználók 33 százaléka elsősorban az ár alapján választja ki, milyen játékkonzolt vásárol. A játékosok egynegyede véli úgy, hogy a legfontosabb szempont a DVD- és CD-lemezek lejátszásának lehetősége, és alig 8 százalék dönt az online játékok elérhetősége alapján.

"Az online konzoljátékok egy új koncepciót képviselnek, amelyet sokan még nem értenek" - mondta Jay Horwitz, a tanulmány készítője.

A felmérés szerint az akció- és kalandjátékokat elsősorban a fiúk kedvelik, a lányok pedig a "társasjátékokat" részesítik előnyben. A megkérdezett lányok 21 százaléka egyáltalán nem játszik videójátékokkal, a fiúk közül azonban csak 2 százalék adta ezt a választ. "Vajon a fiúk jobban szeretnek játszani, mint a lányok? Véleményem szerint nem, csak a videójáték piac elsősorban a fiúkra koncentrál" - mondta Howitz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Breki2003. 04. 03.. 09:37||#15
Meg aki gazdagabb, az azért is gazdagabb, mert dolgozik, és nem játszik 😊
© Braveheart2003. 04. 02.. 16:53||#12
persze hogy kevesebbet játszanak a gazdagok, õk elmennek szörfözni, autózni, kirándulni, szórakozni meg mindenm a szegényebbek meg jobb híján otthon sápadnak a gép elõtt.
© Bonewerkz2003. 04. 02.. 15:56||#11
en pl heti 2 rugobol veszek kajat... nem tudok sportolni jarni, gyurni, es mivel melohelyem sincs maradnak a PC jatekok, mar amelyik fut a gepemen....
mellesleg a lovoldozos jatekok jok a stressz levezetesere is, a szex mar nem jo, mert csoro gyereknek nem jar no a mai vilagban, es a csoro elet eleg stresszes tud lenni soxor...
© Munch2003. 04. 02.. 15:10||#10
Ez is csak azért van, mert a gazdagok lúzerek, és a kölyköt este 8-kor aludni küldik. Ez mindenhol így van...
© Dömper Ármánd2003. 04. 02.. 11:55||#9
Ha meg nem vagy beteg, akkor meg videójátékokra megy el a 3 ezer. Mindjárt elsírom magam...
© Kandurex2003. 04. 02.. 10:13||#7
Igen és ez szomorú
© zakika2003. 04. 02.. 09:05||#5
aki ithon meg tud venni egy videojatekot, az mar jomodu...
© Power2003. 04. 02.. 07:50||#4
35000 dolcsival itthon a simán jómódunak számítanának.
© [HUN]PAStheLoD2003. 04. 02.. 07:21||#3
😄D