JohnnyCage

Továbbra is veszít piaci részesedéséből az AMD

A chipóriás Intel a második negyedévben mintegy 6 százalékkal növelte processzorpiaci részesedését a rivális Advanced Micro Devices (AMD) rovására, amely utóbbi a jelek szerint mindent egy lapra tesz fel.

Az Intel piaci részesedése a második negyedévben 6 százalékkal volt magasabb, mint a tavalyi év azonos időszakában. Bár a chipóriás Intel hódítása csak 2 százalékos az idei első negyedéves helyzethez viszonyítva, jól érzékelhető a társaság előretörése.

A Santa Clara-i (Kalifornia) központú Intel a második negyedévben 82,8 százalékos piaci részesedéssel uralta a PC processzorok piacát, amelyben azonban a Microsoft Xbox-ba szállított Pentium III-as chipek is benne vannak, közölte a Mercury Research piackutató cég. Ez 2 százalékkal magasabb, mint az első negyedévben regisztrált 80,8 százalék, és közel 6 százalékkal múlja felül a tavalyi második negyedév 77,1 százalékos eredményét.

Az Advanced Micro Devices (AMD) a második negyedévben 2,6 százalékot veszített piaci részesedéséből, amely most 15,6 százalék. A társaság részesedése 2001 második negyedévében még 21,8 százalék volt.

Az Xboxba szállított CPU-kat figyelmen kívül hagyva az Intel piaci részesedése 81,7 százalék, az AMD pedig a piac 16,5 százalékát uralja.

Dean McCarron, a Mercury elemzője arra is rámutatott, hogy az egész PC piacot áthatja az olcsóbb megoldások előtérbe kerülése, és a drága termékek eladásainak visszaesése. Amellett, hogy az Intel és az AMD egyaránt több alsókategóriás processzort értékesített, mint korábban, a grafikus kártyák, sőt monitorok gyártói is érzékelték a felhasználók olcsó megoldások felé való orientálódását.

Mindez McCarron szerint azonban korántsem tudható be egyszerűen a gyengélkedő gazdaságnak. A szakértő szerint a gyártók árcsökkentései, valamint a felhalmozódó raktárkészletek kiürítését célzó kedvezmények éppúgy szerepet játszottak benne, mint a szezonális piaci viszonyok.

A Mercury elemzője úgy véli, az Intel - AMD párharc állása a PC piac helyzetének megfelelően változik. Amikor a piac visszaesik, az Intel nagyobb tartalékai, bevételei, illetve nyeresége miatt árversenyre kényszerítheti az AMD-t, amely ennek következtében veszít piaci részesedéséből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #16
    Belax egy egybeírt ATI által gyártott Sparc-os Celeronnal vidéki értelmiségi, mert a környéken egyedül neki van számítógépe és ő ettől már az. :))))) Na ez a ROTFL! :)

    Mondjuk belax-é az érdem, én csak összefoglaltam :)
  • Pheel #15
    Érdekes, én is fejlesztő vagyok, mégsem fejlesztek AMD-re :) Na jó, ez csak pojén volt :)
  • Fatality #14
    belax: Ez már megint LOL gyanús hozzászólás volt. Lassan kiadhatunk egy könyvet "belax szösszenetei" címmel. ;)
  • Yeti #13
    Hat nemtudom, en valahogy nagyonis jol es biztonsagosan erzem magam az AMD procimmal, es ennek sincsen kompatibilitasi gondjai, mert 100% Athlon kompatibilis, es csak ugy megsugom neked, hogy a fejlesztok mostmar(meg az MS is) az AMD procikat is ugyanugy tamogatjak mint az Intel procikat.Egyebkent en nem nagyon hasonlitgatnam a windowshoz es a linuxhoz mert ott teljesen mas a helyzet. Attol meg hogy valaki kicsereli a procijat intelrol amdre(vagy forditva) ugyanazokat progikat es ugyanugy fogja tudni hasznalni, ami nem teljesen igaz a linux meg a win kozotti valtasra...
    a masik: viszont szerintem azert veszit a piaci reszesedesebol az amd, mert pillanatnyilag az intelnek van gyorsabb procija, es ha valakinek tulajdonkeppen mindegy hogy mennyit kolt procira, es a leggyorsabbat akarja venni, akkor azt fogja megvenni. Egyebkent ez a kozeljovoben meg jobbam igaz lesz, az intel rendesen el fog huzni. Egeszen addig amig ki nem jon a hammer...
    A masik meg az, hogy egy 1,6 os p4 et, aminek azert nem olyan magas az ara, is fel lehet tuningolni siman 2 vagy 2,2GHz kornyekere, ami szinten nem olyan gyenge.
    Egyebkent a tualatin celeron sem gyenge, es az viszont tenyleg lenyomja a duront...
  • CAD #10
    En sem ertem, hogy miert nem tudja igazan megvetni a labat az amd... pedig ezek a procik mar nem roszak ... igaz en tuti nem vennek amd-t sot meg a via csipszettol is odzkodni kezdtem ;> - ez persze nem tapasztalat, mert most is vias cuccom van, max sznobhatas... pedig nem engedhetem meg magamnak :(
  • Rive #7
    Az AMD már viszonylag régóta nem hozott ki igazán új cuccot. Hiába vannak a processzorai az élmezőnyben, ha nem tud reklámot facsarni az uj processzorok örüli hírverésből.

    Nem jó ez senkinek sem. Ha az AMD megszorul, akkor az Intel-fanatikusok ugyanúgy szopnak (sőt... :D ), mint az AMD-hívők.
  • Borg #5
    ki a francot érdekli,hogyha én megveszek akármit is,akkor azzal kit támogatok?
    Azért fizetek a cuccért, mert az kell nekem, jó nekem. Tovább nem kell hogy érdekeljen az egész. És személy szerint semmi érdekem nem fűződik ahhoz, hogy az intel-t kimozditsam a monopolhelyzetéből, csakmert a szegény AMD igy meg ugy. Csinaljon az AMD versenyképes procit, és akkor majd nő a részesedése.

    Könnyen lehet hogy a következő konfigom nekem is hammer lesz, de szerintem akármennyire is király lesznek a hammer cuccok, sajnos nem fognak akkora hasznot hozni az AMDnek, amennyire neki szüksége lenne a talpra álláshoz...
  • rgranc #4
    off
    belax: intel fan!
    a fun az szórakozást, vidámságot jelent, a fan pedig rajongót (meg ventillátort :)))
  • Mike #3
    nem az lenne a baj, hanem az, hogy az Intel szépen elüldögélne a baérjain, és annyit kérne egy prociért, amennyit nem szégyell

    monopolium sosem jó
    aki Intel cpu-t vesz egy monopolcéget támogat, ugyanúgy ahogy vki tegyük fel a Matávot.