Franczy

Terrortámadás Amerika ellen: tiltólistán az akciófilmek

Az AOL Time Warnerhez tartozó Warner Bros Pictures cég képviselői a tegnapi nap folyamán a kaliforniai Brubankben bejelentették, hogy elhalasztják az Arnold Schwarzenegger nevével fémjelzett új akció-thriller film, a "Collateral Damage" október 5-i bemutatását, ugyanis az e hét kedden az Egyesült Államokban történt rendkívül nagy károkat okozó terroristatámadást követően nem tartják túl szerencsésnek a film bemutatását. A Warner Bros képviselői elmondták, hogy a film bemutatóját elsősorban az áldozatok és családtagjaik iránt érzett részvétük miatt halasztják el, valamint azt is nyilvánosságra hozták, hogy az akciófilm összes online, televíziós, rádiós és reklámtáblás módon történő hirdetésével fel kívánnak hagyni. A Warner Bros bejelentése szinte senkit sem lepett meg, hiszen a terroristatámadás következtében az elmúlt napokban számos szórakoztatóipari cég tett már hasonló bejelentést, sőt sok sportesemény is elmarad a közeljövőben.

A Warner Bros-hoz hasonlóan a Walt Disney csoporthoz tartozó Touchstone Pictures is elhalasztotta az eredetileg szeptember 21-én bemutatandó "Big Trouble" című vígjátékot, melynek egyébként Tim Allen a főszereplője. Az említett film bemutatóját azért halasztották el, mert az egyik jelenetben egy repülőgépen egy bomba okoz nagy riadalmat az utasok körében, ezt pedig a héten történt események után a készítők ízetlen tréfának tartják.

A Sony Pictures nemrégiben kezdte el sugározni a "Spider-Man" cím beharangozóját, melyben a főhős, vagyis a Pókember a Világkereskedelmi Központ két nagy tornya közé kifeszített hálója segítségével kapott el egy helikoptert. Értelemszerűen a Sony Pictures a tragikus eseményeket követően azonnal felhagyott a film sugárzásával.

Ugyancsak a terrorista cselekményekre való tekintettel marad el az eredetileg szombatra meghirdetett 53. Emmy-díj átadási ünnepség, valamint Madonna Los Angelesi koncertjét is elhalasztották a szervezők. Hasonló viselkedést tanúsítanak a televízióadók is, hiszen például az ABC szombaton a "The Peacemaker" című, nukleáris terrorizmussal foglalkozó film helyett egy romantikus vígjátékot tűz majd műsorára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kain #22
    Nagyon sajnálom azokat az embereket, akik meghaltak New Yorkban. De az USA tényleg megérdemelt már valami ilyesmit. Most legalább egy részét visszakapták annak, amit az utóbbi hatvan évben elkövettek.

    Nem az ártatlanoknak kéne szenvedniük, hanem azoknak a balfaszoknak, aki a háborúkat meg a terrorcselekményeket tervezik és indítják. Szóval Háború SUX.
  • narumon #21
    "s mi lesz monnyuk az ilyen zenékkel: Sting - Desert Rose. Ez tele van arab fílinggel, oszt majd jól nem fogják játszani emiatt, pedig gyönyörű nóta... (:o"

    Részemről én hallgatom tovább és leszarom hogy amerikában mit játszanak a rádiók meg mit nem. Eddig se érdekelt. Sőt megnézem a Féktelenül első fél óráját ezután is, sőt a Szükségállapotot is meg fogom nézni. Pedig még az is lehet hogy betiltják :O
  • narumon #20
    "Az USA a világ legnagyobb katonai hatalma.Ha hagyják, hogy minden következmény nélkül "packázzanak" velük, akkor mi állítja majd meg őket"

    Ahhan nagyon jó ötlet a katonai megtorlás. Persze az már nem érdekli az izguló amerikai népet hogy ők hány ártatlan embert fognak megölni? És akkor ezek szerint te azt mondod hogy ha egy magyar terrorista csinálta volna a dolgot akkor bombázzák földik magyarországot? Gratulálok. Bár hát végtére is micsoda 10millió magyar halott 20e tisztavérű igazságos amerikai ellenében...
  • Frank99 #15
    valahol megérdemelték.
    az USA.
    de a többezer ember, aki ment melózni, az kurvára nem érdemelte meg.
    És ezt meg kell bosszulni. Csak pontosan meg kéne tudni, ki volt.
    Mert ha vakon nekiállnak bombázni, nagyobb baj is lehet ebből.
  • mikike #10
    ja igazad van

    azt nem értem csak akkor te minek élsz?
  • Hustler_hu #2
    jah ... pl. Belgradban a szuleszett melett robantottak ... es akkor nem volt gyasznap meg stb.
  • AnarchoiD #1
    nahat hirtelen de prudek lettek az amerikaiak, bezzeg ha a robbanas monjuk kanadaban tortenik , akkor le se szarnaka dolgot.....